Blog - 1000 Words Magazine

Kanadai álom

január 31, 2018

Marosvásárhelytől Calgaryig utaztam, követtem a szívem hangját

Huszonnyolc évesen döntöttem: Kanadába utazom! Megismerni azt a férfit, aki érdekel, akit megszerettem. Nem volt egyszerű elhagyni imádott apámat, szülővárosomat, a barátokat, de tudtam, éreztem, hogy ezt meg kell tennem. Öt éve élek itt, két gyönyörű gyerekünk született, és soha nem bántam meg, hogy annak idején megtettem a sorsdöntő lépést.

Mindenkinek mondhatnám, hogy sokk volt, hogy elhagyom Marosvásárhelyt. Voltak barátok, akik azt mondták, bolond vagyok, és túlságosan elhamarkodom ezt a döntést. Úgy indultam neki, hogy megpróbálom, és ha nem jön össze, akkor mindig vár az otthon, hat hónap múlva újra találkozom mindenkivel. Reggel öt órakor álltam a marosvásárhelyi reptéren, vártam a gép indulására, amikor a legkedvesebb barátaim megleptek!

Eljöttek, hogy elbúcsúzzanak tőlem. Nagyon megható volt a szeretetük, a ragaszkodásuk. Nem volt könnyű lélekben az elválás mindenkitől, főleg édesapámtól, de eljött az idő, hogy felüljek a repülőre. Addig még soha nem repültem, ezért is volt nehéz az út.

Kétszeri átszállás után végre sikerült feljutnom a Kanadába, Calgaryba tartó gépre Amsterdamban. Vegyes érzelmek kavarogtak bennem, egyrészt örültem és már nagyon vártam, hogy találkozhassak Vele, akivel annyi időn keresztül beszélgettem a világhálón, másrészt szomorúságot éreztem, mert messze voltam az otthontól. De nem volt visszaút, muszáj volt végigcsinálnom. Kételyeim voltak, hiszen elég veszélyes a mai világban az interneten való ismerkedés, de nekünk siker volt. A páromban megtaláltam a barátot, a társat,és a nagy Őt!

Egy új, másfajta világ

Calgary otthont, biztonságot, családot adott. Egy teljesen új világ nyílt meg előttem. Ez egy merőben új világ. Teljesen át kellett állnom, nem csak az időeltolódás, hanem az életstílus miatt is. Meg kellett tanulni egy új nyelvet, egy új életet felépíteni. Megszokni, hogy itt mindenféle kultúrával találkozik az ember. Mindenki nagyon kedves, előzékeny. Először túl kedvesnek tűntek az itt élők. Nem voltam hozzászokva ehhez. Az üzletben mosolyogva fogadnak, esetleg megkérdezik, hogy segíthetnek-e valamiben, vagy udvariasan megszólítanak, hogy hogy vagy. Emlékszem, volt egy alkalom, amikor meg is kérdeztem a férjemtől, hogy miért érdeklődik az eladó a hogylétéről? Talán ismeri?

Mikor eldöntöttük a férjemmel, hogy együttmaradunk, gyorsan kellett cselekedni. Kanadában ugyanis csak 6 hónapig lehet a letelepedésre feljogosító iratok nélkül maradni, így hát felkerestünk egy olyan személyt, aki segíteni tudott nekünk elindítani a papírok megszerzését. Attól fogva minden nagyon gyorsan történt, ugyanis értésemre adták, hogy nem hagyhatom el Kanadát, mert megszakad az ügyintézési eljárás, és kezdhetjük elölről a folyamatot, ugyanakkor az sem biztos, hogy visszaengednek Kanadába, ha elhagyom az országot.

Össze kellett házasodnunk, hogy hamarabb megkaphassam a letelepedést. Ha ilyen helyzetben van valaki, dolgoznia nem szabad, iskolába nem járhat, egy szóval csak mint turista tartózkodhat itt.

Rengeteg pénzbe került az ügyintézés, de egy év alatt megkaptam a letelepedést, addigra már családanya voltam. Ezután megnyíltak a lehetőségek előttem, végre építeni tudtuk a jövőnket. Kanadában ugyanis kredited kell legyen ahhoz, hogy albérleti szerződést köthess, autót, házat vehess, egy szóval bármit is lépj. Hogy mit jelent a kredit? Tulajdonképpen úgy nevezik, hogy credit history. Bankszámlát kell nyitni, hitelkártyát kell igényelni, amit használni kell majd az adósságok visszafizetéséhez, így építed a kredited. Az én helyzetem annyival volt könnyebb, hogy a férjem kanadai állampolgár volt már, és lehetett haladni addig is, míg én felépítem a kreditem. A szülővárosom ötször, vagy hatszor belefér Calgaryba, a városrészeket négysávos autópálya köti össze. Mint írtam, más világ, de jobb világ.

Tudom, hogy itt a gyermekeinknek jobb jövőjük lesz, és bármit elérhetnek, amit célul tűznek ki.

Nehéz a honvággyal megbirkózni

Nagyon nehéz volt megszokni a hosszú – gyakran októbertől májusig tartó – teleket. És nemcsak a téli évszak hosszúságáról van szó, hanem a nagy hidegről is: a hőmérséklet nem ritkán -30/-40°C fokra is leesik. Szerencsére használhatom az anyanyelvem, mivel Calgaryban összetartó magyar közösség él, egy magyar klub is működik. Talán ez valamivel könnyebbé teszi az idegent. Természetesen mégsem az igazi, soha nem is lesz, bármennyi idő teljen is el. Sokan teljesen át vannak állva a kanadai életformára, vannak távolságtartó emberek is köztük, akik nem vállalnak aktív szerepet a magyar közösség életének szervezésében, és hát … igazi barátokat sem könnyű találni. Kezdetben nagy öröm volt számomra, amikor megtudtam, hogy nagy számban élnek magyarok Calgaryban, de idővel, az ismerkedés után ugyanolyan nagy volt a csalódás is.

Öt év után ma már két gyönyörű gyermeknek a szülei vagyunk, és soha nem bántam meg, hogy annak idején eljöttem Marosvásárhelyről, megtettem ezt a komoly lépést. Nehéz a honvággyal megbirkózni, de ha a családomra tekintek, minden bánatom elillan. Sok a tervünk, és nem mindig könnyű, de az akadályok megerősítenek, és nem tántorítanak el.

Spóroljunk – környezetvédelemmel!

Martha Kent

január 30, 2018

Nagyon sokszor kifogás a rohanó életmód, az “egy fecske nem csinál nyarat” alapon nyugvó mentalitás, hogy ha én igyekszem, más úgyse, akkor minek, de ez pont az a dolog, amiben minden kicsi számít. Az alábbiakban csokorba gyűjtöttem pár lehetőséget, amik segítenek a környezettudatossá válásban. Nem feltétlenül kell az összeset betartani,bár nagyon jó lenne, ha be tudnánk, viszont lassan bővíteni a saját listánkat sosem árt.

Szelektív hulladékgyűjtés: Talán ez az egyik legegyszerűbb és legfontosabb. Habár a fő cél csökkenteni a hulladékmennyiséget, legyen az akár újrahasznosítható, ha már egyszer termeltünk, legalább válogassuk szét! Tévhit: ugyanaz a kukásautó vitte el, a szemem előtt ömlesztették az egészet össze, nem érdemes. De érdemes! Némelyik kukásautóban különböző fakkok vannak, ha pedig mégsem, akkor majd a szeméttelepen a munkások fogják szétválogatni. Mi a munkájukat azzal könnyítjük jelentősen, hogy már csak az újrahasznosítható hulladékokat kell anyaguk alapján szétválogatni.

Vízfogyasztás: Itt több lehetőséget is meg kell említeni.

Csepegő csapok – nagy mennyiségben lehet csökkenteni a vízfogyasztást a csepegő csapok megjavításával. Meglepő mennyi víz (pénz) folyik le a lefolyón, csak így. Érdemes egy tállal ellenőrizni, hogy egyetlen éjszaka alatt mennyi folyik el.
Zuhanyzás – áztató, telekádas fürdők helyett célszerűbb bevezetni a gyors zuhanyzásokat.
Wc tartályok – nem árt csökkentett vízhasználatú, vagy kisebb térfogatú tartályra cserélni.
Vízszűrő – csapokra szerelhető okos kis eszköz, ami lassítja a vízfolyást, miközben tisztítja azt, vagy vízszűrős-tisztítós kancsó. Ezek segítségével csökkenthetjük mind a felesleges vízfogyasztást, mind a palackos vizek vásárlásából fakadó felesleges szeméttermelést, hiszen a tisztított csapvizet egyszerűen és nagyszerűen kulacsokba, újrahasználható vizesüvegekbe tölthetjük.
Mosogatás – állóvizes mosogatással, esetleg egy jó minőségű mosogatógéppel jelentősen lehet csökkenteni a vízszámlát.

Műanyagok: Hol is kezdjem? Hiszen ma már mindennek ez az alapja. Természetesen gyűjtsük szelektíven, amit csak lehet, de elsősorban redukáljuk a mennyiséget!

Palackos vizek, üdítők: (lásd fentebb) Mindamellett, hogy rengeteg hulladékot képez, az egészségre a műanyagokból kioldódó anyagok rettenetesen károsak.
Bevásárlószatyrok: Helyettesítsük vászontáskákkal! Hogy ne felejtsük el, párat tartsunk az autóban vagy a táskában, kabátzsebben, kicsire összehajtogatva.
Tojástartók: Tálcás tojásoknál műanyag helyett válasszuk a papírtartósat.
Tálcás húsok: Igyekezzünk sok kis csomagolás helyett egy nagyot venni, otthon esetlegesen lefagyasztani! Nagyobb kiszerelésben ráadásul olcsóbb, de legjobb, ha meg tudjuk oldani, hogy hentesnél vegyünk papírba csomagoltat.
Tárolóedények: Ételhordók, tárolódobozok esetében érdemes beruházni jó minőségű üveg vagy fém alternatívákba. Hosszútávon visszatérítik az árukat, mivel gyakorlatilag életreszólóan használhatjuk őket. Üveg esetén kerüljük a LED tartalmúakat, mert hasonlóan a műanyag alkotóelemeihez, kioldódnak, és egészségügyi károkat okoznak.
Borotvák: Eldobhatóak helyett használjunk elektromos, vagy legjobb esetben fém borotvát.
Eldobható evőeszközök, poharak, szívószálak,stb.: Egyértelműen lecserélendők többször használatosakra.

Személyes higiénia, takarítás: Elsőre kényelmetlennek hangozhat, de kipróbálás után hamar kiderül, hogy mégsem az.

Tisztálkodószerek: Tusfürdők helyett szappan! Jobban tisztítja a bőrt, kevesebb káros vegyianyagot tartalmaz, ha natúr, akkor még annál is kevesebbet. Nem utolsó sorban pedig olcsóbb.
Izzadásgátlók: A spray-k minden formája tiltólistás a hajtógázok miatt. Szennyezik a levegőt és a tüdőnket. Próbáljunk természetes alapanyagú, alumíniummentes vagy sókristályos változatot beszerezni! Jóval tovább tartanak, tehát hamar megtérül az áruk, és káros mellekhatásoktól sem kell tartani. (Adjunk időt a szervezetnek hozzászokni. Eleinte úgy tűnhet, hogy nem használ.)
Hajlakkok, hajhabok: Igyekezzünk pumpás változatot választani!
Intim higiénia: Eldobható tampon- és betéthegyek helyett próbáljuk ki az intim kelyhet, esetleg a mosható betéteket. A jó minőségűek hosszú élettartamúak, és a fertőzésveszély is jóval kisebb.
Pelenka: A mosható pelenkák használata főleg érzékeny bőrű kicsiknél nagyon ajánlott.
Mosás, mosogatás, takarítás: Mosódió, biológiailag lebomló öko-mosószerek, mosogatószerek, ecet, szódabikarbóna,stb.

Ruházkodás: Lehet haladni a divattal, de csak okosan! Elsősorban szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy aki csak teheti, és új ruhát vásárol (mert árban sajnos van különbség), válasszon olyan országból származóakat, ahol hangsúlyt fektetnek a környezetvédelemre, és megfizetik a dolgozóikat a gyárak. Kevesebb jó minőségű, mint több silány. (Ez maga egy külön cikket igényel.)

Új ruhák – helyettük olykor -ha nem is mindig- megfontolandó használtan, turkálókból válogatni. Amellett, hogy olykor kincsekre lehet bukkanni, olcsóbb, és megnöveli a ruhák élettartamát.
Farmer: A nagy mumus, és tiltólistás!!! Ugyanakkor szinte mindenki szekrenyében lapul legalább egy. A farmer kék színét előállító festékanyag teljes mértékben ártalmas! Mind készítéskor, mind viseléskor. Ha elkerülhetetlenül ragaszkodunk hozzá, akkor válasszunk olyat, ami ugyancsak olyan országokban készült, ahol hangsúlyt fektetnek a környezetbarát gyártási technológiákra, mint pl. az EU.

Pár jó tanács:

Igyekezzünk hazait választani, legyen az bárhol a világban, ezzel segítve az adott ország gazdaságát, és csökkentve a szállítás által okozott szennyezést.
Minél kevesebb csomagolóanyagot tartalmazó termékeket vásároljunk!
Írjunk listát! Sok kis vásárlás helyett törekedjünk a ritkább nagybevásárlásokra, így a feleslegsen beszerzett dolgok mennyisége csökkenthető.
Amikor lehet, használjunk tömegközlekedést, biciklit! Sétáljunk, vagy munkatársakkal, barátokkal osszuk meg/el a kocsihasználatot.
Figyeljünk a feleslegesen generált hulladékokra, próbáljunk többször használatos alternatívákban gondolkodni! (Lásd: sima kávéfőzők kapszulás helyett, szilikon sütőlap sütőpapír helyett, termoszok eldobható poharak helyett, újratölthető elemek eldobhatók helyett, stb.)
Kapcsoljuk le a villanyokat magunk után, vegyünk takarékos izzókat, napelemes lámpákat, gondolkodjunk természetes energiaforrásba történő befektetésen!

A felsorolást hosszasan lehetne bővíteni, ezt, ha valaki úgy érzi, hozzászólásban megteheti, köszönettel veszem.

Segítsük egymást, figyeljünk magunkra, egymásra, a környezetünkre!

Miért olvassák el az emberek az üzeneteket, és nem válaszolnak – Pszichológiai elemzés

Zoltán Gál

január 29, 2018

Miért olvassák el az emberek az üzeneteket, és nem válaszolnak – Pszichológiai elemzés

“Amikor látom, hogy az illető „olvasta” az üzenetemet, de nem válaszol, elkezdek gondolkozni minden lehetséges okon, hogy miért hagyta figyelmen kívül. Érez más is így?”

“ Sírok, és úgy érzem utálnak engem… Nem kezelem jól, amikor ez történik velem. “

“Tudom, hogy olvasta az üzenetem, akkor miért nem válaszol?! “

Facebook Messenger, Snapchat, WhatsApp, Viber, Twitter, iMessage…A mai digitális világunk kommunikációs csatornái. Mi a közös bennük? Hogy különböző formában, igaz, de mind a tudtunkra adja, hogy mikor olvasta el a címzett az üzenetünket.

Arról ne is beszéljünk, hogy láthatjuk, mikor volt legutóbb az illető online, ami még többet hozzáad az amúgy sem kicsi stresszünkhoz ebben a témában.

“Seen 15:43”

Először is szögezzük le, hogy egy épeszű és pszichológiailag stabil ember minden esetben azonnal válaszolni szokott az elolvasott üzenetre, hacsak nem túl elfoglalt abban a pillanatban, hogy ezt megtegye. Ebben az esetben egy intelligens ember rendszerint annyit válaszol, hogy most éppen valamit csinál, de majd válaszol, amint módjában áll. Ha viszont ez nem történik meg, akkor akár néhány perc várakozás a várva várt válaszra elég ahhoz, hogy még a legmagabiztosabb ember is megkérdőjelezze a saját értékeit.

“Még csak válaszra sem méltat!“

Természetesen lehetséges, hogy valaki véletlenül olvassa el az üzenetet, de ennek az esélye elég alacsony – nem úgy, mint az üzenetek szándékos figyelmen kívül hagyása.

Szóval miért nézi meg az üzenetet, ha nem reagál rá, vagy ha nem akar válaszolni, miért olvassa el egyáltalán?

Természetesen miután elküldted az üzenetet, sosem képzeled el őket vezetés közben, vagy a fürdőkádban, sem pedig olyan rokonok között, ahol a telefon nem megengedett az asztalnál étkezés közben.

Abban a pillanatban, mikor nem érkezik meg a válasz, számodra sokkal valószínűbb, hogy ők titokban megaláznak, és gyötörnek téged, és a problémát sokkal nagyobbnak érzed, mint amilyen valójában.

Először is szögezzük le, hogy most nem azokról az emberekről beszélünk, akik mindig későn válaszolnak, mert nekik megvan a saját kifogásuk, hanem azokról, akik egyáltalan nem válaszolnak, miután elolvasták az üzenetünket.

Tehát mi az oka ennek az udvariatlan és idegesítő viselkedésnek?

Íme néhány lehetséges ok:

Az illető szándékosan figyelmen kívül hagy – előfordulhat, hogy az üzeneted számára tolakodó volt, és ezt az ignorálásoddal jelzi.
Az illető tudat alatt akar figyelmen kívül hagyni – tételezzük fel, az illető egy kedves és intelligens ember, és nem akarna téged megbántani azzal, amit válaszolna, tehát inkább készakarva elfeledkezik az üzenetedről. Előfordulhat, hogy később bocsánatot kér, amiért nem válaszolt, de ez nem változtat azon a tényen, hogy tudat alatt egyáltalan nem akart válaszolni.
Azt akarja, hogy rosszul érezd magad – Ez esetben a fő ok a cselekvés mögött az, hogy a feladó érzelmeire hasson a címzett. Tudatában van annak, hogy tudod, elolvasta az üzeneted, de a figyelmen kívül hagyással meg akar bántani.
Fél válaszolni – Néha azért nem jön válasz, mert túlságosan fél az illető szembesülni az üzenet küldőjével, vagy éppen attól tart, hogy kellemetlen beszélgetésbe bonyolódnak. Ilyen esetben a személy kíváncsiságból elolvassa az üzenetet, de nem mer válaszolni rá.
El akarja kerülni a kellemetlen szituációkat – Vannak emberek, akik nagyon nehezen tudják tolerálni, ha kellemetlen érzelmi szituációba kerülnek, tehát inkább ignorálják az üzenetet, elkerülve ezzel azt, hogy érzelmileg megsérüljenek.

Hogyan kezeljük azokat az embereket, akik nem válaszolnak?

Vannak reaktív megoldások:

Megesküszöl, hogy soha többé nem beszéltek, és ezt tudtára is adod
Meggyőzöd magad, hogy az ignorálás oka csak az lehet, hogy új barátokat talált
Azonnal elfelejted, és új barátokat keresel
Magadat okolod az elhanyagolásért, és hagyod, hogy a negatív érzelmek eluralkodjanak rajtad.

Én mégis inkabb egy proaktív megoldást ajánlok:

Ha először fordult elő, sose feltételezd, hogy az illetőnek rossz szándéka volt vele.

Végtére is fennáll annak a lehetősége, hogy az illető túl elfoglalt, és nem áll módjában azonnal válaszolni.

Ha másodszor is megtörtént, akkor már elvárhatsz egy jó ürügyet magyarázatként, és ha sűrűn előfordul, akkor át kell gondold a kapcsolatod ezzel az illetővel. Annak érdekében, hogy ne tégy elhamarkodott lépéseket, vagy vonj le rossz következtetéseket, mindenképp fejezd ki az aggodalmaid, hogy világos legyen az adott személynek, mennyire idegesítő és bántó ez a fajta viselkedése.

Végül azért azt még tegyük hozzá, hogy ez egy kétoldalú történet, és érdemes megkérdezd saját magadtól is, hogy te vajon nem voltál-e tolakodó, hogy az üzeneted nem volt-e túl személyeskedő. Senki sem szereti az erőszakos, “minden lében kanál” embereket, és ha te véletlenül ebbe a kategóriába esel, akkor esetenként még a legudvariasabb ember is figyelmen kívül fogja hagyni az üzeneted.

Kína – az első benyomás

Szabo Bernadett

január 27, 2018

Nagy megtiszteltetès számomra Kínáról írni, és rettentően hálás vagyok, hogy megtapasztalhattam mindazokat a dolgokat, amiket a cikkeimben a kedves olvasókkal megosztok. Történetem nem olyan egyszerű és egyértelmű, mint ahogy első pillantásra látszik, de megpróbálom átadni írásaimon keresztül azokat az érzéseket, amiket megtapasztaltam itteni életem során, legyen az akár negatív, akár pozítiv.

Hogy mit keresek én Kínában, és hogyan jutottam odáig, hogy jelenleg is itt élek, már több, mint 2 éve? Most elmesélem neked kedves Olvasó!

A 2015-ös évet magam mögött hagyva éreztem, hogy 2016 más lesz, mint a többi, de legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy Kínában fogok kikötni az év végére. De mégis, hogyan történhetett meg? Nos, 2016 januárjában megismerkedtem a jelenlegi párommal, aki az első randevúnkon közölte, hogy szeptemberben Kínába költözik. Csodálkoztam, és próbáltam határozottan, de udvariasan tudatni vele, hogy az milyen nagyszerű dolog, és Kína az utolsó ország ahová költöznék ezen a Földön. – De valahogy onnantól kezdve mégis elkezdett motoszkálni a fejemben, hogy mi lenne, HA? – Sokat gondolok erre a mondatra, hiszen már több mint egy éve élünk itt, Kínában.

Emlékszem, amikor gyermek voltam, nagy álmom volt bejárni a világot, nagyobb és nagyobb városban élni, többet megtudni a világról. Tanulni az emberek szokásaiból, belelátni külünböző kulturákba, és megérteni őket. De Kína, sosem vonzott annyira, mint amennyire jelenleg élvezem az itteni életemet.

A kiköltözés a világ másik végére cseppet sem volt egyszerű. 2016 októberében költöztünk ki, viszont én csak márciusban döntöttem el, hogy Vele akarok maradni, így az egyetlen megoldás, ha vele tartok. Neki több, mint egy éve volt felkészülni az útra, nekem csak pár hónapom maradt arra, hogy elköszönjek a családomtól, barátaimtól, és felkészüljek a nagy útra – ha egyáltalán fel lehet készülni erre. Minden olyan gyorsan történt, hogy mire észbe kaptam, már leszállt a gépünk Pekingben. Az út előtt, közben, és jóval érkezésünk után is különböző, többé – kevésbé pozitív érzések tartottak félelemben.

Hogy miért? Mert elképzelésem mindenképpen volt Kínáról – mint ahogy a legtöbb embernek, aki még sosem járt ebben az országba – de tapasztalatom, élményem, és megfelelő információm az egy darab sem, mivel azelőtt sosem vonzott ez az ország.

Szerencsére párom velem teljesen ellentétes cipőben jár, elég széles a látóköre Kínával kapcsolatban. Tisztában van a történelemmel, kultúrával, vallási szokásokkal, és többször meglátogatta az országot, illetve élt is ott. Sőt, a Tai Qi-t is elég komoly szinten gyakorolja (Ez egy harcászati elemeket is tartalmazó, jógaszerű mozgásforma, amelynek az a lényege, hogy engedjük átfolyni a lényünkön a belső energiát és békét, és ennek következtében ez a belső energia mozgatja az egész testet).

Nagyon sokat mesélt nekem Kínáról, így mire költöztünk, kicsit közelebb is éreztem magamhoz a világ legnagyobb népességű országát. Az első, egyben ideiglenes állomásunk Peking volt, ahol 6 hónapot töltöttünk. Szerencsésnek érzem magam, hogy itt kezdődött el a kínai életem. A legmegfelelőbb város volt számomra, hogy szépen lassan megemésszem és feldolgozzam, hogy hol is vagyok igazán. Peking hatalmas, különleges, és a maga nemében csodálatos főváros, ahol keveredik a modern, kissé nyugatias kultúra – amihez az ott élő rengeteg külföldi is hozzájárul – a keleti hagyományokkal és szokásokkal. Azt hiszem a kultúrsokk fogalmát itt értettem meg először, úgy igazán. Tudtam, hogy más lesz mint London, de gondoltam pár hónap alatt – én aki egy 3000 fős vidéki kis faluban nőttem fel – majd hamar belerázódom a kerékvágásba, ahogy korábban tettem azt Budapesttel és Londonnal is. A barátaim és édesanyám az út előtt csak annyit mondtak: Ne aggódj, te a jég hátán is megélsz. Ezzel a tudattal bele is vágtam életem egyik legnagyobb kalandjába. Mindig is szerettem repülni, és izgatottan vártam a repülés napját, de a 12 órás út eléggé sokkoló volt, illetve a +7 órás időeltolódás is. Mondhatni belerepültünk a jövőbe.

Az érkezésünk után hetekig fogalmam sem volt, hogy hol vagyok, mit keresek én itt egyáltalán? Biztos jól döntöttem?

És megannyi negatív érzelem ejtett rabul. Hasonlítgattam a várost, a kultúrát, az emberek szokásait Londonhoz és Magyarországhoz, és ráadásul nem értettem semmit! Ami a legjobban zavart, és amivel a mai napig nehezen tudok azonosulni – véleményem szerint nem is lehet – az a légszennyezettség.

Ez leginkább a nagyobb városokban jellemző, és eléggé változó, nem stagnál. Átlagosan a levegő minőségi index 150 körüli, aminek már egészségre káros hatása van. Innentől vált az AQI (air quality index) kalkulátor zöldről narancssárgára. Hogy érthető legyen, Londonban átlagosan 100 alatti, és érezhető, ha e főlé emelkedik szmogosabb napokon. Pekingben a téli időszakban a legveszélyesebb, ilyenkor felugrik akár 500 fölé is, amikor már nem javasolt kilépni az utcára. Persze az élet ugyanúgy megy tovább, így a megfelelő maszk használata erősen javasolt, amit csak nagyon kevesen alkalmaznak a népesség számához képest. Ilyenkor néhány gyár műkődését felfüggesztik, és az autók használatát is korlátozzák. A rendszámtáblák alapján határozzák meg, ki használhatja az adott nap és ki nem. Egy idő után már szabad szemmel is meg tudtam állapítani, hogy nagyjából mennyire lehet erős a szennyezettség. Egyértelmű volt, hogy már 400 felett van, amikor a szemben levő épületet is alig lehetett látni. Aztán általában jön egy nagyobb szél, és mintha sosem lett volna szmog a városban, újra kitisztul az égbolt, és az épületek teljesen más fényben tűnnek fel. Szinte ragyognak, ahogy mi is, hogy végre friss levegőt szippanthatunk, és láthatjuk az égboltot.

Eleinte eléggé féltünk átkelni az úttesten, még zöld lámpánál is, hiszen ilyenkor a kanyarodó autósok élveznek elsőbbséget, tehát nagyon kell figyelni. Mivel minden második ember robogóval közlekedik, sosem lehet tudni, hogy hol és mikor bukkan fel egy. Furcsa volt és félelmetes, kellett egy kis idő mire belerázodtunk, azután ellestük a helyiek átkelési szokásait, és egyre magabiztosabbak lettünk ebben is.

Általában egy kis idô után a kínaiak csoportosan, szépen lassan elkezdenek átkelni, így az autósok átengedik őket. Óriási köztük az összetartás, főleg a családtagok között. Viszont néha nem igazán tudják, hogyan is viszonyuljanak egy külföldi emberhez. Szerintük vannak a kínai emberek és az idegenek, azaz Wàiguōrén (jelentése: idegen, külföldi), ahogyan nevezik csodálkozó tekintettel az országukban felbukkanó külföldi embert.

Pekingben ez kevésbé jelemző, de Chongqingban annál inkább, hiszen itt a 30 millió fős városnak csak kb. az 5% külföldi. Eleinte elég nehezen boldogultam egyszerű hétköznapi helyzetekben, mivel kevesen beszélik az angol nyelvet. Hetekig tartott, mire megjegyeztem a két legfontosabb kínai szót: tīngbùdong (hallom, de nem értem), és a xiexie ( köszönöm) szavakat. Csodálkoztam, hogy a járdán bicikliznek és motoroznak büntetés nélkül, azon meg még inkább, amikor egy rendőr jött velem szemben a járdán, szintén kerékpáron közlekedve.

Ekkor megálltam egy pillanatra, és elgondolkoztam, hogy talán nem megváltoztatni kellene a több millió ember szokását, hanem csak elfogadni, és megtanulni velük együtt élni. Megérteni, nem pedig elítélni őket.

Elkezdtem kicsit más, nyitottabb szívvel szemlélni a dolgokat. És mivel az egyik legalapvetőbb kulcs ahhoz, hogy megértsem őket, a kommunikáció, így elkezdtem kínaiul tanulni. Nem könnyű nyelv, főleg a karakterek, a különböző hanglejtések miatt, és mert több mint 5000 szavuk van, de hihetetlenül logikus és nyelvtan szinte alig van.

Ahogy egyre több alapvető szót elsajátítottam, úgy egyre bátrabb lettem, és használni is mertem a kínai nyelvet olyan szituációkban, ahol tudtam hogy nem fognak egyből 20 millió kérdéssel bombázni azzal a tudattal, hogy ha tudok egy mondatot kínaiul, akkor biztosan folyékonyan beszélem a nyelvet. A kínai emberek nagyra értékelik, ha egy idegen beszéli a nyelvüket, és szeretnek kérdezni a világról. Ki sem nézném néhányukból mennyire tájékozottak a nyugati szokásokkal, kultúrákkal kapcsolatban. Rengeteget változott a hozzáállásom Kínához és az itteni élethez. Hogy jelenleg hol tartok, és milyen tapasztalatokkal lettem gazdagabb, azt a következő cikkben megtudhatjátok.

Hiszti… avagy már megint megőrülök!!!

Ildiko-El-Hajji

január 26, 2018

Drága, egyszem csemetém betöltötte a 4. életévét. Különleges mérföldkő ez, a baba korszaknak vége. Ez minden bizonnyal benne is tudatosult, és hiszi, hogy Ő most már egy saját akarattal rendelkező, és napi szinten ennek ötvenötezer-hatszázhuszonháromszor hangot is adó emberpalánta, aki előszeretettel feszegeti – az amúgy is véges – türelmem határait.
Egyik napról a másikra az én angyali kisfiam, akiért mindenki csak irigyelt, mert olyan könnyen kezelhető volt, a felismerhetetlenségig megváltozott.
Üvölt, tombol mindenért, egyetlen választ ismer csak, és az a NEM! (vagy jobbik esetben csak elenged a füle mellett minden kérdést és kérést)
Napi szinten a hajamat tépem, veszekszünk és sírunk (néha bizony mindketten), de úgy tűnik, hogy se a büntetés, se a megvonás nem működik, és mindegy, hogy hányszor magyarázom el neki, kérek és könyörgök, egyszerűen, mintha nem is hallaná, vagy nem akarná meghallani.
Egy szó mint száz kedves olvasó, ha te magad is egy nagyobbacska gyermek boldog vagy boldogtalan szülője vagy, és már túl vagy mindezen, akkor most csak mosolyogsz az én kétségbeesett kirohanásomon.

De nekem akkor sem mondta senki, hogy a 2 évesek hisztije, és a tinédzser kori ’mindenki hülye csak én nem’ időszak között itt van 4 évesen az ’Én vagyok a valaki’ korszak is!

Úgy tűnik, hogy a föntről küldött kisangyalom rejtett hibái előjöttek, és jelenleg igencsak helytelen működésű a drágám… Hol lehet reklamálni, visszaküldeni, kicserélni, mert még biztos, hogy van rá garancia?! Blokkom van róla, az nem akadály!
Viccet félretéve, a dolog szépsége az, hogy az óvodában továbbra is egy angyal maradt, intelligens, jól nevelt, kedves, udvarias, de amint átlépi az otthonunk küszöbét, mintha megszállta volna az ördög.

Tudom, hogy csak a határait teszteli, és felnőni tanul, de mégis nagyon kimerítő, és minden egyes összetűzés után rosszabbnál is rosszabb anyának érzem magam. Nem múlik el nap, amikor ne gondolnék arra, hogy azt fogja hinni, nem szeretem Őt, hogy ez a sok veszekedés nem múlik el nyomtalanul, és megromlik közöttünk az a szoros kapcsolat, ami születése óta megvan. Az életemnél is jobban szeretem Őt, éppen ezért nagyon megvisel ez a korszak engem is.

Szerencsére vannak mellettem barátok, hasonló korú gyerekekkel. Tőlük tudom, hogy ők is ezen mennek keresztül, azonos érzésekkel küzdenek. Szerencsére egyik sem az a mindenben tökéletes ősanya, akinek a gyermeke rózsa illatú és csillámporos műalkotásokat készít a bilibe, és sírva-nevetve mesélünk egy-egy találkozásunk alkalmával egymásnak napi nyomorúságunkról. Másképp nem is hiszem, hogy ki lehetne épp ésszel bírni.

És vannak a szakértők, akiknek a véleményét csak akkor olvastam, amikor elérkeztem ahhoz a ponthoz, hogy megkérdőjeleztem, hogy én és a gyerekem normálisak vagyunk-e még? A válasz igen… még ha sokszor nem is úgy érzem.
4 és 6 éves kor között szinte minden gyerek átmegy ezen. Olyan ez, mint egy felkészülés a szülőnek a hormonális tinedzser korra (Köszönöm, én szívesen kihagytam volna.)

Természetesen 2 féle hiszti van, csak azért, hogy ne legyen olyan egyszerű az életünk:

1, Erő és kontroll :
– Amikor azt akarod, hogy végre vegye fel a kabátját, de ő nem szándékozik ezt megtenni. Vagy pulóvert adnál rá, sapkát-sálat, ő viszont a dinoszauruszos pólóért ordít, rövid nadrággal miközben odakint a mínuszok röpködnek – ugye ismerős?

2, Érzelmek túlcsordulása:
– Ez inkabb idősebb gyerekekre jellemző – harag, frusztráció, szomorúság – de még nem rendelkeznek biologiai vagy pszichológiai képességekkel ezeknek a feldolgozására.

Amikor a gyermek érzelmileg “túlcsordul”, akkor egyszerűen képtelen logikusan gondolkozni. ( Ezért sem szabad őket büntetni egy hiszti után, mert nem tehet róla.)

Ezt felnőttként azért is nagyon nehéz kezelni, mert ilyen idős korukra már úgy gondoljuk, hogy ők sokkal érettebbek annál, amilyenek valójában… Egyik percben még édesen csacsog a dinoszauroszokról és születésnapi partikról, a másikban pedig úgy ordít, mint akiről nyúzzák a bőrt, mert nem adtál neki jégkrémet gumicukorral reggelire.

Ez az érzelmi fejlődésük része, és a jó hír az, hogy azért csak veled, velem, a szüleivel csinálja, mert bízik benned. Tudja, hogy előtted a legrosszabb arcát is mutathatja, mert úgysem hagyod ott sehol, még ha fenyegeted is ezzel….vagy mégis? Hé, gyere vissza! 😀

Rengeteget lehetne még erről írni, ez egy olyan időszak, amin minden szülő átesik. Tudom, hogy megteszed, – ahogy én is – de ne kérdőjelezd meg, hogy jó szülő vagy-e!

Hidd el, minden tőled telhetőt megteszel, hogy ezt naponta átvészeljétek és este újra összebújva olvassatok mesét, vagy szerelmesen nézd mikor alszik, hiszen nekem, neked, nekünk van a legjobb gyerekünk a világon!

Utóirat: Ha jön a tinédzser korszak, akkor Olit azért egészen biztosan bezárom a pincébe, az ajtót hétpecsétes lakattal lezárom, és majd csak 25 évesen engedem ki onnan, ha megjött a jobbik esze.

Arcok a sivatagban 2.

Adali

január 24, 2018

Amikor befejezem a munkát a helyi nemzetközi magániskolában, elindulok haza. Ez általában délután öt és hat óra tájékában történik. Nagy itt is a nyomás, a verseny, a stressz, de erről majd egy következő részben írnék. Indulok haza. Sietek. Megnézem az okostelefonomat, hogy Maria, a maid, azaz szolgáló – akit én inkább házvezetőnőnek szeretek nevezni, de ettől függetlenül az útlevelébe pecsételt vízumon az a szó szerepel, hogy ’szolga’ – írt-e valamit, amit vennem kell a boltban?

Maria ekkorra már elsétált, és felvette a fiúkat az iskolából, hazarollereztek vagy bicikliztek, és remélhetőleg adott nekik valamiféle uzsonnát, ami nem édesség, hanem egészséges gyümölcs, sajt vagy szárított magvas falatok. Utána indulnak a játszótérre. Szeptember végétől május végéig. Az év fennmaradó részében ez nem lehetséges. Árnyékban 40 fok van, napon inkább 47. Most tél van Dubajban. Napközben kellemes, 23-25 fokos a hőmérséklet, éjjelre lehűl akár 12 fokig is.

Belépek a kis bevásárlóközpontba. Összeszedem a vásárfiát, és sétálok a pénztárhoz. Gondolataimba mélyedve hirtelen felriadok, és visszafordulok a sorból. Elfelejtettem valamit! Sietve közelítek az üdítőitalos pulthoz, és kiveszek egy kétliteres Fantát. Aztán még visszamegyek a gyümölcsökhöz, és kiválasztok négy banánt is. A pénztárnál külön szatyorba kérem pakolni a fentieket.

Dubajban bepakolnak neked. A kisujjadat sem kell megmozdítanod.

A bankkártyát csak odanyújtom, elveszik, aztán ennyi. Bocsánat, a PIN kódot elfelejtettem. Azt azért még be kell pötyögni, tehát mégsem igaz, hogy a kisujjadat se kell mozdítani.

Az iskolától és a mellette lévő kisebb bevásárlóközponttól pontosan négyperces autóútra lakunk. Kocsira a fentebb említett nyári hónapok miatt van szükség. A lakónegyed három éve épült. Akkor kezdték építeni a semmiből, a sivatagi homokba. Egy kis körutat kell elképzelni, amiből leágazik egy-egy négy párhuzamos utcából álló lakónegyed, melynek mindegyike egy fantázianévvel bír. Paloma, Melissa, Raya, Sunita, és így tovább. Mindegyikhez építettek úszómedencét, tenisz- vagy kosárlabdapályát és játszóteret. Az ott lakóknak és vendégeiknek a fentiek használata ingyenes.

A mi lakónegyekédünk volt az egyik első a sorban. Ám a kiskörúton, az iskola és a bevásárlócentrum felé haladva, építenek még egy újabb villanegyedet. Sajnos ahogy építik, az építőanyagot, betont, homokot, szerszámokat és miegymást a helyszínre szállító teherautók nyomot hagynak a már működő úton. Egy olyan ország, ami sivatagba épült, nagyon poros. A teherautók kereke vastagon poros. Nyomot hagynak a főúton. Nem kell széles utat elképzelni: egy kétszer kétsávos útról van szó, melyen 40km/órás a sebességkorlátozás, mert ugye hát lakóövezet.

És ennek az új, Lilianának nevezendő lakónegyednek a bevezető útjánál dolgozik két férfi. Sepregetnek. Az út koszos, poros, és ezt Dubai nem engedheti meg.

Itt mindennek csillognia kell. A tisztaságnak világítania kell.

A két férfi dolgozik. Sepregetnek. Kortalanok. A sivatag, a homok, a hőség bekormozta az arcukat. Tavaly Ramadán idején kezdték építeni a Lilianát, mikor figyelmes lettem rájuk. Akkor böjt van. Illetlen és tilos enni és inni is közterületen. A két férfi dolgozott egész nap. Sepregettek. Étlen, szomjan.

Egészen a mai napig sepregetnek. Minden nap. Kivéve pénteken. Pénteken szabadnapjuk van. Munkásszálláson laknak. Tudom, mert jön értük a fehér kisbusz, mely legalább még 15 hasonló munkást visz oda, ami nekik itt az otthon. Valahová a sivatagba mennek. Ha fújja a szél a homokot, szinte fél perc után eltűnik a busz a porban, ahogy követem a szememmel. Valahová, ahol ha szerencséjük van, kapnak egy kemény ágyat, amit megoszthatnak egy éjszaka dolgozó munkástársukkal. Ha szerencséjük van, működik a főzőlap a közös konyhában. Ha szerencséjük van, a légkondit is bekapcsolják nekik, akár egy órára is…

Sokáig nem vettem róluk tudomást. Aztán nem bírtam rájuk nézni sem. Nem tudtam a szemükbe nézni. Szégyenkeztem. Szégyelltem magam. Hogy miért, azt nehéz szavakba önteni. Talán mert én is része vagyok ennek a világnak? Végtelen keserűség szárította ki a lelkemet, mikor belegondoltam az életükbe. Amit nyilván én is csak találgatok. Aztán már csak egy fájdalmas sajnálatot éreztem. Honnan jöttek? Mikor mennek haza a szeretteikhez? Látják-e még őket valaha? Tudják-e, hogy élnek vagy halnak?

Ma, mire odaértem, már letették a seprűjüket. A nap egy izzó, arany gömb volt a távolban mögöttük. Beletörődve ültek az út szélén. Illetve guggoltak. Minden munkás guggol. Úgy kényelmes nekik. A munkásbuszt várták. Lassítottam. Felnéztek és integettek. Már ismerik az autómat. Megálltam, letekertem az ablakot és kinyújtottam nekik a banánokat és az üdítőt. Bólintottak, és mintha megcsillant volna a szemükben valami.

Menni vagy maradni? Ez itt a kérdés, avagy a külföldi munkavállalás sikerének kulcsa 10 pontban

Varga Ági

január 22, 2018

Menni vagy maradni? Ez itt a kérdés, avagy a külföldi munkavállalás sikerének kulcsa 10 pontban

1. 1. Szerintem az első és legfontosabb a nyelvtudás: a külföldi munkavállalás sikerének a kulcsa az adott ország nyelvének legalább társalgási szintű ismerete. Igen, ismerjük a történetet a szomszéd unokatestvére keresztlányáról, valamint a többi tízezerről, akik nyelvtudás nélkül vágtak neki az ismeretlennek, mondván, majd csak lesz egy magyar, aki segít, de valljuk be: ilyen szinten kiszolgáltatni magunkat, másra bízni a boldogulásunkat nem a legjobb életbiztosítás. Hiszen képzeljük csak el: nyelvtudás nélkül hogyan intézünk hivatalos ügyeket, honnan tudjuk, mit írunk alá, amikor elénk tesznek egy munka- vagy lakhatási szerződést? És ha már itt tartunk: felejtsük el a „könnyű neked, te beszélsz angolul” frázist. Vajon a másik úgy kelt fel egy szép, tavaszi reggelen, hogy folyékonyan társalgott az adott nyelven, vagy megtanulta? Ugye, hogy nem. Ugyancsak az internetnek hála, ma már tízezrével találhatunk beszélgetőpartnereket, akik egyszerűen csak unatkoznak a világ másik felén, és boldogan beszélgetnek bárkivel, akinek egy kis gyakorlásra van szüksége.
  2. A második legfontosabb feltétel az indulótőke. Amint betetted a lábad az országba… de nem, várj csak, valamiből meg kellett venned a repülőjegyet, fel kellett adnod a poggyászodat, ki kellett fizetned a reptéri transzfert, kell venned legalább egy napijegyet, amivel eljutsz a már leszervezett szállásodra… Szóval mielőtt elindulsz, ülj le egy kockás füzettel, igen, megint csak a számítógép elé, és tájékozódj, számolj: mennyibe kerül a kiutazás, és maga a mindennapi élet?
  3. Angliában hetente, kéthetente vagy havonta kaphatsz fizetést. Hacsak nem ismerősökhöz költözöl, ki kell venned egy szobát, amit általában hetente kell fizetned, valamint rendszerint egy hét kauciót is kérnek tőled.
  4. Londonban elég széles skálán mozog a tömegközlekedésre fordítandó összeg: te döntöd el, hogy metrót is használsz, vagy csak busszal közlekedsz (a csak buszbérlet olcsóbb, bár metróval nyilván gyorsabban jutsz el A-ból B-be), illetve, hogy mely zónák között szeretnél utazni. Célszerű a lakóhelyed környékén munkát keresned, hogy spórolj az útiköltségen, vagy fordítva: ha a szállásodtól távolabb találsz jó munkát, érdemes költözni. Látod, milyen jó, hogy a lakbért hetente fizeted? Sokkal könnyebben mozogsz, ha nem vagy hónapokra az adott helyhez kötve. Mindennél fontosabb viszont, hogy legyen (al)bérleti szerződésed. Akkor is, ha csak egy szobát bérelsz, ebből sose engedj! Neked és a főbérlőnek is vannak jogai és kötelezettségei, amikkel tisztában kell lennetek, és egy későbbi vitás helyzetben lesz mire hivatkozni.
  5. Általában azt mondják, legalább 2 havi költőpénzzel indulj el, amivel én is egyetértek. Időbe telik majd, amíg megszerzed a munkavállaláshoz szükséges társadalombiztosítási számot, bankszámlát nyitsz, majd pedig munkát találsz, és hát enni is kell valamit. Hála istennek százával botlasz majd az egyfontos boltokba, ahol igen, 1 fontért gyakorlatilag mindent megkapsz, ami a napi életedhez kell: tisztálkodó- és takarítószerek, tartós élelmiszerek, édességek, üdítőitalok, háztartási kiegészítők a vállfától az evőeszközig.
  6. Miután megérkeztél, és sikeresen elfoglaltad a szállásodat, az első dolgod, hogy megszerezd a társadalombiztosítási számot (National Insurance Number), enélkül ugyanis senki sem vállalhat legálisan munkát az Egyesült Királyságban. Jó hír viszont, hogy semmilyen más azonosítóra nem lesz szükséged, ez az egyetlen szám fog elkísérni életed végéig. Telefonon keresztül kérhetsz időpontot, ahol egy rövid adategyeztetés után a lakhelyedhez legközelebb eső Munkaügyi Központba (Job Centre) irányítanak egy kb. félórás interjúra. Az időpont igénylésekor telefonon be kell diktálnod a nevedet (jó tehát, ha megtanulod a NATO fonetikus ABC-t, hogy le tudj betűzni bármit), születési idődet, valamint lakcímedet. Az ügyintéző már a telefonbeszélgetés során el fogja mondani, mikor és hol kell megjelenned, de pár napon belül kapsz majd erről egy hivatalos levelet is. Ez lesz az első, és egyben egyetlen dokumentum, amellyel a lakcímedet tudod igazolni (proof of address).
  7. Angliában nincs semmilyen személyazonosító igazolvány, sem lakcímkártya, így, hacsak nincs vezetői engedélyed (amit angol driving licence-re cserélve lakcímigazolóként elfogadnak), kizárólag a nevedre és lakcímedre érkező hivatalos levelek (pl. a NI számról szóló igazolás, telefonszámla, közüzemi számla) bizonyítják a lakhelyedet. Szóval vigyázz rájuk, és ha bárhol proof of addresst kérnek, csak kapd elő valamelyiket.
  8. Magát a társadalombiztosítási számot szintén levélben fogják megküldeni. Ne várj semmilyen kártyát, mint Magyarországon az adó- vagy TB-kártya: egyszerűen kapsz majd egy újabb hivatalos levelet, amelyben szerepel az azonosítószámod. Ha bárhol kérik, mutasd be magát az iratot, de a legtöbb helyen csak be kell diktálni, így nem árt, ha felírod magadnak.
  9. Szállásod és társadalombiztosítási számod már van, kezdhetsz munkát keresni, természetesen az önéletrajzod megírása után. Az internet tele van különböző sablonokkal, a legegyszerűbb, ha letöltesz egyet és szépen személyre szabod. Fontos, hogy attól függően, milyen munkára jelentkezel, legyen többféle önéletrajzod, hiszen egy jó CV-ben és kísérő levélben azt hangsúlyozod, az adott munkára miért te lennél a legalkalmasabb. Ha kész van, nyomtasd ki 10-20-30 példányban, és járj nyitott szemmel: rengeteg boltra kiírják, ha munkaerőt keresnek, de érdemes belépni az adott város/városrész Facebook-csoportjaiba is, hiszen egy-egy ott dolgozó tud súgni, ha új emberre van szükségük, akár csak ideiglenesen is.
  10. Amint sikerül munkát találnod, és kapsz munkaszerződést, máris mehetsz valamelyik bankba számlát nyitni. Itt sajnos nagyon más a gyakorlat, mint Magyarországon, nem lehet csak úgy bárki az adott bank ügyfele. Sok helyen már konkrét munkaszerződést kérnek, vagy legalább egy előzetes nyilatkozatot a cégtől, hogy náluk fogsz dolgozni. És persze ne feledkezz meg a proof of address-ről sem, ami jelen esetben még csak a társadalombiztosítási számodról szóló levél lesz.

Akár egyedül, akár társsal, baráttal vágsz neki a költözésnek, a környezetváltozás bizony sok stresszel fog járni. Nem ismered az országot, a rendszert, a kultúrát, mindenbe bele kell majd rázódnod, de minél több információt gyűjtesz, annál könnyebb lesz megtalálni a helyedet az adott országban.

Én csak biztatni tudok mindenkit, aki komolyan gondolkodik a váltáson: ha nem is szól egy életre, tapasztalatszerzésnek sem utolsó. Emellett pedig ki ne akarná megismerni a saját korlátait, lehetőségeit? Szóval vegyél egy nagy levegőt, és vágj bele! Szerintem nem fogod megbánni!

Egy új élet kezdete Olaszországban – Aurora különös története 3. rész

Aurora

január 20, 2018

Az előző rész tartalmából: a teljes cikk itt található>>>… „Ahogy eltávolodsz a szülőhazádtól, előbb – utóbb úgy távolodnak el tőled a barátaid is. Nem azért, mert már nem szeretnek, egyszerűen nem vagy része többé már a mindennapjaiknak. Aki igazi barát, az megmarad, akárhol is élsz a világban, bár sajnos a számuk egyre kisebb lesz.”

Az év vége okozott még meglepetést számomra. Lettek virtuális szerelmek, és lehetett volna talán egy valódi …Alessandroval való szakításunk után talán büntetni akartam a férfiakat, magam sem tudom. Ha szőke, magas vékony nő vagy itt Olaszországban, főleg, ha külföldi, szinte mindenki egy dolgot akar. A lelkedre nem igazán kíváncsi senki, csak, hogy mikor tolod le a bugyidat. Talán magam is “vadásszá váltam”, Aurorából lett egy idegen valaki.

Az internetes szerelem nem nekem való, erre időközben rájöttem, emberek közt kell, hogy éljek, nem bezárva.

Néha már nevetséges dolgok történtek velem. Volt olyan, akivel megismerkedtünk virtuálisan. A végén pénzt ajánlott egy velem eltöltendő napért …Először sem keveset, de év végére megtriplázta az összeget. Mondtam neki, hogy a pénze nem érdekel, bár kíváncsi vagyok, mennyi az a maximum összeg, amit még felajánlana. Messze élünk egymástól, reális esélye, hogy találkozzunk, szinte egyenlő a nullával.

Ahogy elérkezett a december, megismerkedtem egy nálam tíz évvel fiatalabb fiúval, aki szintén nem volt olasz. Az első időszakban minden teljesen jól indult. A karácsonyt együtt szerettük volna tölteni, terveztünk egy közös életet. Most már biztos vagyok benne, hogy létezik végzet. A sors úgy hozta, hogy semmi nem úgy alakult, ahogy reméltük. A végén ő hazament a szeretteihez, én itt maradtam egyedül.

Ezzel még nem is lett volna semmi gond. A távolság nem választ el, a csend annál inkább. Amikor, a legnagyobb szükségem lett volna rá, akkor hagyott cserben. Lehetősége lett volna keresni a technika segítségével, de nem tette…

Szenteste szabadnapos voltam, tőle egy üzenet sem jött, mintha elfelejtett volna.

Én a környékbeli bárokban múlattam az időt. Talán a rengeteg aperol spricc, a távollét a szeretteinktől, a karácsony …Mindenkivel koccintottam, csak az nem volt velem, akit mindenkinél jobban szerettem volna. Az utolsó emlékem, hogy az utcán egy idős úrtól karácsonyi kuglófot kaptam, én cserébe szaloncukrot adtam. Fogalmam sincs, hogy értem vissza a munkahelyemre. Másnap hajnalban furcsa dologra ébredtem, valami szúrta a fejem. Akkor néztem végig magamon. Ruhástól aludtam, a hajcsat volt kényelmetlen.

Tényleg jó ez így nekem? Amit megígért, semmit nem tartott be. Egyik régi barátom figyelmeztetett, ne kezdj vele, két különböző nemzet, akik a történelem során soha nem voltak jóban. Talán igaza van…Majd karácsony másnapján a helyi bárban egy különös férfit sodort elém a sors. Fogalmam sincs, hogy miért most, és ki ez a férfi?! Találkoztunk párszor, furcsa volt vele számomra minden. Egy teljesen más világban élt. Mintha nem is hallottuk volna egymás hangját. Kértem, hogy ne akarjon közel kerülni hozzám ebben az időszakban, senkinek nem lesz jó.

Süket füleknek beszéltem…Szilveszter előtti napon elutazott. Innen indult a félreértések sorozata, ami tényleg csak velem tud megtörténni. Ő keresett volna, de nem volt rá lehetősége. Én meg úgy gondoltam, hogy ő is cserben hagyott. A szilveszter éjszakát egy vacsora keretében a közeli bárban töltöttem. Ami egy kalandnak sem nevezhető dologgal zárult. Tényleg, hogy tudok ennyit kavarni, magam sem értem.

Mikor ez a különleges férfi visszatért, megkérdezte, hogy telt a szilveszter. Nem igazán kellett mondanom semmit, mindenre rájött magától. Őrületes nagy veszekedés lett belőle. Mindketten álmodtunk egy teljesen különböző történetet a másikkal. Több órán keresztül hol üvöltött velem, hol kedvesen beszélt. Mondtam neki, felejtsük el, hogy ismerjük egymást. Ezt a végén ő nem akarta. Azóta minden nap találkozunk. Maradjunk barátok, mondta. Beleegyeztem. Nem hinném, hogy kettőnk között ez barátság lenne.

Az új év elején felmondtam a munkahelyemen, elég volt.

A főnökeimet váratlanul érte a hír, jelenleg keresik a megfelelő embert a helyemre. Pár nap türelmet kértek. Ez a minimum, amit adhatok ennek a csodálatos családnak, de nem a végtelenségig. Aurorának folytatnia kell a történetét.

Olaszország nagy. Jelenlegi életem félig bedobozolva, félig útra készen. Ma szabadnapos vagyok. Végigjártam azokat a helyeket, ahol valaha megfordultam. Egyfajta búcsú, még az eső is esett. Elkisért ez a számomra furcsa férfi a nap folyamán. Ki ő Aurora életében? Még nem tudom a választ…Tükröt tartott elém. Már ezért köszönettel tartozom neki. Sokat sétáltunk, beszélgettünk. Majd egy finom ebéd után estefelé elköszöntünk egymástól.

A történet hogyan folytatódik? Én is kíváncsi leszek rá, remélem Ti is!

Az ABA terápia autista és Down-szindrómás gyermekeknek

Kocsondi Andrea

január 20, 2018

Az ABA terápia autista és Down-szindrómás gyermekeknek

Az ABA (Applied Behaviour Analysis, avagy alkalmazott viselkedéselemzés) terápia az Egyesült Államokban és Nyugat- Európában széles körben használt és elismert módszer az autizmussal, és más hasonló fejlődési visszamaradottsággal élők fejlesztésére.

Tudományos kutatások sorra alátámasztották hatékonyságát minden korosztályra kiterjedően, azonban mint minden terápiás kezelést, az ABA terápiát is érdemes minél hamarabb megkezdeni, akár 2 éves kortól, ha van rá lehetőség.

Autizmussal diagnosztizált gyermeket nevelő szülőknek nem ismeretlenek a mindennapi kihívások, amiket egy látszólag egyszerű szociális környezet jelent gyermekük számára. A kommunikáció, barátkozás és más gyermekekkel vagy önállóan folytatott játék mind akadályos területet jelenthetnek. Minél hamarabb megkezdődnek a foglalkozások, annál nagyobb eséllyel sikerül majd jelentős fejlődéseket elérni. Ezek a későbbiekben, például amikor a gyermek közösségben találja magát az óvodában/iskolában, kifejezetten segítségére lesznek a kortársak közé való beilleszkedést illetően.

Az időben megkezdett, és képzett szakember által végzett ABA terápia az otthoni légkörre és a családdal töltött mindennapokra is jótékony hatással lehet. A szülők számos alkalommal ütközhetnek gátakba, ha a személyes higiéniára szoktatásra, dühkitörések, hisztik kezelésér, vagy talán a legfontosabb, a szeretet fizikai kinyilvánítására kerül a sor. Sokan tehetetlennek érzik magukat, mivel egy különleges igényű gyermek viselkedése olykor kiszámíthatatlan és nehezen értelmezhető. Egy apró változás a megszokott környezetben, pár perc késés a napi rutinban, vagy egy ismeretlen inger megjelenése is felboríthatja a gyermek lelkiállapotát, és ezzel akár a család egész napját. Ismét fontos megjegyezni, hogy minden gyermek más, így a legtöbb szülőnek is más-más terület jelent kihívást. Azonban még így is megnyugtató kibeszélni a folyamatosan felmerülő problémákat, és megosztani a megélt sikereket, elért mérföldköveket olyan terapeutákkal és tanárokkal, akik sokévnyi tapasztalattal rendelkeznek ezen a területen. Esetlegesen más szülőkkel, akik hasonló cipőben járnak.

Nézzük, hogyan is épül fel egy ABA terápiás program:

Minden terápiás tervet célzottan az adott gyermekre állítanak össze. Az első pár alkalom legtöbbször csak megfigyelésből áll. Kulcsfontosságú a jó eredmény eléréséhez pozitív kapcsolatot és bizalmat kialakítani a gyermek és terapeuta között. A terápia fő eleme a pozitív megerősítés, amihez először is szükséges azonosítani, mi motiválja leginkább a gyerkőcöt. Ezen múlik a program sikere, hiszen ha olyan tárgyakkal vagy ingerekkel próbálunk valakit ösztönözni, ami iránt kevés vagy semmi érdeklődést sem mutat, akkor nem tudjuk a helyes viselkedés megtanulása, illetve a nem elfogadott viselkedések leépítése felé hatékonyan terelgetni őket. Az ABA akkor a leghatékonyabb, ha a gyermek észre sem veszi, hogy tanul. Ideális esetben minél fiatalabb a gyermek, annál inkább tűnik minden terápiás foglalkozás csupa játéknak és mókának.

Ezek után a terapeuta a szülőkkel karöltve meghatározza a foglalkozások célját. Fontos kis lépésekben haladni, kisebb célokkal kezdeni. Amikor ABA terápiás asszisztensként önkénteskedtem egy autista kisgyermekeknek létrehozott szombati iskolában, volt egy kétéves kislány (nevezzük Millynek), akinek kifejezetten problémát okozott a vízzel való érintkezés.

Ez persze nem csak azt jelentette, hogy a család nem mehetett uszodába, víziparkba vagy strandolni, hanem azt is, hogy minden este kisebb-nagyobb könnyes csatát kellett vívni, amikor elérkezett a fürdetés ideje.

Egy egyszerű kézmosás is legyűrhetetlen feladatnak látszott. Tehát a gát ebben az esetben a vízzel létrejövő kontaktus. Motivációként azt használtam, amit rövid megfigyelés után is könnyű volt beazonosítani. Milly ugyanis látványosan odáig volt azért, ha fel-le dobálják, meglengetik a magasban vagy magasra ugrálhat a trambulinon.

Első lépésként buborékot tanultunk meg fújni, és lassan hozzászokott milyen érzés, ha egy-egy buborék a kezén, lábán, vagy esetleg az arcán pukkan ki. Később vettem gyerekeknek gyártott palackos habot, amit szétfújtam a trambulinon és azon ugráltunk. Fogócskáztunk vele, igazából össze-vissza dobáltuk.

Minden alkalommal, amikor Milly viselkedése az általunk elvárt irányba haladt, azaz nőtt a toleranciája a vízzel és más hasonló anyagokkal szemben, megpörgettem a magasban vagy a hátamra kapva körbeszaladtunk a szobában.

Ezután megismerkedtünk pár vizes játékkal (pl. a buborékfújó kis pisztolyt lecseréltem vízi pisztolyra), az ujjainkat használva festettünk, majd később kis felfújható medencét állítottam a szoba közepére. Pár hónap elteltével Milly önként, hatalmas mosollyal az arcán tapicskolt a kis medencében, a kedvenc játékai társaságában. Megható érzés volt látni mind nekünk az iskolában, de leginkább a szülőknek, mennyire önfeledten játszik vizesen a félelem vagy pánik legapróbb jele nélkül. Mivel a kád látványa már negatív érzéseket alakított ki Millyben, azt tanácsoltam szerezzenek be egyelőre ők is egy kis medencét otthonra. Először állítsák fel valamelyik más helységben, majd később lassan tegyék át a fürdőszobába a kád mellé. Ezzel pozitívvá formálni a berögzött negatív asszociációkat.

A fenti csak egy kiemelt példa. Minden gyermeknek és családjuknak más feladatokkal, viselkedéssel gyűlik meg a bajuk. Azonban az elérhetetlen mérföldkövek is karnyújtásnyira lehetnek a megfelelő technikával és útmutatással. Következő cikkemben szeretném részletesebben bemutatni az ABA alapelveit, és a viselkedésmódosításhoz szükséges tudnivalókról is beszélek majd, hogy a szülők jobban megérthessék a foglalkozások elméleti hátterét is. Angliában az ABA terápia már némely iskolákban is igényelhető, hiszen a képzett terapeuták száma egyre csak nőtt az elmúlt években. Magyarországon ezzel szemben jelentősen kevesebb helyen találhatóak szakemberek, főleg a fővárosban, ez pedig hatalmas kihívást jelenthet a távolabb eső területeken élőknek.

Bármilyen felmerülő kérdésre az ABA terápiát illetően nagyon szívesen válaszolok a hozzászólásoknál vagy akár email-ben is!

Ízek, imák, szerelmek, a napsütötte olasz földön…-2. rész

Seci

január 17, 2018

Ízek, imák, szerelmek, a napsütötte olasz földön…-2. rész

Az előző rész tartalmából: a teljes cikk itt található>>>… „Ekkor jött Róma. Az a különös érzés, a „deja vu”, amikor a repülő a város felé ért, az szívdobbanás, hogy már jártam itt, az ráeszmélés, hogy én ismerem az „Örök várost”, az a pillanat eufória volt. Természetesen abban a pár napban csak fokozta ezt a mediterrán hangulat, a kissé elcsépelt “Dolce Vita” szlogen, az olaszok hihetetlen kedvessége, tisztelete a nők felé, a lazaságuk. Sosem felejtem el, amikor az egyik csodás utcán sétálva azt vettem észre magamon, hogy vagy huszadjára, már-már hisztérikus hangon mondogatom: én itt akarok élni. Ekkor ez még nem volt tudatos, de valamit elindítottam ezzel, hiszen minden, amit mondunk vagy gondolunk, befolyásolja a jövőt.”

“Örökké városok, célok, életkorok és változások között haladsz, (…) Utad értelme nem a cél, hanem a vándorlás. Nem helyzetekben élsz, hanem útközben.” (Márai Sándor, Füves könyv)

Pozitív gondolatokkal a fejemben, szívemben az elhatározással, előttem a céllal, hogy Rómába költözzek. Megtettem minden tőlem telhetőt, hogy belevágjak addigi életem legnagyobb kalandjába. Miért hoztam meg ezt a döntést?

Amikor az ember hitét veszti önmagában, keresi helyét a világban, és olyan barátai vannak, akik hisznek benne és támogatják döntéseiben, akkor, mint valami elemi erő, olyan magaslatokban képes a céljaiért küzdeni. Túl a csalódásokon, kiégve a monoton munkától, a napi rutinban, az egyetlen dolog, amire tudtam gondolni, hogy nincs itthon helyem, mennem kell. A modern technika segítségével, a közösségi oldalakon minden létező fórumot -magyart és olaszt egyaránt- napi szinten követtem, hátha megpillantom azt a kiugró lehetőséget, amivel már csomagolhatok is. Sokszor már hisztérikusan követeltem az Univerzumtól, hogy küldje el nekem a megfelelő ajánlatot, hogy mindent a hátam mögött hagyhassak. Menekültem az itthoni életem elől, pedig mindenem megvolt. Akkor szürkének láttam a napjaimat, és biztosra vettem, hogy engem külföldön vár a siker. Mind a magánéletben, mind a munkában. Tudtam, hogy Róma az a város, ahol végre célba érhetek.

Közben kaptam munkaajánlatot Jesoloban, – amit bár egy pillanat erejéig átgondoltam-, végül meggyőztem magam arról, hogy nem megyek oda, mert az nem Róma…

Nem ésszel, szívvel tartottam ki az elképzelésem mellett. Hullámvölgyekkel, de aztán egyszer csak megértettem, hogy nem szükséges követelőznöm, a nálam hatalmasabb Erőktől, mert mindent értem tesznek meg, és amikor eljön az ideje, akkor ki is tudok menni.

Persze a próbálkozások megvoltak rá, hiszen meghazudtolni nem tudom magam, várni, hogy az minden egy csapásra a lábam elé pottyan, az nem ment. Számításba jött önkéntes munka, nem volt megfelelő, találtam albérletet, de nem volt meg a bátorságom hozzá, hogy munka nélkül is bevállaljam. Utólag visszagondolva még csak azt sem tudtam, hogy kikhez költöznék? Felelőtlenség?! Talán, de itt kezdtem megérteni, hogy ami nem az utam, arra nem is „engednek” menni.

Az egyik nyaralás alkalmával, amikor a hőn szeretett Angyalvár környékén sétáltunk a barátnőmmel, az egész napos kellemes fáradtságtól hajtva döntöttünk úgy, hogy beülünk egy nagyon szimpatikus kávézóba egy hűsítőre és egy espressora. Sosem felejtem el azt a pillanatot, ott a kellemes melegben, arról beszélgettünk, hogy egy ilyen helyen el tudnám magam képzelni, ahogy dolgozom. Barátnőm unszolására- az olasz nyelvi nehézségek miatt, lábremegve- megkérdeztem a felszolgálólányt, hogy nem keresnek-e munkatársat. Kedvesen mondta nekem, hogy nem tudja, megkérdezi az üzletvezetőt, aki nem sokkal később ki is jött asztalunkhoz, hogy de bizony, keresnek. És akkor ott, az asztalnál, lezajlott egy villámgyors állásinterjú, ami a következőképpen történt:

– Milyen nyelveken beszélsz? – Angolul, magyarul, és olaszul így, ahogy hallod, alig.
– Mennyi idő kellene neked ahhoz, hogy jobban beszélj olaszul? – Egy hónap.
– Dolgoztál-e már felszolgálóként? – 10 éve dolgozom felszolgálóként.

Küldjem át az email címére az önéletrajzom. Ezt perceken belül megtettem, majd közölte, hogy akkor jövő hét szerdán már kezdhetek is, a pénz az ennyi és ennyi.

Ott ültem a félig elfogyasztott Aperol Spritzem mellett, hogy ez szuper, de nincs hol laknom, és amúgy is fel kell mondanom otthon, és elrendezni mindent, kell nekem 2 hét hozzá. Azt mondta rendben. Örömöm határtalan volt. Minden szempontból, hogy a helyiek mennyire kedvesek, nyitottak, lazák, előítélet-mentesek, hogy annak ellenére, hogy minimális olasztudással rendelkezem, felvennének, és hogy jó pénzeket lehet keresni, sokkal jobb munkabeosztással, mint otthon. Gondolatban már össze is csomagoltam. Aztán futottam pár kört lakásügyben.

Mindez úgy nézett ki, hogy felvettem a kapcsolatot az előző munkahelyemen, magyarországi olasz étteremben megismert, az ott töltött 5 év alatt, a Magyarországon élő olaszokkal, akik a „nagy csízma” különböző vidékeiről származtak. Érdeklődtem tőlük, hogy tudnak-e segíteni nekem. Megkérdeztem, van-e Rómában élő ismerősük.

Nem jártam sikerrel, mindössze egy használható kontaktot szereztem, de igazán vele sem jutottam messzire. Az időt az ment, és nagyon úgy tűnt, hogy nem jön össze. Kértem haladékot az érkezésemre, arra hivatkozva, hogy nem találok lakást. Újabb bizonyítéka annak, hogy bizalmat fektetnek belém, anélkül, hogy tudják, hogyan dolgozom, megkaptam a haladékot. És egy nagyon bölcs tanácsot a barátnőmtől:

„Legyen eszed, és ne költözz ki úgy, hogy nincs albérleted”.

Akkor ezt roppant lehangolónak találtam, viszont teljesen észszerűnek. Így alakult, kedves olvasó, hogy az első munkalehetőségem elúszott, nem jött össze, és itt értettem meg igazán – bár hozzáteszem, csalódott voltam, hogy mit is jelent az, hogy minden értem történik.

Szeretnéd tudni, hogyan alakult ezután a történetem? A következő cikkemből kiderül majd.

12 3...9 1. oldal a 9-ból

Modal title

Modal title

Marosvásárhelytől Calgaryig utaztam, követtem a szívem hangját

Egy új, másfajta világ

Nehéz a honvággyal megbirkózni