Feltételezem, hogy sokunknak volt már pár kapcsolata, és igazán bízom benne, hogy van párkapcsolata. Nos, nekem a sorrend, hála az Univerzumnak, és persze magamnak, ez volt. Fiatalságom hajnalán számos igazán tanulságos kapcsolatba futottam bele. Hálás vagyok értük, mert rengeteget tanultam...
Hol szüljünk, hogy szüljünk…természetes úton, császárral, indítva, amit sok esetben nem a kismama dönt el, az élet, a helyzet hozza, nemigen hagy választási lehetőséget. Több vitás kérdést vet fel, anyukák közt egy-egy téma,
Sokszor halljuk mai spirituális világunkban, hogy amit kérsz, megadatik. Ebben az esetben egy kicsit több is adatott, mint amit szerzőnk kívánt... Egy újabb gyöngyszem akadt
Nem tündérmese sorozatot fogtok olvasni (de ami késik, nem múlik, hanem betekintést kaptok egy kislány mindennapi küzdelmeibe, vívódásaiba, amivel később hosszú évekig egyes egyedül kell megbirkóznia.
Akkor még nem tudtam mi vár rám, nem is sejtettem, hogy 6 év múlva, másik országban, már 3 gyermekkel leszünk. Felültünk a hullámvasútra, bátrak voltunk, pedig félelem is volt bőven. Nekivágtunk a nagyvilágnak.
Külföldön élni, társ nélkül, egyedülálló anyaként, egy izgő-mozgó 3 évessel, senkinek sem egyszerű. Lessenek be egy Angliában élő, belevaló nő, Ildikó El-Hajji mindennapjaiba.
A legtöbben már december elején feldíszítik a karácsonyfát, és az est beköszöntével gyönyörködhetünk a fényárban úszó lakásokban.
Balit az istenek szigeteként emlegetik. Ez a hely valóban olyan, mintha Isten a legnagyobb jókedvében teremtette volna, és nem csak magát a szigetet, hanem az ott élő embereket is.
A BLW módszeréről az utóbbi időben egyre gyakrabban lehet hallani, a közösségi fórumokon külön csoportok is létrejöttek, ahol az anyukák megosztják egymással a tapasztalataikat. Mi is az a BLW, mire jó, miért jobb, mik az előnyei, hátrányai…és majd hogyan fogadja mindezt a gyermek?
Balázs, aki kamionsofőr, 3-kor indul, tehát Ági fél 3-kor kel. Először… Azután visszaalszik. Mármint amíg Marci hagyja. Úgy fél 5-ig, akkor ugyanis enni KELL, mese nincs, azt pedig az ő 2 évese tudja, hogy anyából a legjobb.