Strandolás Angliában – beszámoló a kerti medencézés élményeiről

0
2935

Általában 2 féle időjárás jelentést figyelek, és ha legalább 3 napig jó időt mond akkor a faházunk legmélyéről szélsebesen vadászom elő a nyári kismedencét, hogy a gyermeknek rendes nyári élményei is legyenek, melynek a fürdőnaci is része nemcsak a rövidujjas póló.

Szóval, a kertben gondosan megtervezem hol van az a csekély terület ahová szinte minden szögből éri a nap a pancsolót -persze 2 év alatt annyit nőttek a kertünk végében lévő park fái, hogy ez már komoly szakértelmet igényel és a napjárást is tudni kell a jó eredményhez. Igyekszem mérnöki pontossággal elhelyezni a medencét a rafia fólián ezt azért, mert a gyerekem élvezi a természetet csak a maga sajátos módján- Fűre lépni tilos! – csakis lábbeliben hajlandó, mert még előfordulhat, hogy koszos lesz…jaj!!! A homokozóba is csak zokniba hajlandó bemenni a 35 fokban is, mert, ha a lábujjai közzé mennek az apró homokszemek azok megzavarják a felhőtlen játszás örömében.

Esküszöm nem a szüleitől örökölte ezt a tulajdonságát, mert tárgyi bizonyítékaink vannak arról, hogy férjem és én is igazán koszosra játszottuk gyerekként magunkat.

Szóval a fólia után kismedence, bele pedig az emeletről hordom le a forró vizet, amit a kerti csapról engedett hideghez keverek. Az én drága gyermekem bár itt született Angliában, de nem olyan, mint az itt élő angol gyerekek, akik már a 20 fokban is jól elpancsolnak a 18 fokos vízben akár egy órát is. A gyerek örömmel veszi bírtokba a medencét és meglepődve kérdi, hogy: – Anya le lehet venni még a trikót is?

Kislabda, vízipisztoly és kisvödör, halacska és napolaj a gyerek felkészítve és ellátva a nem tudni meddig tartó nyári medencézésre.

 Én közben fáradtan kinyitom a nyugágyat egy könyvet leemeltem a polcról -mindegy melyik alapon kb. mindnek csak az első, második fejezetéig jutottam el hajdanán. Amint elhelyezkedem és engem is elér a napsugár és van ideje időzni és éreztetni velem, hogy most csak rám szórja sugarát és nemcsak rohanás közben érint meg mintha ő is csak szellő lenne. A fülem is kezdi felfogni a természet zaját a vörösbegy már ott kíváncsiskodik a kerítésen a mókusaink is kémlelik miként vettük bírtokba azt a kertet, amit eddig inkább csak ők uraltak. Persze köszönik szépen a gondoskodást, amit ősztől tavaszig nyújtunk nekik némi mogyoró és egyéb magok formájában. A gyerekre is rápillantok még csak most vette igazán bírtokba a mini strandot. Nagy élvezettel pacsálja kifelé a vizet, nem gond 2-3 nap és az eső pótolja majd, csak nincs az a méretű vízmelegítő, ami felfűti azt mert a nap ahhoz kevés lesz. Egy kisebb csoda kéne, ha mégis megtörténne.

Ismét csak magamra figyelek, el sem hiszem, hogy meleg van, fekszem a kertben hallgatom a madarakat és a gyerekem játszadozásának hangfoszlányai aláfestésében egy könyvet olvashatok. Az első pár mondat után már a történetem világában vagyok egy tengerparton, és a képzeletem berozsdásodott fogaskerekei lassan beindulnak. Nem tart sokáig, mert a fogaskerekek közzé a fiam egy éket dob azzal a mondattal, hogy: – Anya kiesett a labdám, kérem vissza!!!

-Lépj ki kérlek érte és játssz tovább.

-Az nem jó akkor fű ragad a talpamra.

-Van törölköző azon töröld le, nem gond fiam.

-Anyaaaaa, te add ide!

Akkor eddig tartott az én időm a könyvemmel, a labdát visszaadom játszik tovább míg másra nincs szüksége.

A könyv már nem is érdekel a harmadik tárgy begyűjtése után és csak hallgatom a fák levelének neszét, a felettünk repülő madarakat, felhőket nézem. A virágzó jázmin édes illatát hozza a szél, érdekes, mert csak itt láttam Angliában ilyen gyorsan haladó felhőket. Sokszor olyan, mintha rohannának valahová, vagy egy nagy gépezet fújná őket, mintha dolguk lenne a felhők irányítása, terelgetése.

A felhő a napot takarva a hőmérséklet érzetben akár 2 fokot is csökkenhet, ami pár perc elteltével már hűvöset jelent a szellő kíséretében.

A felhő elég nagy és egybefüggő, sok másik követi az órámra nézek alig telt el negyven perc mióta harcidíszbe rittyentettem a kertünket a gyerek szórakoztatására, amiből én jó, ha húsz percet ültem.

-Anyaaaaaa, fázok gyere fel akarok menni játszani a kisautókkal. Mire elpakolok az 20 perc, a fiam közben a nevemet gyakorolja különböző frekvencián, aminek hossza és magassága változó, de hogy az idegeimet trenírozza az hétszentség. Megkérem segítsen, mert akkor előbb jut a hőn áhított 634 db kisautójához, de erre az új módi válasz érkezik az én 3,5 évesemtől.

-Anya elfáradt a kezem, nem tudok pakolni.  Az biztos, hogy magyarázkodásból nem fog megbukni soha, és hogy az esze csavaros, mint az enyém, csak örülnék, ha a trükkjeit nem ellenem vetné be.  Magam is jól ismerem őket, csak már nehezen viselem, ha ellenem alkalmazzák. Végre minden a helyére került a kis játékok, a medence letakarva- a parkban egy papagáj kolónia él, szóval van, aki hatalmasakat pottyantson bárhová, a többi madárról nem is beszélve.

Mire minden kényelmi eszközt kellően magamra málháztam, elsőszülöttem közli, hogy ő annyira fáradt, hogy a csekély 13 lépcsőfok megmászása számára vetekedik a Himalája csúcstámadásának fáradalmával…így igényt tart anyai serpa erőtartalékomra és felvitetné magát velem. Hm, a lépcsőig még van 20méter így minden anyai trükköt és boszorkányságot bevetve meggyőzöm, hogy némi meglepetés vár rá, ha önerőből feljut a csúcsot jelentő 13. lépcsőfok tetejére. Hurrá, sikerrel járok elvégre én vagyok a rangidős illik okosabbnak lennem nála. A másik trükk, hogy mire bejutunk lepakolunk és meglátja a sok autóját elfelejti elkérni a beígért meglepetést, ha nem akkor meg kiegyezünk egy döntetlenben, ami az alkut illeti.

Kedves Olvasó, csak összefoglalom, hátha elvesztetted a fonalat valahol félúton a medence kipakolása és játékok felcipelése közt.

Az angliai nyár olyan, mint otthon a legmelegebb tavaszi nap, kimész felöltözve, fél óra múlva meleged van, levetkőzöl. Kertimedencét állítasz örömödben, mire mindent kipakolsz egy gyermek kényelmét és biztonságát figyelve és végre te is élveznéd, addigra vészharangként kongatja meg a felhőrengeteg a figyelmed, hogy már vége is.  Tömören 2 órányi pakolás, rendezkedés, hogy a csemetéd élvezzen röpke 40 percnyi felhőtlen napsütést. Én meg elmondhatom, hogy megtettem mindent és én is örültem volna 40 percnyi napsütésnek, de a kárpótlás elég nekem, hogy legalább ő a 3,5 évesem jól érezte magát.

Előző cikkRóma az örök város, – avagy, minden út Rómába vezet 5. rész
Következő cikkÁllatról emberre terjedő betegségek, Leptospirózis
Avatar
Azt hiszem nagyon nehéz dolog bemutatkozni, illetve jól bemutatkozni. Amilyennek magamat látom és tartom az sokak szemében más lehet, a közös élményeink és helyzetekből adódóan. Vannak, akik azt az Ént ismerik, aki a nap 24 órájában képes beszélni-na ők vannak többen. Vannak, akik azt, aki munkamániás és ha bele döglik is, de amit megígért azt betartja, mert a szavát adta. Mások azt az Ént ismerik, aki belevaló ám óvatos duhaj, vagy esetleg azt, aki szívesen segít másokon, amiben csak tud. Az őszinteség, becsület és az adott szó nagyon fontos nekem, ezt másoktól is elvárom. Szóval a jelenlegi Ént rengeteg tapasztalás, feladat és próba formálta, mely 3 különböző országban élés eredménye. Annyi élményem van, hogy azt mondogatom egy ideje, hogy meg kell írjam én is a saját memoárjaimat az utókornak. Regős Bendegúz az Indul a Bakterház című filmben emlegette a memoár írást, melyet egy idő után már magam is használtam életem nehezebb szakaszának elviccelésére. A három kötetes terjedelmet már meghaladná a sok élményem, szóval lassan ideje lenne elkezdeni, hogy legyen idő a végére is. Az élet mindig olyan lehetőséget ad, amivel, ha jól tudunk élni, a javunkat szolgálja. Hiszem, hogy okkal lettem tagja a 1000 Words Magazin csapatának, bár az írás lélekben közel áll hozzám, eddig nem jelent meg írásom. Azt tudom mondani, az esélytelenek nyugalmával, a munkamániások kitartásával, szívből fogok írni minden témában, ami érdekel és megfog. https://www.1000wordsmagazine.com/

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..