„Gondolkodom, tehát…” – Nem. Én így is, úgy is vagyok

„Nem attól szeretem majd jobban magam, hogy megváltoztatom a hajam színét, csináltatok egy új tetkót vagy veszek pár új, szexi ruhadarabot. Hanem attól, hogy igenis kiállok magamért mikor senki más nem teszi.” Szerzőnk, Fáber Brigitta szavait idézetem, aki londoni életének olykor borús, és olykor napos oldalát mutatja be, ahol hol van, hogy könnyebb és van, hogy nehezebb.

0
16105
„Gondolkodom, tehát…” - Nem. Én így is, úgy is vagyok
„Gondolkodom, tehát…” - Nem. Én így is, úgy is vagyok

Igen. Ismét megloptak. A szemetek. Ilyen ez a város. Az egyik héten még Ian McKellennel találkozok, majd felmondják az albérletem. Egy TV sorozattal forgatok, majd rá egy hétre kirabolnak. Sohasem unalmas, sohasem egyhangú. Mindig tartogat meglepetést. Rosszat is és jót is. Ez London. Egy lelketlen nagy város, aminek pofonjaiért a végén mégis mindig hálás leszek.

Teljesen összetörtem. Nem is az anyagi kár, ami leginkább zavar. Hanem az érzelmi. Hogy ismét sikerült lesüllyednem egy olyan szintre, ahol megkérdőjelezem az életem értelmét. Egy undorító tolvaj miatt. Olyan ügyesen fonta a szálakat, hogy az érzelmi zsarolás és megfélemlítés, egy egész napon és éjen át sírva tartott. Görcsben a gyomrom, ha csak egy hasonló kinézetű pasi elsétál mellettem az utcán. Hogy lehetek megint ilyen szerencsétlen? Engem tényleg csak átverni lehet? Bántani? Miért mindig én? Nincs így is elég bajom?

De nagyon rossz emberrel húzott ujjat. Kedves kis külsőm megtévesztette. Azt hitte, hogy velem könnyen elbánik majd, de kerül, amibe kerül addig megyek, míg hivatalosan pontot nem tesznek az ügy végére.

„Gondolkodom, tehát…” - Nem. Én így is, úgy is vagyok

Az itt eltöltött évek azt, a már amúgy is kemény fát, mostanra még keményebbé faragták. Azt, hogy éjjel telesírom a párnám, neki nem kell tudnia. Reggel összekapom magam, a tükörbe nézek és készen állok az újabb kihívásokra.

Volt egy pillanat, igazság szerint egy elég hosszú pillanat, amikor azt hittem fogom magam és itt hagyom az egészet. Azt terveztem megnézem merre visz a legolcsóbb vonatjegy, összepakolok és lelépek.

A munkahelyen és mindenhol máshol, végül is pótolható vagyok. Még ha szeretném is azt hinni, hogy nem, sajnos igen, mind azok vagyunk. Egyediek de nem pótolhatatlanok.

És igazán senkit sem érdekel annyira a nyomorunk, mint saját magunkat. A legtöbben a sztorit végig sem hallgatva odavágják, hogy minden rendben lesz. Vagy azt, hogy ez velük is megtörtént már és így az együttérző hallgatás helyett, ismét magukról beszélhetnek.

A legszomorúbb pedig, hogy akadnak olyanok, akik még örülnek is nyomoromnak.

Sok embert csak akkor érdekelsz, ha jó a veled együtt eltöltött idő. Ahogy panaszkodni kezdesz, a nagy részük eltűnik. Ha szerencsés vagy marad 1-2, akinek a vállán tényleg kisírhatod magad. De igazán csak egy marad. Te magad. Elmehetsz a rendőrségre, panaszt tehetsz. De mit tesznek? Higgadtan felveszik kis jelentésedet. Még meg is kérdőjeleznek.

„Nem lehet, hogy csak te néztél be valamit? Nem lehet, hogy túldramatizálod? Legyél picit elővigyázatosabb!”

Senki sem érzi át azt az ideget, azt a félelmet, azt a rosszérzést, ami benned lapul. Megpróbálják veled teljesen elhitetni, hogy minden rendben nincs okod aggodalomra. Hát persze, hogy minden rendben. Nekik, hogy ne lenne. Hiszen nem őket érte a kár. Annyira utálom ezt a mondatot, hogy egy ilyen helyzetben, amikor valaki felém szögezi, legszívesebben behúznék neki egyet. Független attól ki is az illető.

Legbelül te is jól tudod, hogy valóban minden rendben lesz, de abban a pillanatban neked ez a mondat csak olaj a tűzre, miközben mások ezt az oltóvíznek szánják.

Teljesen hülyének néznek, már majdnem Te is elhiszed, hogy lehet az egész a Te hibád. Egy szerencsétlen idióta vagy. Nem aludtad ki magad és meglehet, hogy figyelmetlen voltál, hibát vétettél. Lehettél volna elővigyázatosabb. Miért mindig te? Értelmesnek hiszed magad, mégis egy jött-ment így átver.

„Gondolkodom, tehát…” - Nem. Én így is, úgy is vagyok

Belül fortyogsz, mégsem tehetsz semmit. És jól tudod, hogy más sem fog tenni. A világot nem érdekli a kis nyomorod. Keseregsz, legszívesebben olyat tennél, amiről jól tudod, hogy később megbánod. Tervezed, szervezed kis magánkommandódat, hogyan is kaphatnád el a disznót. Sehogy. Egy kelet-európai fiatal lány vagy egy hatalmas városban. Egy olyan országban, ahol amúgy sem vagy szívesen látott, hiszen évekkel ezelőtt megszavazták az Uniótól való leválást. Messze a családod és pasid sincs, aki megnyugtatna, hogy legalább egy szemhunyást aludhass.

Pontosan így éreztem azokon a szörnyű napokon februárban. Nem elég a Valentin-napi kínzás és hogy ki kell költöznöm az otthonomból, még át is vernek.

Csak azt láttam, hogy körülöttem mindenki boldog a párjával, a családjával, miközben az én életemet ismét a széthullás fenyegeti.

Esténként eső hangeffektus hallgatása mellett tudtam pár órát aludni és dagadt szemekkel és fejfájással keltem. Majd indultam az újabb és újabb napoknak. Jöttek a kérdések. Mizu? Van fejlemény?

A sok energiával feltöltött emberke továbbra is szeretett volna táplálkozni a nyomoromból.

Én meg csak továbbra is magamban fortyogtam és azon gondolkodtam mégis, hogy állhatnék bosszút. De sajnos rájöttem, én nem lennék rá képes. Mert habár belegebedek is, hogy ilyen igazságtalan az élet, én egy kedves ember vagyok. Aki megbecsüli magát és emberséges. Egy kedves ember nem élvezi a bosszút.

És tudod miért. Mert azok, akik ilyet tesznek nemhogy téged nem szeretnek, saját magukat sem. El kell engedned és hagyni, hogy a rendőrség had végezze a dolgát. Állj ki magadért! Harcolj az igazadért! Menj el ameddig lehet, de ne tégy hülyeséget és ne süllyedj le!

A lelked békéjét találd meg az idő alatt, míg úgy érzed senki sem áll melletted. Nehéz, aligha akad ennél nehezebb feladat. Amikor minden széthullani látszik és kívül-belül szörnyen érzed magad, ess szerelembe. Azzal a lúzerrel, aki jelen pillanatban Te vagy. Valamiért ez megtörtént veled, később majd megérted az okát, de addig is csak szeresd magad. 

Egy újabb pofon ébresztett rá arra, hogy megértsem, az önszeretet nem abból áll, hogy csinosan megjelenek, nyaralni viszem magam és finom ételeket eszem.

Nem attól szeretem majd jobban magam, hogy megváltoztatom a hajam színét, csináltatok egy új tetkót vagy veszek pár új, szexi ruhadarabot. Hanem attól, hogy igenis kiállok magamért mikor senki más nem teszi.

Harcolok az igazamért akkor is, amikor árvának és elesettnek érzem magam egy hatalmas városban, ahol az emberek olykor még egy sérült mellett is lazán elsétálnak. Ahol mindenki a saját kis buborékjában közlekedik nap mint nap, egymás lábán tapos és bordájába könyököl a metrón. Egy városban, ahol a pénz és a karrier számít, és ahol ezekért emberek valóban bármire képesek. Az egész élet egy küzdelem. Küzdj hát magadért, ne magad ellen! Szenvedéllyel, de gerinccel.

Bocsáss meg azoknak, akik erre még nem képesek és kívánd, hogy egyszer ők is átéljék a csodát. Azt, amikor végre elfogadod és megszereted magad.

Amikor eléred, hogy kisvárosi lányként egy idegen országban leraksz valamit az asztalra. És örömmel osztom meg, hogy a fáradozásom nem volt hiábavaló. A bank az utolsó pennyig kárpótolt.

E világon vagyok, mert itt a helyem. Mint, ahogyan az Oroszlánkirályban Mufasa mondja Simbának. Mind része vagyunk az élet körforgásának. Küldetésünk van, és minden egyes cselekedetünk befolyásolja a világot. Még ha sokszor céltalannak és jelentéktelennek is érezzük utunkat. Feladatunk van. Mindannyiunknak.

„Gondolkodom, tehát…” - Nem. Én így is, úgy is vagyok

Amiket csak akkor tudunk elvégezni rendesen, ha lelkünk, elménk és a kapott testünk harmóniában él, és mindhármójukat odaadással használjuk. És ha olykor úgyis érezzük, hogy legszívesebben elfutnánk vagy akár véget vetnénk életünknek, jusson eszünkbe, annak is eljön majd az ideje. Fölöslegesen ne avatkozz a körforgásba! Most itt van dolgod, csináld hát és ne kételkedj!

„Nem attól szeretem majd jobban magam, hogy megváltoztatom a hajam színét, csináltatok egy új tetkót vagy veszek pár új, szexi ruhadarabot. Hanem attól, hogy igenis kiállok magamért mikor senki más nem teszi.”
Előző cikkAnyák napjára
Következő cikkMit jelent erősnek lenni?
Fáber Brigitta

Az a típusú nő vagyok, aki egy nap egy emoji táblázat összes érzésén keresztül megy. Igen, nem vagyok könnyű eset és valóban mindig történik velem valami. Sokat panaszkodom emiatt, de végül mindenen átlendülök. Így vagy úgy. Úgy érzem olyan életet élek, amiről írni lehet. Ha ezt pedig meg is oszthatom másokkal, ráadásul ők is jobb belátásra jutnak miután rájönnek nincsenek egyedül abban a bizonyos csónakban, egy álmom válhat valóra. Ha szomorú vagyok írok, ha boldog vagyok, írok. Nekem ez nem egy munka vagy egy hobbi. Ez egy szokás, egy magatartás. Hiszem, hogy sok minden okkal történik az életben és azt is, hogy mindenki a saját történetén dolgozik. Melynek a helyszíneit, karaktereit szabadon választhatjuk, de a főszereplő mindig ugyanaz marad. Rajtad áll mit írsz és az is, hogy mit olvasol.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..