Az Extrém Sportok Pszichológiája

Igazság- és Mentálegészségügyi Pszichológia Asszisztens szakértőnk, az extrém sportok kedvelőit mutatja be, most egy kicsit másképp és megfejti az adrenalin szerelmeseinek rejtélyét. „Vajon így születünk? Öröklődhet vajon az arra való hajlam, hogy veszélyes hobbit/hivatást válaszunk magunknak? Előre a génjeinkbe van kódolva, vagy a környezetünk formál ilyenné?” Kocsondi Andrea írása.

140
Az Extrém Sportok Pszichológiája
A 18. születésnapomra szánt egyik ajándék megváltoztatta azt, ahogy azóta a félelmeimre nézek, és ahogyan kezelem őket. Új megfogalmazást kapott az élvezet. Összefolytak a határok a rettegés és az izgalom között. A magasságtól való félelmem ellenére, akkor ejtőernyőztem először. Mára ez már egy megszokott aspektusává vált az életemnek sok más hasonlóan veszélyes tevékenység mellett, azonban volt, amikor ezt sem én, sem az engem körülvevő emberek nem tudták még csak elképzelni sem. Ez a felettébb hirtelen, és kifejezetten drasztikusnak mondható életstílus váltás ösztökélt pszichológiai tanulmányaim során arra, hogy közelebbről megvizsgáljam milyen tényezők játszanak szerepet abban, hogy valaki az adrenalin szerelmesévé váljon, mondhatni egyik pillanatról a másikra. Ezt a területet, mint a legtöbb témát a pszichológián belül, először a gének kontra környezet vitával kell kezdenünk. Vajon így születünk? Öröklődhet vajon az arra való hajlam, hogy veszélyes hobbit/hivatást választunk magunknak? Előre a génjeinkbe van kódolva, vagy a környezetünk formál ilyenné?

Tegyünk egy gyors kitérőt és tisztázzuk, mit is értünk extrém sportok alatt. Nem csak repülőkből kiugrálásról lehet szó. Ebbe a kategóriába soroljuk a búvárkodást, szörfözést, sziklamászást, hegyi biciklizést, bázis ugrást, snowboard-ozást és még sok más tevékenységet, ami komoly sérülésekkel vagy akár halállal járhat. Ez a definíció kitűnően rámutat arra a tényre, hogy az ilyen sportoknak még a gondolata is erősen szembe megy az emberek évezredeken keresztül kialakult evolúciós természetével.

[sc name=”kiemeles1o”]A félelem egy érzelmi és testi válasz egy általunk érzékelt veszélyre, ami azt a célt szolgálja, hogy megvédjen minket és segítse a túlélést életveszélyes helyzetekben is.[sc name=”kiemeles1z”]

Ha jobban megvizsgáljuk az agy felépítését, és a félelmet/pánikot az agyban lezajló kémiai folyamatok alapján értelmezzük, magától jön szinte a felismerés, hogy az evolúció szinte tökéletesre fejlesztette ezt az elengedhetetlen funkciót. Vegyünk példának egy szokványosabb esetet. Ha valaki fenyegetően lép fel ellenünk, az agynak egy régiója, nevezetesen az amygdala, érzékeli a veszélyt és neurotranszmitterek egész hadával árasztja el a testet, köztük főleg adrenalinnal, dopaminnal és endorfinnal. Ezeknek a hormonoknak a keveréke beindítja az agy „riasztóját”, ami válaszul sietve tesztoszteront bocsát ki, ezzel növelve a test által rendelkezésre álló energiát és erőt. Ezzel egy időben az adrenalin megemelkedett szívverést eredményez, ami által jelentősen több oxigén juthat el az agyba és az izmokhoz. A test felkészült a menekülésre vagy a harcra. Felkészült, hogy elhárítsa a veszélyt, és növelje a túlélés esélyeit.

Az Extrém Sportok PszichológiájaA testnek ezt a funkcióját már úgy gondolom valamennyien tapasztaltuk életünk során legalább egyszer, akár az első vezetési órák egyikén, akár egy pók láttán. Minél nagyobb félelmünkkel kell szembe néznünk, és/vagy minél ismeretlenebb egy helyzet, annál nagyobb lesz a testnek az előbb részletezett reakciója. Ennek a tudatában akkor, vajon evolúciós szemszögből az extrém sportok kedvelői atipikusaknak, esetleg abnormálisaknak számítanak? A legkevésbé sem. Ugyanis már a vadászó-gyűjtögető életmódot élő embereknél is fontos volt azok jelenléte egy csoporton belül, akik megfelelően tudták kezelni a veszélyt és nem engedtek a félelmeiknek, például nagyobb vadak elejtésénél. Akkor ezeket a veszélyeket élelemszerzés, avagy a túlélés céljából kellett vállalniuk a csoport férfi tagjainak, a mai nyugati világ, viszonylag veszélymentes életstílusa azonban talán arra motiválja az embereket, hogy máshol keressék e veszélyek okozta izgalmakat.

Más pszichológiai szakágak is tüzetesen megvizsgálták már az extrém sportok iránt lelkesedőket. Brymer és Oades (2009) tapasztalt ejtőernyősök személyiségét vizsgálta, amikor felfedezték, hogy legtöbbjük osztozik bizonyos személyiség jegyeken és hasonló tulajdonságokkal rendelkeznek. A kutatásban részvevők túlnyomó többsége belső kontrol (internal locus of control) szemlélettel rendelkezett. Az ilyen típusú emberek legtöbbször úgy tartják, ők maguk felelősek a sikereikért és/vagy bukásaikért. Azt a nézetet vallják, hogy ők alakítják az életüket, ők felelősek azért, ami velük történik legyen az jó, vagy akár rossz. Ez a tanulmány fogott meg engem úgy igazán először. Sokat kutattam ebben a témában, és voltak cikkek, amik a neveltetést/családi környezetet elemezték, vagy akár a családi géneket, viszont személyes tapasztalatból ezt a teóriát találom a leginkább helyénvalónak.

Amikor újdonsült ismerőseim először tudomást szereznek arról, milyen szabadidős tevékenységekben szeretek részt venni (pl. vadvízi evezés, ejtőernyőzés, búvárkodás stb.), a legtöbbjüktől ugyanaz a reakció érkezik. Elmesélik milyen félelmeik vannak, és bár ezek a sportok mind csodásan hangzanak, ők még kipróbálni sem mernék valószínűleg egyiket sem. Ilyenkor én is elmesélem, hogy mennyire félek a zuhanástól, a magasságtól még a mai napig, pedig már számtalan ejtőernyős ugrás van mögöttem 15.000 láb magasról. A legtöbben nem hiszik el, amit mondok, és egy mosollyal, félrebiccentett fejjel néznek rám mondván, „Jó, jó, de ÉN tényleg félek a magasban”.

Az Extrém Sportok PszichológiájaValójában az extrém sportok szerelmeseit és az azoktól mereven elzárkózókat semmi más nem választja el, csak a szemléletük. Nem gondolom, hogy kőbe lennének vésve a határaink. Az ismeretlentől, az életveszélyes helyzetektől és a kontrol hiányától minden egészséges ember tart. Azonban azok, akik hajlandóak átlépni, még ha csak remegő léptekkel is, a félelmük túloldalára, azok talán lesznek olyan szerencsések, hogy megtapasztalják azt a hihetetlen pozitív változást az önképükben, ami ezekkel a tevékenységekkel jár. Megint csak neurológiai szemszögből megközelítve a jelenséget, az agynak ugyanis az a kémiai reakciója, ami a veszély elhárulta után következik, egyszerűen csodálatos, ugyanis a testet elönti az eufória az adrenalin és más neurotranszmitterek következtében.

A siker élménye a személyi fejlődésünkben is nagy szerepet játszik, hiszen hozzájárulhat az önbizalom növekedéséhez, illetve kiszélesedhet az addigi komfort zónánk is. Növelheti a más stresszhelyzetekben nyújtott teljesítményünket és annak a mértékét, hogy mennyire vagyunk általánosan megelégedve önmagunkkal. Filozófiai értelemben említésre kerülhet még, hogy többen is arról számolnak be, ezekben a sportokban/hivatásokban (pl. tűzoltó, vízimentő, tandem instruktor) találták meg létezésük célját, helyüket a világban, vagy akár a hitük gyökereit.

A kérdés természetesen még mindig fent áll. Vajon a génjeinkbe van kódolva a veszélyes sportok/szakmák iránt való érdeklődés, vagy az élet sodor minket abba az irányba? Erre talán soha nem kapunk választ, mint a pszichológia területén sok másra sincs egyenes és kizárólagos megoldóképlet. Egy dolog viszont az elmúlt évek során világossá vált. Senkivel nem találkoztam még, aki megbánta volna, hogy részt vett az ejtőernyős kiképzésben.

Az Extrém Sportok Pszichológiája

Utazásaim során volt szerencsém más, ugyancsak veszélyes, de annál csodálatosabb, sportot kipróbálni, illetve az utazások során megismert embereket rábeszélni, hogy ők is kipróbáljanak velem pár dolgot. Mindegyikre büszkeséggel és örömmel tekintek vissza, ahogyan a többiek is. Még akkor is, ha volt egy pár sérülés és kellemetlen pillanat közben. Azok, akik úgy gondolják, csak rajtuk múlik mi érhető el és csakis ők szabhatnak határt a képességeiknek, azok nagy valószínűséggel több élménnyel lesznek gazdagabbak, illetve pozitívabb önképpel fognak rendelkezni magukról.
Van egy John C. Maxwell által megfogalmazott kérdés, ami a bakancslistám élén áll hatalmas betűkkel:

„Mikor volt az utoljára, hogy valamit először csináltál?”

Ha nem tudod rá a választ, vagy az túl régen volt… tudod mit kell tenned!

Advertisement

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here