ForeverAlone, avagy „így jártam apátokkal” 2. rész

0
2353

Nem mondom, hogy nem bántott, hogy a szerelmi vallomásom után elutasított, de viszonylag jól viseltem. Amikor hazaértem, az volt az első, hogy bekapcsoltam a számítógépet és az akkor futó tini slágerjeimet elindítottam. Közben beléptem az MSN-be és megírtam a barátnőmnek mi történt. Mint minden lány, első út a barátnőhöz, mi a véleménye… (Azt hiszem ebből sose nővünk ki… mai napig, ha fontos dolog történik az életemben, akkor futok megbeszélni a többiekkel, csak annyi a különbség, hogy a palettám fiú barátokkal is bővült. Bizonyos esetekre jobb a rálátásuk.) Kérdezte, hogy nem megyek-e velük bulizni? Mondtam, hogy: – „Köszi, de jól vagyok. Jó nekem itthon.” Később csak felhívott, hogy szedjem össze magam és menjek. A fogadottnővérem volt Kriszti, így rendes hugica módjára összeszedtem magam, felvettem a legszebb mosolyomat és útnak indultam.

Ekkor egy új fejezet indult el az életemben. Rendesen belekóstoltam az életbe, minden hétvégén buliztam, egyre többet ittam, egyre jobban züllöttem. A suli sem érdekelt, minden más fontosabb volt, csak a jelennek éltem. Csöppet sem számított mi vár rám a jövőben.

Egyszer csak feltűnt, hogy varázserőm van…

Ha megtetszett egy fiú, elértem, hogy az este folyamán odajöjjön hozzám. (Ez természetesen lázba hozott, de annyira vegyes személyiségem volt, a koromnak megfelelő kislány, és az az érett lány is megvolt, aki 10 évesen adott tanácsot egy közel 40 éves úriembernek az életéhez. A felnőtt-én már akkor is mindent elemzett.) Volt egy kiválóan működő pasimágnesem, csak meg kellett tanulnom használni. Vajon, hogy történik ez? Hogy működik? Tudom irányítani?

Amikor rájöttem, hogy tudom aktiválni a mágnest, akkor elmeséltem a barátnőimnek, de ők csak nevettek és legyintettek, hogy ez puszta véletlen, mindaddig, amíg be nem bizonyítottam.

A módszerem a következő volt: kiszúrtam azt a fiút, aki a legjobban tetszett, megvártam amíg rám néz, talán mosolyogtam is egy kicsit – megvagy – gondolattal telítve, és elcsaptam a fejemet.

Megmutattam nekik, hogy nézzétek, ma őt választom. Az említett módszert bevetettem, és láss csodát, az este folyamán a társaságunk része lett az illető. A következő szombaton újra bizonyítottam, ismét kiválasztottam egy fiút. Teltek múltak a hétvégék és egyre több embert ismertem meg, egyre több társasághoz tartoztam. Elkezdődött az igazi tini korszak, amikor lázadunk, bulizunk, mindennél fontosabbak a haverok és minden probléma, ami amúgy hangyányi volt, elefánt nagyságúvá nőtt a szemünkben. Ez a korszak így van rendjén, gyűjtjük a mesélni valót az utókornak.  Olyan gyorsan elreppent az az egy év, rengeteget jártam be a kocsmába, akár suli után is. Nem inni, inkább csak csevegni, dartsozni, esetleg csocsózni. Nagyon szerettem játszani, ez is egy újabb társaságba repített. Ez volt a legújabb szempont, minél több szórakozás. Annyira szívmelengető volt, amikor azt hallgattam, hogy a srác fenyeget, hogy eltöri a csuklónkat, mert gáznak tartotta, hogy két lánytól kikaptak. Vagy amikor egy szívből jövő elismerést kaptam egy versenydartsostól, mert alig tudott megverni, mert éppen jó napom volt, és nagyon ment a tripla húsz és a dupla bull.

Egyik este buli közepette nagyba dartsoztam, amikor bejött egy srác, és lerakta a kulcscsomóját a pultra, majd elment italért.

Megláttam, hogy van rajta egy kéz, fogalmam se volt miért szimpatizálok annyira azzal a műanyagdarabbal, de nem tudtam levenni róla a szememet, majd elkezdtem hülyéskedni, mintha szkandereznék. A barátaim jót nevettek rajtam, már megint hozom a formámat, majd folytattam tovább a játékomat.

Visszajött a kulcs tulajdonosa, talán körtés Cappy-t szorongatva, ami álcázta a benne rejlő Hubertust. Megvárta amíg lejátsszuk, majd ők kezdték alkotni a csoportot. Megkérdezte, hogy csatlakoznék-e? Persze, egyből vissza is álltam, nem kellett kétszer mondani.

Játék közben szóba elegyedtünk Győzővel, hamar szimpatizálni kezdtünk, barátságnak indult az egész, de tényleg megfogott, nagylelkűnek tűnt és udvariasnak, egy közkedvelt figurának.  Érdekesnek tartottam, hogy ezelőtt még sosem láttam. Mint kiderült, náluk a házibuli volt a gyakori, nem pedig a városban szórakozni. Az este végén még mentünk egy kört a sétálóutcán, emlékszem március volt, már jó idő, de az este egy kicsit mégiscsak hűvös. A megismerkedésünk estéje a végéhez közeledett, így a nyomógombos telefonok korában, beírtuk a másik nevét a jegyzetbe vagy a piszkozatba, hogy majd, amikor internet közelébe keveredünk, tudjuk a kapcsolatot tartani, a jó öreg Myvipen.

Legközelebbi találkozóra szintén házibuli után jött, így elég későn ért fel. Én unokatesómmal (Jocival) addig boldogítottuk a jónépet. Győző eléggé el volt kenődve, mert nem lett olyan jó a buli, mint amire számított, elmesélte mennyi takarítani való van. Volt, aki többet ivott a kelleténél, aki erősre itta magát és rongált, de még a hangzavar miatt a rendőröket is kihívta a szomszéd. Szerencsére a figyelmeztetés elég volt, nem sokkal később felbomlott a buli, így a sárga csekket megúszták.

Mindig a „remek” ötleteim…

Felvetettem, hogy adja meg a címét és akkor vasárnap megyek segíteni kitakarítani, csak ne legyen olyan letört, hiszen buli van. Elmondta, hova kell mennem, de egy percig sem vette komolyan, hogy én ott leszek a megbeszéltek szerint. Másnap meglepődött arccal vette tudomásul, hogy megérkeztem. Említette is, hogy álmaiban sem gondolta volna, azt hitte, hogy csak hülyéskedek, hiszen nem az én dolgom az ő bulijuk után rendet rakni.

Egy kis megjegyzés, hogy tényleg nagy koszt hagytak maguk után, és a piától túlfűtött legények a kaput is kiborították a helyéről, azt hiszem erre mondják, hogy kerítés szaggatót ihattak.

Ettől a pillanattól kerültem bele abba a körbe, ahol, ha szerveztek valamit, akkor elsők között hívtak meg engem, hogy menjek velük.

Legtöbbször náluk lógtunk, általában Győző szervezte az összejöveteleket, mi csak sodródtunk. Mivel a szülei sokat dolgoztak, nagyon keveset voltak otthon, így szabad volt a terep, azt csináltunk, amit akartunk. Viszont amúgy is nagyon kedvesek voltak, jól kijöttem velük, így akkor se volt probléma, ha otthon voltak jól elbeszélgettünk. A baráti társaság többi tagja is ugyanígy vélekedett. Tehát, ha csak gyülekező volt náluk, akkor is ideális helyszín volt.

Közös program keretei között új házibuli is lett szervezve, nagy örömömre én is meg lettem hívva. Óóó készültem is, nem valami ócska piát vittem, kitettem magamért. A házigazdának pedig egy sokat sejtető plüss kulcstartó-mackót vittem ajándékba. Érdekes módon vele kapcsolatban nem voltam zavarban, minden alakult magától. De amikor a plüssmacit adtam, szinte egyből a tudtára hoztam, hogy nekem szándékaim vannak vele, ezért akkor feszült voltam, de többségében, mégis laza, és ami fontos, hogy önmagam. Nem gondolkoztam, mit mondhatok, illetve mit nem.

Az este nem volt nagy durranás, volt egy-két ember, akit kedveltem velük jót elmókáztam az éjszaka folyamán, de többnyire olyan emberek voltak, akik nem voltak szimpatikusak nekem. Nagyképűnek tűntek és maguknak valónak. Elvileg az ezelőtti összejövetelek jobban sikeredtek, de láttam én annak a nyomait, nekem megtette ez is.

Unokatesómmal Jocival akkoriban napi kapcsolatban álltunk, párszor voltunk együtt szórakozni, ezen felül egymás támaszai voltunk, szinte mindent megbeszéltünk. Fontos volt a véleménye, és ő nagyon támogatta, hogy foglalkozzak Győzővel. Hátha összejön és boldog leszek mellette.

Egy újabb szervezés vette kezdetét, gyülekezzen össze a banda és nézzünk meg valami filmet. Szép számban össze is jöttünk, mire elkezdtük volna nézni a filmet, fura módon mindenkinek valami dolga akadt. Húsz perc elteltével már csak hárman ültünk a nappaliban, mire Jenő is megszólalt, hogy: – „Megyek haza.”

Így hát ott maradtunk Győzővel kettecskén. Beszélgettünk, majd mielőtt komolyra fordult volna a szó, váratlanul megcsókolt.

Folytatom…

Előző cikk30. Budapest – Baja Regatta 2018 – A megszállott evezősök versenye
Következő cikkRóma az örök város, – avagy, minden út Rómába vezet 5. rész
Bordé Éva
Hivatásomat tekintve kozmetikus vagyok, amelyet nagyon szeretek, mégsem szépség-tippekről szeretnék írni nektek, hiszen ezen túl rengeteg oldalam van. Szoktam is mondani, annyi oldalam van, hogy szinte gömb. Nagyon közvetlen típusnak érzem magam, mégis sokszor megkaptam, hogy zárkózott vagyok, pedig velem aztán bármiről lehet beszélni. Sok dolog érdekel, szinte minden témához hozzá tudok szólni. Szóval sokáig nem értettem, majd elkezdtem vizslatni a beszélgetéseimet. Sok dolgot elmesélek, hangoztatom a véleményemet, csakhogy magamról nem beszélek... Mi lakozik a szívemben? Mit szeretnék? Mit érzek? Kevés ember van, aki tudja ezeket, aki közel áll hozzám és igazán megnyíltam neki. Alapvetően, nem jut eszembe, hogy másokat érdekelné az életem. Sokat dolgozom rajta, hogy megpróbáljak nyitni az emberek felé, így mostanában, ha valaki tanácsot kért tőlem, sokszor a saját életemből csípek ki történéseket, úgy tudom megmagyarázni a miérteket. Rengeteg emberrel hoz össze a sors, akiket próbálok kiismerni, mit és miért tesz vagy mond. Most úgy döntöttem, megnyílok, de nem kell eldöntenem más helyett, hogy érdekli-e az életem. Olvasható formában adott a helyzet, és lehet pont valakinek választ tudok adni a miértjére.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..