Azokból az időkből nem igazán hallunk sztorikat arról, hogy apus neki állt volna pelenkát cserélni, vagy főzni, hogy levegyen némi terhet az anyus válláról. Az sem igazán gyakori, hogy apa-lánya vagy apa-fia együtt töltsön egy kis időt pusztán szórakozásból, vagy hogy szimplán megismerjék egymást. Nem, nem. A családi idő szigorúan a ház körüli teendőkkel párosult, hiszen, ha az ember szája jár, de a keze nem, az már elpazarolt időnek számít. Ha pl. a Julis el akarta mesélni anyusnak meg apusnak, hogy a szomszéd Józsi hogyan kergette be a lucernásba, akkor közben le kellett morzsoljon jópár cső kukoricát, nehogy kárba vesszen a pletykálkodással töltött idő.
Mindez persze lehet csak az én képzeletem szüleménye, hisz olyan fiatal vagyok még, nem tudhatom, hogy miként is volt a régi szép időkben. Amit tudok, az az, hogy ez a világ már nem az a világ. Ebben a világban már nem számít furcsaságnak az, ha apa marad otthon a gyerekekkel, mert anyának fontosabb a karrierje, mint a családja (vagy szimplán jobban keres, mint apa). Az sem újkeletű, hogy apa jobban főz, mint anya (vagy anya nem is tud főzni).
A lényeg az egészben, hogy ebben a korban, ha nem is cserélődtek még fel teljesen a “nagykönyvben megírt” szerepek, de a határvonalak már egyértelműen nem olyan élesek, mint anno voltak.
A mai kor apái (itt az igazi apákra gondolok, nem azokra, akik csak egy egyéjszakás kaland “áldozataiként” váltak szülővé) sokkal aktívabban vesznek részt nemcsak a gyereknevelésben, de a háztartás nyújtotta kihívásokban is. Na jó, el kell ismerjem, hogy ez a gén sokukban még nem fejlődött tökéletesre, de van még remény. (Kitartás csajok!!!)
Az én életem párja például egy nagyon is ritka génállománnyal rendelkező egyed, ugyanis takarít, mos, főz (jobban, mint én), és nem riad vissza sem egy pelenka cserétől, sem egy esti fürösztéstől…oké ez nem teljesen igaz, mert egyik gyermekünket sem merte megfürdetni újszülött korukban, mert “úristenhogyfogjammegeztapicigyereket??? éshaelejtemmerthakicsúszikakezemből??? csináldinkábbteéncsaknézlekéstanulok!!! ÚÚÚRISTENmitcsinálszazzalagyerekkel??? hogyfogodmárszegényt???ààààeztnéznisembírommegyekiszokegysört!!!”
Ami viszont szigorúan tilos neki ebben a házban, az a teregetés. Képzeld el, hogy kirakod a kertbe a kosár frissen mosott ruhát, majd jön egy hatalmas szélvihar…nem, nem is szélvihar, hanem inkább tornádó…és miután az elsöpört, a ruháid a szomszédos háztetőkről, fákról és bokrokról lógnak amerre csak a szem ellát… Na, pontosan ilyen módszerrel tereget az én drága uram is. Azokat a gyűrődéseket az életben nem vasalom ki, azt garantálom. Mi, ezeken már csak jókat röhögünk, hisz ismerjük egymás képességeit, és sokszor nagyon is viccesre sikerül egy-egy helyzet, amikor a másik próbálkozik. Például, amikor hét hónapos terhesen megvettük az új szobabútorainkat, és megegyeztünk (azaz a drága férjecském kiosztotta a feladatokat), hogy amíg Ő, férfiasan nekiáll és összeszereli a szerzeményeinket, addig én dobjak össze valami finomat ebédre. Ezután kb. a harmadik “b@meg”-ig vártam, amikor is mondtam, hogy inkább cseréljünk, mert mindketten tudjuk, hogy én nem vagyok egy konyhatündér, neki meg nagyon nincs türelme az ilyen összeszerelősdihez, és féltem, hogy a bútoraim lesznek a szenvedő alanyok. Duzzogva ugyan, de beleegyezett, viszont mondta, hogy gyorsan kibont egy üveg sört, hogy legalább egy kicsi megmaradjon a férfiasságából, ha már kalapács helyett, fakanál került a kezébe.
