Gyerek! Kinek?!

“Adottak ezek a nők, akik már annyira belefáradtak abba, hogy megtalálják a nagy Ő-t, hogy képesek feláldozni mindent és kompromisszumot kötnek egy nem tökéletes pasival, csak hogy jöhessen a gyerek? Ezek a nők miért olyan elkeseredettek? Miért hiszik azt, hogy nem elég jók, nem érdemelnek meg egy boldog párkapcsolatot?” – Birdy szavait idézem, aki a mai világ egy olyan kérdését feszegeti, ami valószínűleg sokunkban felmerült már.

0
3215
Alapvetően én is az élet rendjének és természetesnek tartom a gyermekvállalást, a családalapítást. Mert mi is az élet rendje? Találni egy jó férjet, aztán jöhet a gyerek.
Vagy mégsem?! 

Azért merült fel bennem ez a kérdés, mert az utóbbi időben sok olyan nővel hozott össze a sors, akit nem érdekel, hogy kinek, de szülni akar! Ez csúnyán hangzik igen…. eleinte el is ítéltem őket és értetlenül figyeltem:

 Az én életem egy királylány történet. Van csodás férjem, minden rózsaszín és tele van virágokkal. Igaz és mély szerelem, amely életeken át tart. Ő a király, én pedig a királynője! Viszont a valóság nem csak játék és mese, ott a csúf, gonosz…

Nekem keményen kell küzdenem azért, hogy anya lehessek, de ez másik történet.

Vissza is kanyarodok az alap kérdésemhez. Adottak azok a nők, akik már annyira belefáradtak abba, hogy megtalálják a nagy Ő-t, hogy képesek feláldozni mindent és kompromisszumot kötnek egy nem tökéletes pasival, csak hogy jöhessen a gyerek? 

Ezek a nők miért olyan elkeseredettek?

Miért hiszik azt, hogy nem elég jók, nem érdemelnek meg egy boldog párkapcsolatot?

Én pont az ellenkezője miatt hibáztattam magam sokáig. Mindig úgy gondoltam, csak akkor akarok majd gyereket vállalni, ha megvan minden, amit elterveztem. 
Legyen saját lakás, jó munkahely, a tökéletes pasi, némi félretett pénz is, és legyek kiegyensúlyozott. 

HAHA- ezt jól elterveztem! A nagy “tervmegvalósítások” közepette hirtelen 32 éves lettem. Túl két sikertelen lombikon azon kezdtem gondolkozni:

” Vajon én gondolkodtam rosszul, hogy eddig húztam a gyermekvállalást? “  

                                                                                    

Miért nem úgy gondolkoztam én is, mint az anyáink anno, hogy 18-21 évesen házasság után egyből jöhet a gyerek, a ház meg előbb-utóbb majd elkészül… 
Édesanyám 3 hónap ismerkedés után hozzáment apukámhoz. Nem volt idejük megismerni egymást, mert a nászúton már össze is hozták a bátyámat. Anyum ekkor 21 éves volt. Ennek köszönhetően a kapcsolatuk elég viharosnak volt mondható. Négy éves voltam, mikor már akkora fülproblémáim voltak, hogy ötször felszúrták, és folyton gyógyszert kellett szednem. Ma már tudom, hogy azért, mert már kicsinek sem akartam meghallani ahogy a szüleim veszekednek. Valószínű EZ okozott bennem akkora törést, hogy elhatároztam: 

“Én bizony olyan kapcsolatban fogok élni egy olyan társsal, akit jól ismerek, és nem fogunk veszekedni”. 

Út közben, volt “szerencsém” sok olyan pasival találkozni, akik akár egy pillanat alatt elvettek volna. Ha akartam volna, megalkudhattam volna már tíz évvel ezelőtt és lehetne gyerekem. De vajon milyen áron?
Minél többet gondolkoztam ezen, annál inkább rájöttem a sok-sok csalódás, az összes randi és pasi, mind adott hozzám egy olyan pluszt, ami segített megismerni magamat. 

Lassan elindultam egy olyan önismereti úton, amit úgy gondolom, hogy minden nőnek be kellene járnia mielőtt életet ad egy gyermeknek és olyan emberrel köti össze a sorsát, aki nem az igazi számára.

Mindenkinek jár a tisztelet, az odafigyelés és a megbecsülés.

Ha egy olyan férfi akad az utadba, akiből ezek egyike is hiányzikFUSS!
Ha elindulunk egy utazásra magunkba, a bensőnkbe, akkor rá fogunk jönni, hogy milyen különlegesek vagyunk. Megérdemeljük az igazi szeretetet, hisz magunkat is tisztán szeretjük. Igaz?! Vagy talán azért alkusznak meg sokan, mert valójában önmagukat sem szeretik igazán? Minél tovább ülünk egy megalkudott, rossz kapcsolatban, annál tovább tart megtalálni a boldogságot. S amíg csak ülünk a langyos pocsolyában, addig valójában nem fejlődünk s értékes hónapokat jó esetben csak! hónapokat, rossz esetben éveket pazarolunk el az életünkből.
Kívánom minden nő társamnak, hogy álljatok fel, gondolatban öleljétek meg magatokat, és kérdezzétek meg magatoktól: “Boldog vagyok? Megkapok mindent, amit megérdemlek?” s amennyiben ezekre a kérdésekre őszintén tudunk válaszolni magunknak, jöhet a következő kérdés: “Mitől lehetnék még boldogabb?”  – majd ezek után érdemes venni egy nagy levegőt és megtenni az első lépést Önmagunk Boldogsága felé. A világot mi teremtjük. Ha mi boldogok vagyunk, akkor a körülöttünk lévő világ is azzá válik.

Én már tudom az utam! Tudom, hogy a betegségem arra tanított, hogy megismerjem magam, feldolgozzam a múltam és tisztán a jelenben tudjak élni! Ezek ismeretében már jobban tudok segíteni azoknak a nőknek, akik még csak ráléptek erre az útra. 
S mégis mikor érdemes babát vállalni? 
A válasz a következő: Azt a baba pontosan tudja mikor szeretne leszületni.

Addig is a fő: Az, hogy ÉN boldog legyek! Hogy Mi Boldogok legyünk! Hisz, mi az élet rendje? Az, ami nekünk a legjobb. Lista és sorrend nélkül. Maga az ÉLET

Advertisement

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..