Egyik napról a másikra az én angyali kisfiam, akiért mindenki csak irigyelt, mert olyan könnyen kezelhető volt, a felismerhetetlenségig megváltozott.
Üvölt, tombol mindenért, egyetlen választ ismer csak, és az a NEM! (vagy jobbik esetben csak elenged a füle mellett minden kérdést és kérést)
Napi szinten a hajamat tépem, veszekszünk és sírunk (néha bizony mindketten), de úgy tűnik, hogy se a büntetés, se a megvonás nem működik, és mindegy, hogy hányszor magyarázom el neki, kérek és könyörgök, egyszerűen, mintha nem is hallaná, vagy nem akarná meghallani.
Egy szó mint száz kedves olvasó, ha te magad is egy nagyobbacska gyermek boldog vagy boldogtalan szülője vagy, és már túl vagy mindezen, akkor most csak mosolyogsz az én kétségbeesett kirohanásomon.
De nekem akkor sem mondta senki, hogy a 2 évesek hisztije, és a tinédzser kori ’mindenki hülye csak én nem’ időszak között itt van 4 évesen az ’Én vagyok a valaki’ korszak is!
Úgy tűnik, hogy a föntről küldött kisangyalom rejtett hibái előjöttek, és jelenleg igencsak helytelen működésű a drágám… Hol lehet reklamálni, visszaküldeni, kicserélni, mert még biztos, hogy van rá garancia?! Blokkom van róla, az nem akadály!
Viccet félretéve, a dolog szépsége az, hogy az óvodában továbbra is egy angyal maradt, intelligens, jól nevelt, kedves, udvarias, de amint átlépi az otthonunk küszöbét, mintha megszállta volna az ördög.
Tudom, hogy csak a határait teszteli, és felnőni tanul, de mégis nagyon kimerítő, és minden egyes összetűzés után rosszabbnál is rosszabb anyának érzem magam. Nem múlik el nap, amikor ne gondolnék arra, hogy azt fogja hinni, nem szeretem Őt, hogy ez a sok veszekedés nem múlik el nyomtalanul, és megromlik közöttünk az a szoros kapcsolat, ami születése óta megvan. Az életemnél is jobban szeretem Őt, éppen ezért nagyon megvisel ez a korszak engem is.
Szerencsére vannak mellettem barátok, hasonló korú gyerekekkel. Tőlük tudom, hogy ők is ezen mennek keresztül, azonos érzésekkel küzdenek. Szerencsére egyik sem az a mindenben tökéletes ősanya, akinek a gyermeke rózsa illatú és csillámporos műalkotásokat készít a bilibe, és sírva-nevetve mesélünk egy-egy találkozásunk alkalmával egymásnak napi nyomorúságunkról. Másképp nem is hiszem, hogy ki lehetne épp ésszel bírni.
És vannak a szakértők, akiknek a véleményét csak akkor olvastam, amikor elérkeztem ahhoz a ponthoz, hogy megkérdőjeleztem, hogy én és a gyerekem normálisak vagyunk-e még? A válasz igen… még ha sokszor nem is úgy érzem.
4 és 6 éves kor között szinte minden gyerek átmegy ezen. Olyan ez, mint egy felkészülés a szülőnek a hormonális tinedzser korra (Köszönöm, én szívesen kihagytam volna.)
Természetesen 2 féle hiszti van, csak azért, hogy ne legyen olyan egyszerű az életünk:
1, Erő és kontroll :
– Amikor azt akarod, hogy végre vegye fel a kabátját, de ő nem szándékozik ezt megtenni. Vagy pulóvert adnál rá, sapkát-sálat, ő viszont a dinoszauruszos pólóért ordít, rövid nadrággal miközben odakint a mínuszok röpködnek – ugye ismerős?
2, Érzelmek túlcsordulása:
– Ez inkabb idősebb gyerekekre jellemző – harag, frusztráció, szomorúság – de még nem rendelkeznek biologiai vagy pszichológiai képességekkel ezeknek a feldolgozására.
Amikor a gyermek érzelmileg “túlcsordul”, akkor egyszerűen képtelen logikusan gondolkozni. ( Ezért sem szabad őket büntetni egy hiszti után, mert nem tehet róla.)
Ezt felnőttként azért is nagyon nehéz kezelni, mert ilyen idős korukra már úgy gondoljuk, hogy ők sokkal érettebbek annál, amilyenek valójában… Egyik percben még édesen csacsog a dinoszauroszokról és születésnapi partikról, a másikban pedig úgy ordít, mint akiről nyúzzák a bőrt, mert nem adtál neki jégkrémet gumicukorral reggelire.Ez az érzelmi fejlődésük része, és a jó hír az, hogy azért csak veled, velem, a szüleivel csinálja, mert bízik benned. Tudja, hogy előtted a legrosszabb arcát is mutathatja, mert úgysem hagyod ott sehol, még ha fenyegeted is ezzel….vagy mégis? Hé, gyere vissza! 😀
Rengeteget lehetne még erről írni, ez egy olyan időszak, amin minden szülő átesik. Tudom, hogy megteszed, – ahogy én is – de ne kérdőjelezd meg, hogy jó szülő vagy-e!
Hidd el, minden tőled telhetőt megteszel, hogy ezt naponta átvészeljétek és este újra összebújva olvassatok mesét, vagy szerelmesen nézd mikor alszik, hiszen nekem, neked, nekünk van a legjobb gyerekünk a világon!
Utóirat: Ha jön a tinédzser korszak, akkor Olit azért egészen biztosan bezárom a pincébe, az ajtót hétpecsétes lakattal lezárom, és majd csak 25 évesen engedem ki onnan, ha megjött a jobbik esze.