Ezek a mai fiatalok…

…….aztamindenségithogymitmondtáltekis…….!!! “mádám”??? Méghogy én??? Na gyere ide azanyádjóistenit… majd jól összekócolom azt a csini kis buksidat!…….Hoppácska! Várjunk csak! Ez a műmájerjános épp most kért bocsánatot tőlem??? Húbameg! .. Anna Supol írása.

0
559
Ezek a mai fiatalok…
Pár napja sétálni mentem az én drágaságos Sára babámmal, hogy teljesítsük a napi kilométer adagunkat (vagyis csak én, mert Őhuncutsága közben vigyorogva eregette a galambokat a babakocsiból). Útközben a helyi középiskola irányába tévedtünk, és mivel csak kezdő anyatigris vagyok, ezért nem voltam tisztában azzal, hogy az iskolában pont abban az időben van vége a napnak. Mire elért az agyamig eme felismerés, több száz gyerek zúdult ki a suliból, mi ketten meg, mint egy kis sziget, csak álltunk az áradat közepén.

Az én majdnem 180 centiméteres magasságommal vígan átláttam a tömegen, de azzal kellett szembesülnöm, hogy a tömeg is átlátott rajtam. Gyorsan végignéztem magamon, hogy nem vettem-e fel már megint véletlenül a láthatatlanná tévő köpönyegemet, de nem! Full hádéban (értsd: HD), szrí meg fór díben (értsd: 3D meg 4D-ben), meg minden másfajta díben voltam látható és hallható, illetve Sárinak köszönhetően más érzékszervekkel is észlelhető. Ennek ellenére ezek, mint a vadlovak átgázoltak rajtunk, majdnem fellökve ezzel a babakocsit, na meg persze engem is. Én meg csak álltam, és néztem, mert akkor tudatosult bennem, hogy azért nem láttak ezek a kis …hm… lények (ide egy teljesen másik szót szerettem volna írni, de abból botrány lenne), mert kivétel nélkül mindegyiknek ott volt a kezében az okostelefonja, és vagy azzal volt elfoglalva, hogy a lehető legtökéletesebb (és legcsajosabb) szelfit készítse el a szupi – cuki barinőkkel az oldalán, vagy hogy gyorsan kiposztolja az egyik közösségi oldalra, hogy “hestegvégeazuncsisulinak”.

Alig hittem a szememnek, amikor láttam, hogy a suli elött parkoló szülők közül többen is hasonlóképpen szelfiznek, vagy a telefonjuk képernyőjét bámulják, és fel sem tűnik nekik, hogy időközben beült az autóba a gyereküknek látszó akárki. Azok a bátor szülők sem jártak jól, akik ki merészeltek szállni a kocsiból, hogy üdvözöljék sarjaikat, mert egyik-másik undok kis fiatal ezt túl cikinek tartotta, és HOZZÁVÁGTA (bizony ám, hozzávágta) az anyjához/apjához a táskáját, és a telefonjáról le sem véve a szemét huppant be a kocsiba.

Ezek a mai fiatalok…Nah, erre, mint gondolom sokunknak, nekem is az jutott az eszembe, hogy ha ezt az én gyerekem művelné velem, én tuti tarkón csapnám egy döglött verébbel. (Vagy csak én vagyok ilyen döglött verébbel csapkodós fajta?) De azok a szülők egy szót sem szóltak.  Nem vagyok egy őskövület, sőt, elég modernkori a felfogásom nevelés terén is, de néha nagyon öregnek érzem magam, amikor ráeszmélek arra, hogy megbotránkoztatnak a “mai fiatalok” (és néha a szülők is). A viselkedésük, az öltözködésük, sokszor az egész lényük.

Most persze jöhetnék a “Bezzeg az én időmben” sztorikkal, de az csak engem állítana be egy vénségnek… de bezzeg az én időmben meg sem fordult a tizenakárhány évesek fejében, hogy így viselkedjenek az emberekkel (nemcsak a szüleikkel, hanem akárkivel), mert apáink és anyáink életünk végéig szobafogságra ítéltek volna minket. (Manapság maximum a telefonok elkobozása az igazi büntetés nem pedig a bezártság.)

Szeretném kihangsúlyozni (mert gondolom eddig nem tűnt fel a cikkből), hogy én szeretem és imádom a gyerekeket, de van egy korosztály, aminek a többségét egyszerűen nem tudom elviselni (persze van kivétel), és ez a 12-15 évesek csapata, abból is leginkább a lányok azok, akiktől irtózom. A fiúkat úgy ahogy elviselhetőnek tartom, hacsak nem dobnak elém az égiek valami kis beképzelt műmájer pukkancsot, de a lányok…!!! A lányoktól menekülhetnékem van.

Egyenként a legtöbbjük egy kívül-belül gyönyörű, tehetséges és egyedi teremtés, de amint csoportosulnak, gonosz kis fúriákká alakulnak, akik egymással versenyezve próbálnak menők lenni, és ez mostanság sajnos azt jelenti, hogy kihívóan viselkednek, megaláznak másokat, gonoszkodnak, és hatalmas pusztítást végeznek maguk körül, szavaikkal és tetteikkel egyaránt.

(Ezt a témát még majd előveszem egy cikk erejéig).

Szóval álltam ott a nagy történések közepette, és csak kapkodtam a fejem jobbra-balra, mert az agyam nem fogta fel, amit a szemem látott. Nem bírtam odébb állni, mert továbbra is csak úgy özönlöttek ki az iskolából, és egyikük sem állt volna meg arra a fél pillanatra, amíg kioldalozok a menedéket jelentő rózsabokrokig.Ezek a mai fiatalok…Minden erőmre és bátorságomra szükségem volt ahhoz, hogy megtegyem az első lépést, de csak sikerült. Odaszóltam Sárinak, hogy “Kapaszkodj!” aztán uccu neki, szembeszálltam a tömeggel… És CSATT! Azzal a lendülettel összekoccantunk Dzsásztinbíberrel, meg a csupahaj barátnőjével. Nem tudom megmondani, hogy mi mentünk nekik, vagy ők nekünk, én mindenesetre az utóbbira tippelek, mert azok ketten ki sem láttak a hajuk mögül, olyan divatosra voltak belőve. Már majdnem nyitottam a számat, hogy leordítsam a hiperszuperkúl sérójukat a fejükről, hogy ugyan vegyenek már néhány csili-vili hajcsattot egymásnak, hogy kilássanak a függöny mögül, erre ez a nyálgombóc kinézetű fiúcska (akit én már rég elkönyveltem egy beképzelt kis tinédzsernek) bevállalt egy “ikszkjúzmimádám”-ot…

…….aztamindenségithogymitmondtáltekis…….!!! “mádám”??? Méghogy én??? Na gyere ide azanyádjóistenit… majd jól összekócolom azt a csini kis buksidat!…….Hoppácska! Várjunk csak! Ez a műmájerjános épp most kért bocsánatot tőlem??? Húbameg! Annak ellenére, hogy a gondolataimban nem tudott olvasni (remélhetőleg), én ott és akkor nagyon elszégyelltem magam.

Mint, ahogy azt említettem, én első ránézésre leírtam a srácot, ehhez képest, ő volt az egyetlen, akibe szorult egy kis udvariasság és lovagiasság.

Nem elég, hogy gondolkodás nélkül elnézést kért, de még arra is ügyelt, hogy sikerüljön úgy helyezkednie, hogy a hajas babát az oldalán a széltől is megóvja. Egy igazi dzsentülmen. ÉÉÉÉS: még a haja is tökéletesen mozdulatlan maradt (ezzel akár valami hajlakk reklámot is forgathatna. London-Párizs-Bristol-Anna-CSAAAAATTTT, de a haja még mindig tart).

Ezek a mai fiatalok…

Gyorsan meggyőződtem arról, hogy mindenki rendben van, és senkinek sem görbült egy haja szála sem, csak annak, akinek a két flakon hajlakk miatt nem egyenes, nem pedig miattam. Majd gyorsan kiböktem, egy “noproblem”-et, és azzal én mentem is volna a dolgomra, de valamiféle belső késztetést éreztem arra, hogy megköszönjem, amiért ilyen udvarias volt. Valahogy az is kicsúszott a számon, hogy mit is gondoltam róla valójában, és hogy mennyire meglepett ez a nem várt viselkedés tőle, mire egy jót nevettek az oldalbordájával, majd megjegyezték, hogy milyen gyönyörű a kislányom (Sára már rég a nyálát csorgatta a kisfickó után), és további szép napot kívántak.

Valószínű, hogy a döbbenettől álltam ott még egy darabig, de láttam amint a kis Dzsásztin odakísérte a kiscsajszit az apja kocsijához (akinek férfiasan kezet nyújtott), majd egy szigorúan arcra puszi után (merte volna lesmacizni apu előtt!!!) kinyitotta a kocsiajtót a szíve hölgyének, elköszönt, majd elindult haza… Ahogyan mi is.

…….aztamindenségithogymitmondtáltekis…….!!! “mádám”??? Méghogy én??? Na gyere ide azanyádjóistenit… majd jól összekócolom azt a csini kis buksidat!…….Hoppácska! Várjunk csak! Ez a műmájerjános épp most kért bocsánatot tőlem??? Húbameg!
Advertisement
FORRÁS1000 Words Magazine author: Anna Supol | Pictures credit: Pixabay
Előző cikkMinden út Rómába vezet…
Következő cikkZEUX és Vica találkozása – lélekhangok egy őzikéhez
Azt a nemes feladatot kaptam, hogy írjak egy rövid bemutatkozó szöveget, amivel növelhetem a piaci értékemet ? Nos íme a kendőzetlen igazság rólam: a hatodik 25. szülinapomon is túl vagyok (ideje lesz betölteni a 26-ot ?), de egy perccel sem nézek ki többnek 21-nél, és amúgy is csak 18-nak érzem magam, szóval nem is olyan fontos, hogy mennyi az annyi. Kereken 10éve hagytam el kicsiny hazánkat, hogy egy olyan országban élhessek, ahol nincsenek ékezetek; ahol a hideg és a meleg víz két különböző csapból folyik; ahol sokan azt hiszik, hogy az országot, ahonnan jöttem "Éhes"-nek hívják (Hungary ?); és ahol nem tudják, hogy mi az a Túró Rudi. ? Nagy szerencsémre itt ismerhettem meg azt a bátor indiánt, akivel már az első percben közöltem, hogy ö lesz a férjem .... Szegény egy szót nem értett abból, amit mondtam akkor, de amúgy se lett volna sok esélye ellenem ? szóval beletörődött a sorsába ? Ennek már 10 éve... Azóta volt egy nagy bográcsos buli (vagy ahogy én hívom: az esküvőnk), lett két nyomos okom, hogy soha többet ne vegyek fel bikinit (más ezeket Zachariahnak és Sárának ismeri), és megtanultam, hogy ebben az országban a "szia" helyett simán odavághatsz egy "ólrájt"-ot.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.