A Dél – Alföldtől Indonéziáig… Megvalósult álmok, beszélgetés az Indonéz – magyar zsebszótár írójával

Beszélgetésünk előtt azon tűnődtem, hogy Anett élete igazán élményekkel teli és eseménydús fiatal kora ellenére. Anett egy dél - alföldi kisvárosból, Bajáról származik, ma pedig Indonéziában, Bali szigetén él férjével és két kisfiával. Hová lehetne ezt még fokozni? Élete olyan izgalmas történések sorozata, hogy akár négy ember életét is színesebbé tenné. Noviyanto Anettel szerzőnk, Flórián Gabriella beszélgetett.

0
2877

Mire összehoztuk ezt az interjút, addigra megjelent az első Indonéz – magyar zsebszótár, amelyet a munka és a család mellett tudott megálmodni és létrehozni. Elképesztő nő az már biztos! Igyekszem bemutatni Anett tündérmesébe illő történetét.

Itt tartom az életedet jelképező gombolyagot és nem is tudom, melyik szálon induljak el, mert mind nagyon érdekes. Azt azért mondjuk el az ovasóknak, hogy mi nagyon régóta ismerjük egymást, egészen pontosan hároméves korod óta. Előttem a kép egy szőke, két copfos, cserfes kislányról (Anett elmosolyodik – a mosolya pont olyan, mint annak idején).

F.G.: Én arra lennék kíváncsi, hogy az a két copfos, cserfes, mindig mosolygós lányka mire vágyott, mi szeretett volna lenni? Mert az egészen biztos nem volt a listádon, hogy Bali szigetén fogsz élni, és saját utazás – és esküvőszervező céget vezetsz majd. Az indonéz-magyar zsebszótárról nem is beszélve.

A.N.: Köszönöm ezt a sok kedves szót Gabi! Szívmelengető volt olvasni.

Biológia és ókori történelem vonalon gondolkodtam általános iskolától kezdve: (tenger)biológus vagy régész szerettem volna lenni, de megfordult a fejemben a patológia (kórbonctan) is. Szegény apukám a mai napig nem érti, hogy honnan az érdeklődési köröm – főleg a csontok és a múmiák iránt. A budapesti évek alatt kezdett el érdekelni az esküvőszervezés, így kihasználtam az egyetem által szervezett rendezvényszervező tanfolyamot. Akkor még nem tudtam, hogy valóban foglalkozni fogok-e ezzel a későbbiekben.

F.G.: Érdekelne, hogyan választottad azt a szakot, amin végeztél. Sokan felvételiznek az ELTE valamelyik szakára, dehogy pont indológiát válasszon valaki, az ritkaság. Én azt sem tudtam, hogy létezik ilyen oktatás kishazánkban.

A.N.: Az utolsó pillanatig biológia szakra készültem felvételizni, amikor végül is első helyen az ELTE angol – asszirológia szakpárt jelöltem meg. Habár biológiára is felvettek, ide kerültem. Indológia lett volna, de abban az egyetlen évben nem indították a szakot. Így olyasvalamit kerestem helyette, ami kevésbé ismert, sok benne az ókori történelem, ezért asszirológia lett belőle. Rengeteg érdekes dolgot tanultunk. Maga az asszirológia kitesz másfél szakot, hisz az ókori Mezopotámiával kapcsolatosan mindent lefed. Leginkább a bibliai héber és az Ószövetségi olvasás órákat élveztem. Innen is jött talán, hogy később Biblia tanulmányok szakon végeztem szakirányú továbbképzést az egyik teológiai főiskolán. Mindezek mellett nem hagyhattam ki a bioantropológia programot sem az ELTE-n, s így tulajdonképpen a biológia szak elvégzése nélkül is szert tettem a vágyott tudásra az emberi csonttan területén. Volt tehát egy kis „mindenféle – ezmegaz” az egyetemen, ahogyan ez a mai napig is jellemző rám.

F.G.: Az egyetemen akkor minden adódó lehetőséget megragadtál és ez a sokszínű kultúra elvarázsolt. Ázsia téged is megfertőzött olyannyira, hogy Baliig meg sem álltál. Hogyan kerültél Balira?

A Dél - Alföldtől Indonéziáig…

A.N.: Általános iskolától kezdve vonzott Afrika és Ázsia. A Százszorszép magazinban láttam egyszer egy cikket Somi Panniról és az indiai bharatanatyam táncról. Elvarázsolt. Amint felkerültem a fővárosba el is kezdtem nála táncolni.

Már egy éve tanultam Somi Panninál, mikor véletlenül megláttam egy indonéz tánctanfolyam hirdetést. Semmit nem tudtam róla, gondoltam, megnézem. Szerelem lett első látásra, így egy évig mindkét táncot párhuzamosan tanultam.

Később választanom kellett, s végül az indonéz mellett döntöttem. Ennek köszönhetően kerültem Balira is az indonéz kormány ösztöndíjával. Balinéz táncszakra jelentkeztem a művészeti főiskolára, de végül az egyik tanárképző egyetemre kerültem indonéz nyelv szakra. Magánórák keretében fejlesztettem tovább a tánctudásom, így minden a lehető legjobban alakult. Beleszerettem az indonéz nyelvbe is, ami nagyban meghatározta a későbbi életutamat.

A Dél - Alföldtől Indonéziáig…

F.G.: Sokféle tudással rendelkeztél erről a kultúráról, az Istenek Szigete mesébeillő színeket, és tájakat tartogat az odalátogatóknak. Mi nyűgözött le annyira, hogy azt mondtad magadnak el sem hiszem, hogy ilyen létezik?

A.N.: Igazából semmit nem tudtam Baliról, amikor ide kerültem… így minden teljesen új és lenyűgöző volt. A NatGeo adásokon és David Attenborough sorozatain nőttem fel. Leírhatatlan élmény volt egy olyan környezetben lenni, amit előtte csak természetfilmekben láttam.

A díszes építészet, a rengeteg színes-illatos ceremónia, a mosolygás és nyugodtság… a szabadság. Igazi pozitív kultúrsokk volt.

F.G.: Ha jól tudom három szemesztert töltöttél Balin ösztöndíjjal. Eldöntötted már akkor, hogy te mindenképp ott fogsz élni, vagy hagytad történni az eseményeket és megragadtad a kínálkozó lehetőséget?

A Dél - Alföldtől Indonéziáig…

A.N.: Valóban három félévet tanultam kint. Először egy évet a tanárképző egyetemen, ahol indonéz nyelvet és kultúrát tanultam. A harmadik szemesztert a sziget legjobb egyetemén töltöttem, indonéz nyelvészet szakon.

Otthon angol szakon nyelvészetre specializálódtam, így nem volt kérdés, hogy indonéz összehasonlító nyelvészetből írom a szakdolgozatom. A harmadik szemeszterem tehát anyaggyűjtés is volt egyben. S habár a másfél év érzelmileg nagy hullámvasút volt, mindenképpen szerettem volna hosszútávra visszajönni.

Elsősorban a nyelvészet doktori programban gondolkodtam, aztán egy „véletlen” folytán sikerült még otthon hivatalos munkát kapnom Balin, egy utazási irodában. Ezzel megoldódott a kiköltözésem, a diplomaosztót meg sem várva repültem Balira.

F.G.: A férjeddel való megismerkedésedről mesélsz kicsit? Az sem mondható egy hétköznapi történetnek.

A.N.: Az biztos! A fenti utolsó mondatnál folytatva: az érkezésem utáni harmadik napon motorbalesetet szenvedtem. Két hónap tolószék, majd egy hónap mankózás, 7 hónap fizikoterápia következett. Utóbbira a munkahelyem sofőrjei hordtak, úgy másfél órányi autóútra, így bőven volt időnk beszélgetni. A férjem, Anto is egy volt közülük. A sok kettesben töltött idő közel hozott minket.

A Dél - Alföldtől Indonéziáig…

F.G.: Miben hiszel inkább: a véletlenekben vagy a sorsban, hogy semmi sem történik ok nélkül?

A.N.: Semmi nem történik ok nélkül.

F.G.: Ha már a hitnél tartunk, melyik hitvilág áll közelebb hozzád? A keresztény – ugye ezt hozod otthonról – vagy az, amit az indonéz férjed és tanulmányaid által ismertél meg? Keverhető, vagy párhuzamosan gyakorolható-e mindkettő?

A.N.: Igen összetett kérdés, nehéz rá válaszolnom. Én katolikusként nevelkedtem, a férjem muszlim, ugyanakkor hindu környezetben élünk. Visszafogottan ünneplünk, legyen szó iszlámról vagy kereszténységről.

Részemről a karácsony és a húsvét is inkább, mint magyar hagyomány, mintsem vallási ünnep kapnak szerepet.

Ha úgy tartja kedvem hindu ceremóniákra is megyünk a fiúkkal. Jelenleg a legkisebbikem hindumuszlimnak tartja magát. Nagyon élvezi a hindu imádkozást a füstölővel és a virágszirmokkal.   

A Dél - Alföldtől Indonéziáig…

F.G.: Van olyan szokás, amiért nagyon hálás vagy, hogy megismerhetted ezáltal a különös kultúra által? Illetve már nem is tudnál élni nélküle, mert az életed részévé vált?

A.N.: A lefelé integetve hívás.

F.G.: Két gyönyörű kisfiatok van. Ők milyen nyelven és melyik kultúrára épülő életet élnek?  

A.N.: Kicsit ezt, kicsit azt. A nekünk megfelelő egyveleg, egyik kultúra sem kap hangsúlyos szerepet, ez a mi saját kis világunk.

Én magyarul beszélek a fiúkkal, nekik is az a legerősebb nyelvük: egymással is magyarul beszélnek. Apukájuk keverve indonéz-jávai nyelveket használ, neki úgy válaszolnak. Mi egymással a párommal nagyrészt indonézül beszélünk, bár ő is tud kicsit magyarul, én pedig jávaiul.

Egyre nagyobb szerepet kap az angol, mivel a fiúk angol-indonéz kéttannyelvű iskolába, óvodába járnak, illetve angolul nézik a tv-t. Emellett az óvodában egy alap arab tanítás folyik a hittanóra keretein belül. A nagyobbiknak az iskolában ezen felül van helyi nyelv (a mi esetünkben balinéz), illetve ismerkednek a japán nyelvvel.  

F.G.: Balin élve adott a helyi élet és a szokások. Van-e olyan ünnep vagy esemény, amit inkább a magyar szokásoknak megfelelően részesítenek előnyben a fiúk?

A.N.: A karácsony és a húsvét nem maradhat el.

F.G.: Mennyire van különbség a Balin és a Magyarországon élő nagyszülők között? Gondolok itt szokásra vagy tradícióra, amit itt Európában nem tapasztalunk?

A.N.: A gyerekek élvezik mindkét nagyszülő és rokon társaságát. Feltűnő különbség nincs közöttük. Külön szeretem, hogy anyósommal hasonló a nevelési stílusunk, így mindig jót derülök magamban, mikor őt látom az unokákkal.

F.G.: Az indonéz-magyar zsebszótár ötlete mikor fogalmazódott meg benned? Azért ez hatalmas feladat. Most, hogy már kész, könnyebb volt, vagy ha tudod előre mivel jár, inkább bele sem kezdtél volna?

A Dél - Alföldtől Indonéziáig…

A.N.: Már nagyon régen nekikezdtem, úgy 2012-2013. környékén. Csak aztán mindig félreraktam, s mire újra a kezembe kerültek a jegyzetek, eltelt több év. Sokkal nehezebb volt, mint gondoltam. Nehéz volt úgy összerakni, hogy könnyen forgatható legyen, ugyanakkor benne legyen a lényeg.

F.G.: Mi volt a legnehezebb: összerakni a szótár tartalmát, vagy kiadót és az anyagiakat mögé tenni? Mindezt ugye két pici gyermek és munka mellett nem lehetett könnyű feladat.

A.N.: Összerakni. Háromszor írtam újra, mire megtaláltam azt a felépítést, amit a legátláthatóbbnak gondolok. Magánkiadásban jelent meg egyébként, most pedig a kicsit bővebb útiszótár változata is már a véghajrában van. Nem is gondoltam, hogy ekkora érdeklődés lesz iránta.

F.G.: Volt segítséged vagy teljesen egyedül állítottad össze a szótár tartalmát? Egyéb hozzáértő akadt-e a munkád során?

A.N.: Teljesen egyedül csináltam. Megvan hozzá a biztos nyelvi hátterem: indonéz nyelvészetet tanultam, felsőfokú nyelvvizsgát tettem, valamint indonéz nyelvtanári képzést is végeztem, többek között magyar – indonéz fordítóként is dolgozom.

 A lektorálásban a legprofibb ember segített, Nyoman Riasa, aki az országban, az indonéz idegennyelv kiemelkedő alakja, valamint nagyszerű tanár, profi fordító és tolmács.

F.G.: Gondolom, nehéz a szüleidtől távol élni. De mára a technika rengeteg lehetőséget kínál szerencsére a kapcsolattartáshoz.  Hogyan oldjátok meg a látogatásokat, két kicsivel ekkora távolságon?

A.N.: Eddig az utazásokkal nem volt gond, szerintem remekül bírták a fiúk. Nagyjából másfél-két évente jutottunk haza korábban, ez most kissé hosszabbra nyúlik. Ugyanakkor anyum itt volt két teljes évig, az én korábbi munkahelyemen volt tanító néni. Apum is volt kint többször ezalatt az idő alatt, így nem panaszkodhatom. Tulajdonképpen a jávai családdal kevesebbet találkoztak eddig, mint az enyémekkel. Indonéz mércével ugyan közel van a párom szülővárosa, de még így is 8-9 óra, mire odaérünk. Jól meg szoktuk tehát gondolni, mikor indulunk neki, hogy a hosszú út után legalább egy hetet ott tudjunk tölteni. 

F.G.: Mi az, ami a legjobban hiányzik neked otthonról itt Balin?

A.N.: Otthonról a család és maga Baja városa hiányzik. A legközelebbi barátnőim is külföldön élnek, így ők akkor is hiányoznának, ha otthon élnénk. Emellett a magyar nyelv, amit bár napi szinten használok, az mégsem ugyanolyan. Ezért is fogtam bele egy magyar központ létrehozásába itt a szigeten – jelenleg még előkészületi fázisban van a dolog, de legkésőbb februárban indul.

A Dél - Alföldtől Indonéziáig…

F.G.: Mi az a dolog vagy értékrend, amire azután jöttél rá, hogy éltél Balin? Ami az életedet jobbá, szebbé tette? Amire például, ha otthon élsz, talán soha nem eszmélsz rá, mert azokat Magyarországon nem lehet megtapasztalni?

A.N.: Hogy nem érdemes semmin stresszelni (persze azért szoktam), a „gumi idő”. De nehéz csak úgy kiemelni valamit. Az állandó jóidő, rengeteg napsütés is nagyon sokat számít, hogy sokkal felhőtlenebbek itt a hétköznapok. Sokkal könnyebb azért így kiegyensúlyozottnak lenni, mint egy barátságtalanabb természeti adottságokkal rendelkező helyen.

F.G.: Végezetül mi az, amire felhívnád a figyelmét mindenkinek, amit mi Magyarországon nem tudunk megtapasztalni, vagy nem tudunk megélni. Mi a legfontosabb az életben magyar-balinéz szemmel?

A.N.: Itt az emberek az apró dolgokban is könnyen megtalálják az örömöt, szépséget. Hitük szerint mindent a láthatatlan világ lakói (istenek, szellemek) befolyásolnak, tehát itt nem annyira érvényesül az elv, hogy mindenki a maga sorsának kovácsa.

Könnyebben elfogadják a helyzetüket és nem töltik felesleges stresszeléssel, aggodalmaskodással az idejüket. Élvezik, ami van, és sosem felejtenek el azért hálát adni.

A Dél - Alföldtől Indonéziáig…

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..