Mozgósítsuk magunkban az Isteni jó energiát…

Régóta érlelődik bennem már ez a cikk, de ma végre valahára le tudtam ülni, és volt időm megfogalmazni a gondolataimat. Sajnálatos módon sokaknál olvasom, hogy mennyire rossz tapasztalataik vannak a magyar állami egészségügyi ellátással kapcsolatban, viszont pozitív visszajelzést alig-alig találni. Pedig biztosan vannak ilyenek is, csak azt valahogy kevesen osztják meg. Szerzőnk, Bálint Eszter írása.

0
341
Mozgósítsuk magunkban az Isteni jó energiát...
Az elmúlt 2017-es évben sajnos 3,5 hónapnyi kórházi tapasztalattal lettem “gazdagabb”, amiből 2,5 hónap Ausztriában eltöltött időből gyűlt össze a 3. kisbabám korai megszületése kapcsán, majd az év végére is sikerült begyűjtenem még majd 3 hétnyi tapasztalatot a budapesti Szent István Kórházban. Az osztrák tapasztalataimat is szívesen megosztom, de az alapvetően teljesen más világ, és sok indokot tudnék felhozni arra nézve miért is teljesen felesleges összehasonlítani az itthoni viszonyokkal. Első két gyermekem születésekor is voltam kórházban 4-5 napig a Sote II. Klinikán és ott is alapvetően elfogadható volt számomra az ellátás mind emberileg, mind szakmailag (csodálatos orvosom és szülésznőm volt) és “nagyjából” a körülmények tekintetében is…Volt tapasztalatom természetes szülés és császármetszés tekintetében is. Tavaly szeptember végén a negyedig kisbabánkat várva 19. héten egyik pillanatról a másikra bekövetkező méhszáj kinyílással kerültem be az István kórházba…

 

Mozgósítsuk magunkban az Isteni jó energiát...
Mozgósítsuk magunkban az Isteni jó energiát…

Veszélyeztetett terhes voltam a kislányunkkal, hiszen nagyon hamar (egyáltalán nem tervezetten) estem teherbe Hunor születése után, és a szervezetem nem tudott rendesen regenerálódni.

A nőgyógyász orvosom nagyon alaposan odafigyelt rám és a Czeizel Intézetben történt összes vizsgálat megerősítette, hogy a baba és én is teljesen egészségesek vagyunk és alapvetően megtartható ez a terhesség, ha sokat pihenek és fekszem. (Bár ezt igen nehezen lehetett betartani a közelgő nyári szünetben egy 8 éves, 3 éves és 5 hónapos kisfiú mellett-akit még szoptattam is a terhesség elejéig)…Aztán minden átmenet nélkül kinyílt a méhszáj szeptember végén ,egy hétfőn éjjel. Másnap reggel már a kórházban azt mondták biztosan el fogok vetélni 1-2 napon belül, mert ugyan a baba egészséges, még legalább a 24.hétig szigorúan ágyban fekve kéne maradnom, hogy benntartható legyen és életképesen jöhessen világra. 

A nőgyógyászom mindenben mellettem állt, azt mondta: Csináljunk Csodát! – és én innentől kezdve 2 hétig feküdtem (fel sem ülhettem), napi rendszeres vérvétel, 4-5 infúzió, injekciók, gyógyszerek, ágytállal való megbarátkozás és rengeteg türelem, hit volt a repertoárom.

Féltem, fájt mindenem, teljességgel kiszolgáltatott voltam tényleg minden tekintetben, mindeközben a 3 gyerkőc otthon apával…teljesen bizonytalanságban arra vonatkozóan, hogy mi lesz és meddig leszek bent…A kórházban első napokban egy-egy nővérben felmerült a kérdés. Miért is teszem ki magam ennek a tortúrának, ha otthon vár 3 egészséges csodaszép gyerek? Aztán mikor elmondtam, hogy tulajdonképpen nekem Policisztás ovárium szindrómám van 19 éves korom óta és elvileg természetes úton nem is lehetne gyermekem (ehhez képest negyedszerre lettem várandós mindenféle orvosi beavatkozás nélkül spontán) …megértették, hogy számomra minden gyerek egy óriási kincs és csodaként élem meg, hogy egyáltalán terhes lehetek… Aztán teltek múltak a napok én fegyelmezetten feküdtem, az orvosom minden nap jött be megvizsgálni/beszélgetni/lelket önteni belém – közben a napi rendszeres orvosi viziteken is csodaként konstatálták, hogy én még egy hét után is ott vagyok egyben. A nővérek egytől egyig végtelen kedvességgel és türelemmel fordultak felém (fürdettek minden nap ágyban fekve, segítettek enni, inni, hozták vitték az ágytálat…) és azt vettem észre, hogy odafigyelnek Rám.

Nem gondolom, hogy valami tündér mágia történt a nőgyógyászati osztály dolgozóival (és egy Forintot sem dugdostunk senkinek semmilyen zsebébe sem), hanem mindössze az történt, hogy engem rezegtek vissza ők – mindannyian.

Lehet, hogy ez túl spirituálisan hangzik, de bárki előtt vállalom, hogy onnantól kezdve, ha meglátjuk a másikban AZ EMBERT, az érző lényt, megértjük őt és szeretettel fordulunk felé-előbb vagy utóbb ezt fogjuk visszakapni. Mozgósítsuk magunkban az Isteni jó energiát...

A nővérek egyre több időt voltak velem, meséltek a családjukról, párkapcsolatukról, életükről, nehézségeikről és én érdeklődve, nyitottan és kíváncsian hallgattam őket…Alázattal az orvostudomány iránt kérdeztem az orvosokat, akik mindig válaszoltak is és ezáltal tanultam is tőlük és megértettem az összefüggéseket. Sokat “kértem szépen” és “köszöntem meg nagyon”. Elismertem a munkájukat, és így éreztem azt is, hogy ők is a legjobbat próbálják kihozni magukból.

Két hét után a sok fekvéstől és a megemelt medence tartástól, valamint a szervezetem kimerültségétől (és az Isteni akarattól) mégis beindultak a fájások és a 21.hét végén egy vasárnap éjjel elvetéltem.

Szörnyű volt, leírhatatlan fájdalom mind testileg és lelkileg is-de ott volt mellettem az Orvos, aki támasz volt, erőt adott, és szakmailag is megtett mindent, ami tőle telhető volt…Átölelt, mondta, hogy büszke Rám, és együtt érzett velem… A férjem otthon volt a gyerekekkel, ilyen helyzetben éjjel – műtéti viszonyok között ő nem tudott velem lenni testileg, csak lélekben szorította a kezem…Aztán egy hetet töltöttem még a kórházban, mert annyira sok vért vesztettem, hogy két adag vér transzfúziót kellett kapnom…emellett beindult a tejelválasztásom is, így újra nekiálltam fejni, hogy legalább Hunor baba 4 hónap kihagyás után újra anyatejes lehessen. A csecsemős nővérek és a szoptatási tanácsadók mind rendkívüli támogatással, türelemmel segítettek, biztattak … ami nagyon sokat adott nekem akkor ott, a történtek után…

Mozgósítsuk magunkban az Isteni jó energiát...
Mozgósítsuk magunkban az Isteni jó energiát…

Az István kórház nem magánintézmény, nincs wc papír és étkészlet, sem Tv a szobában, lógnak a függönyök és harmonika ajtó van a wc-n, de dolgozik az intézményben nagyon sok jó Ember: orvosok, nővérek, aneszteziológusok, műtős asszisztensek, szülésznők, ápolók, akiknek mind hálás vagyok!

Hiszem, hogy másnak is van pozitív tapasztalata itthoni viszonyok között is ……és hátha majd többen is megosztják a jó történeteket is, nem csak a botrányos negatívat….

 

Advertisement

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here