Nagyjából ilyen dolgok szerepeltek a listán: legyen talpraesett, türelmes, ambiciózus, anyagilag álljon jól, legyen velem nagyvonalú. Lakás, autó és megélhetés, utazás nem probléma számára. Nagyon szereti a munkáját, de nem túlórázik, olyan hatékonyan dolgozik, mint én. Velem szereti tölteni az idejét. Segítőkész, mindenben támogat. A tenyerén hordoz, királynőként kezel. Szeretne családot, és biztos benne hogy én vagyok a legtökéletesebb feleség és anya a földön. Kicsit túloz is ezzel kapcsolatban. Nagyon jó humora van, sokat beszél, szórakoztató, társasági lény, felnéznek rá az emberek. Az alvásritmusunk nagyjából egyezni fog, ő is csöndben és sötétben szeret aludni, éjszaka, nem pedig egész nap lustálkodni. Intelligens, művelt, sokoldalú. Érdeklik a művészetek és a reál tudományok is. Szeret olvasni. Küllemre nálam barnább bőre van, sötét haja és szeme, kb 185 cm magas, sportosabb testalkatú. Nem vallásos, használja az eszét. Szeret utazni.
Oké jó is lesz, reális elvárások, most pedig várjuk mi történik…
Rövidesen megismertem online egy fiatalembert, aki megdöbbentő részletességgel mutatkozott be, és vallott magáról sokkolóan hasonló dolgokat, mint amiket kívántam.
Lendületes chatelésbe kezdtünk. Kiderült hogy 30 alatti kora ellenére az egyik legismertebb informatikai cég IT managere, saját háza van, komoly tervei, rögbizik, keresztény, és küllemre is kedvemre való. Félig brit, félig jamaikai származású, magas, vonzó pasi. Olyasvalaki, akiről anyukánknak is úgy beszélhetünk, hogy nem növeszt még hetvenkét ősz hajszálat. Ilyenkor az ember lánya próbálja megmagyarázni magának, hogy persze lehet az ilyen srác is szingli, hiszen én is milyen frankó csaj vagyok, mégsem találom a nagyszerű társamat. De jobb nem elbízni magunkat, igaz? Találkozzunk másnap, és derüljenek ki a turpisságok!
Kétkedve bár, de a potenciális nagy Ő-nek járó tisztes izgalommal felvértezve, zötykölődtem a vonaton London felé, és kerestem a szememmel az állomás forgatagában. Egy magas, jó kiállású pasi képében, meg is találtam a fiatalembert. Betértünk egy pub-ba, ahol előzékenyen fizette az italomat, és leültünk beszélgetni. Férfias volt, határozott, de kedves. Sokat mesélt a családjáról és az elképzeléseiről, én is meséltem az én életemről. Ígéretes kezdet, és még az illata is jó volt. Elmondta, hogy ő nem csajozós típus, minden idejét és energiáját a kapcsolatnak szenteli, mindig azon van, hogy biztosítsa, hogy a barátnője mindent megkap. Kiválóan főz az Instagramon is helytálló küllemű ételkölteményeket, szeretne gyereket, és bármikor tud szabadságot kivenni, ha éppen kedvem szottyanna egy kis utazásra. (Jesszus! Honnan szerezted meg a listámat, és hogy magoltad be ilyen gyorsan?)
Megbeszéltük, hogy eddig oké és még találkozzunk. Erre kezet nyújtottam, mire ő mondta, hogy na már csak nem fogunk kezet fogni ilyen pasik módjára, ezért le kellett lepleznem magam, hogy igazából csak úgy kipróbálnám, hogy milyen a keze érintése, megtörve ezzel a jeget kissé. Ez olyannyira jól sikerült, hogy innentől kezdve el sem engedte a vasútállomásig, ami azért még kicsit tömény volt, így első alkalomra… A menetrendeket vizslatva, viccesen megjegyezte, hogy olyan jól elvoltunk, költözzünk össze, amilyen hamar csak lehet! Persze én is vettem a lapot, és mondtam, hogy jólvan, milyen remek lesz, csak sajnos onnan kissé hosszadalmas lenne nekem a bejárás, és rákontráztam azzal, hogy mi lenne ha inkább Windsorban költöznénk össze? (Majd egy szép napon, még azért jó sokára, ha egyáltalán…) Nagyon jó ötletnek találta, feltett a vonatra, és gyorsan megcsókolt. Hát nem lacafacázik az biztos!
Hazafelé tovább folyt a csevely, furamód tovább fejtegette az együttlakás fonalát, és egyenesen lakáshirdetéseket kezdett el bújni! Itt azért már kicsit kezdett kényelmetlenül sürgető lenni a dolog, így egy rövid ital után, de istenem, hiszen nincs annál csodásabb, mint ha egy férfi komoly dolgokat forgat a fejében egy nővel kapcsolatban (miért ráz ki mégis a hideg?).
Hazaérve jött egy még nagyobb áramütés, mikor megláttam, hogy visszaigazolván a Facebook ismeretséget, bejelölte, hogy kapcsolatban vagyunk! Öööö…ugye milyen csodás, mikor valaki nem azt játssza, hogy lássuk meg mi lesz ebből, hanem egyenesen bemutat a bérmakeresztanyjától kezdve az ovónénijéig, egyetlen kattintással!?
Sajnos a fiatalember túláradó ragaszkodása, ha lehet, még rémisztőbb méreteket öltött, mikor is másnap délelőtt már kifejezte, hogy nagyon hiányzom neki, és szívesen látna aznap. Ő el is jönne a városomba. A céges jogászok pedig már dolgoznak az ügyön, hogy a lakáshitelét a lehető legkedvezőbb formában forgassa vissza. Esetleg, találja meg a legjobb ingatlanügynökséget, akik bérbe adják a házát, amint megtaláljuk a tökéletes lakást Windsorban. Ó istenem ez mind olyan gyönyörűen hangzana, mintha már egy éve halál szerelmesek lennénk, de így???
Kezdtem kiesni a szerepemből, amiben ezekben a dolgokban partnerként mutatkoztam, és apróbb megjegyzéseket tettem. Például, hogy tán vigye el a telefonját a szervízbe, mert beragadt az „x” (puszit szimbolizáló) billentyűje, ugyanis szó szerint minden üzenetében legalább 18 darab csókot helyezett el számomra. Nem baj, gondoltam, biztos ez sok nő számára ijesztő, de majd én ügyesen belassítom a dolgokat. Biztos én vagyok telhetetlen, hogy megalkottam a tökéletes listát egy tökéletes amorozóról, aztán meg sír a szám mikor megkapom?
Türelemre intettem, és a találkozó napját el tudtam húzni egy egész nappal, elfoglaltságot színlelve.
Másnap csak úgy süvített hozzám, nemhogy nem késett, de egyenesen két órával a megbeszélt időpont előtt érkezett, így munkából egyenesen a találkozóra siettem.
Elköltöttünk egy kellemes vacsorát, amire szintén gálánsan meghívott, vacsora közben szivecskéket küldözgetett nekem a whatsappon, és mivel én balga, korábban megemlítettem neki, hogy valami elromlott a lakásomban, fel is jött, hogy megjavítsa… Menthetetlenül fenn volt a lakásomban! Illedelmesen megkínáltam itallal, és borozgatni kezdtünk… Valahogy meg kell tőle szabadulnom, nem maradhat itt, gondoltam, miközben indokolatlan mennyiségű csókokkal és szerelmes tekintetekkel halmozott el, a beszélgetésben pedig szinte már másról sem volt szó, csak hogy ő milyen boldog, elégedett, milyen bizakodóan tekint a jövőbe, és számára csak én létezem. Hát ilyet már hallottam hasonló szituációban, viszont rajta nagyon komolyan láttam, hogy úgy is gondolja. Mivel egyenes jellem vagyok, próbáltam nem megbántva a tudomására hozni, hogy adjunk időt a dolgoknak, még nem ismerjük egymást eléggé.
Sikerült hazaküldenem mielőtt elháltuk volna a nászéjszakánkat. Erősen gondolkodóba estem, hogy a hétvégét hogy fogom kibekkelni, miután meghívott magához, és őszintén kíváncsi voltam a gyönyörű lakására és főzőtudományára, fénylő sportkocsijára, de fojtogatott ez a hősszerelmes viselkedés.
Rövidre zárva, elkezdtem egyre inkább visszahúzódni, és ez komoly tanulság lehet minden álmodozó természetű nő számára is. Jobb a lassú víz partot mos dolog, mint túl hamar túl sokat adni és képzelni a dolgokba, ami bizonyára már mindenkivel előfordult, aki megtalálni vélte a zsánerét, és soha többé nem elengedni, hanem képzeletben elvágtázni a naplementében vele.
A hétvége felé haladva minden nap hárítanom kellett a látogatási szándékát és elviccelni a határtalan rajongással megírt üzeneteit, amelyben a közös emlékeinket (pl kínai kaja evés) emlegette fel, valamint hárítani a közös gyermekeink nevéről való értekezést. Haladékot kérni, hogy még ne vegye meg a repjegyét a közös magyarországi karácsonyozásra, mielőtt anyukámmal egyeztettem a végleges programot. Mindez annyira sok lett, hogy egy idő után már nem nagyon válaszolgattam és természetesen nagy sértődés lett a vége, ami szinte megkönnyebbüléssel töltött el.
A sztori úgy végződött, hogy a hozzá való látogatásom előtti estére már kiműveltem, hogy lassítson a tempón, de azért becsúszott egy kérdés: „Ugye én is nagyon hiányzom már neked? Xxxxxxxxxxxx” Amire én szívtelen dög csak annyit feleltem: „Nagyon jó lesz látni és megismerni a városodat”. Azonban ezzel a válasszal nemhogy nem érte be, de újra visszareferált az eredeti kérdésre. Mire én elismételtem a pofátlan válaszomat, ő pedig egy felejtsük el felkiáltással az összes létező kommunikációs csatornán letiltott, és szakított velem a Facebookon is. Na mondom, csodálatos! És elmentem ünnepelni a lakótársaimmal a sarki kocsmába, emelve poharamat az univerzum hozzám hasonlóan szarkasztikus humorára.
