Mégis mik voltak azok a lépések, mi volt az ami a sikerhez kellett egy idegen országban, ismeretlen körülmények között?
- Az első és legfontosabb, hogy higgy önmagadban, mert képes vagy megcsinálni! Te vagy a lehető legjobb választás és veled csak nyerhet a munkáltató.
- Legyen kapcsolati tőkéd, használd a közösségi oldalakat. Sosem tudhatod, hogy ki és mikor kínálhat neked egy jobb lehetőséget. Én is szereztem már így állást, a jelenlegit is ennek köszönhetem.
- Mindig legyen egy kész önéletrajzod. Ha konkrét állásra jelentkezel, legyen a munkára szabott, ebből is látják, hogy komolyan érdekel a lehetőség az adott cégnél.
- A kísérőlevél legyen rövid, tömör, és adjon el Téged. Mindenképp tartalmazza, hogy miért is te vagy a lehető legjobb az adott pozícióra.
- Mindig állj készen a váratlan lehetőségekre, sosem tudhatod mit hoz az élet és a munkaerőpiac.
- Add be annyi helyre az önéletrajzodat amennyire csak tudod. Ha 100-ból egy bejön, akkor már megérte nem igaz?
- Az önéletrajz legyen országra szabott is, mert területenként változó, hogy milyen elvárásoknak kell eleget tenni. Amíg Magyarországon elképzelhetetlen lenne egy jelentkezés fénykép és életkor megadása nélkül, addig itt az Egyesült Királyságban, pont a fordítottja az igaz. Nem szabad sem fényképet, sem személyes adatokat megadni, azok diszkriminációra adhatnak lehetőséget, és ennek még a gyanúját is ki kell zárni.
- Az állásinterjúra megfelelően öltözz fel, akkor is, ha csak egy takarítói munkáról van szó. Adjuk meg a tiszteletet az interjúztató félnek.
A meglepetésekre, váratlan eseményekre való reakció, az egyik legfontosabb. Soha ne rémülj meg, ha váratlan dolog ér, próbáld minden helyzetből kihozni a legjobbat. A munkakeresés során én is találkoztam váratlan dolgokkal. Az egyik legmeglepőbb történet egy kávéházi interjú során történt. A manager, aki behívott, a David névtáblát viselte. Kellemes megjelenésű, megnyerő modorú úriember volt, akivel szívesen dolgoztam volna. Beszélgettünk a tapasztalataimról és hogy mit szeretnék elérni a jövőben. Az első körülbelül öt perces eszmecsere után, egyszer csak egy magyar mondat hasított végig a levegőben: Hallom tudsz angolul, ha szeretnéd, folytathatjuk magyarul is. Mind a ketten nevetésben törtünk ki és még oldottabb hangulatban, nagy hahotázások és magyar nosztalgiázások közepette folytattuk. Olyannyira oldott volt a beszélgetés, hogy másnap kedves barátnőm gúnyosan megkérdezte: Nem randid volt véletlenül interjúnak álcázva? Kiderült, hogy pont abba a kávéházba tért be egy kávéra, ahol a beszélgetés zajlott, és az egészből csak a nagy nevetéseket és a felszabadult csacsogást látta. Sajnos ez a pozíció nem volt megfelelő, nem volt elegendő az óraszám.
Új munkával ugyan nem távozhattam, viszont zsebemben egy névjegykártyával és életem legkellemesebb interjújával lettem gazdagabb.
Életem legkellemetlenebb interjúja is ugyanarra a hétre esett. Ügyfélszolgálati pozíció, modern iroda, fiatal titkárnők, újszerű kiválasztási folyamat. Már az előtérbe való belépés után tudtam, nem nekem való ez a hely, nem szeretnék itt dolgozni. Annyira rideg és érzelemmentes, szinte robotszerű volt, azonnal tudtam hogy nem szeretnék ennek az embergyárnak a része lenni. Belépéskor a széles – nagyon sok pénzt hagytam a fogorvosnál – műmosoly fogadott a tökéletesre sminkelt, de rideg titkárnő arcán. Kezembe nyomott egy papírlapot, töltsem ki és várjak. Közel 45 percen keresztül várattak egy kicsiny előtérben, 10-12 másik jelölttel együtt. Néha jött egy új ember, néha pedig behívtak valakit. Levegőtlen kis iroda volt, közvetlen rálátással a recepciósok unott arcára, amin tisztán látszott a miért jöttek ezek ide érzés. Semmi további interakció nem volt közöttünk, mégis az egész helyzet nélkülözött minden emberséget és melegséget, modern generációs, minél előbb gyűjtsünk be minél több információt típusú – interjúnak nem nevezhető – meghallgatás volt. Az úriember, akinek felvázolhattam a terveimet, igazából nem is volt rám kíváncsi, ugyanazokat a sablon kérdéseket tette fel, mint mindenki másnak a nap folyamán, várva hogy valaki majd a sablon válaszokat elfelejtve előrukkol valami váratlannal. Nos, az illető nem én voltam. Lehettem volna, de nem akartam… nem akartam fejet hajtani és gondolkodás nélküli robottá válni. Megköszöntem a lehetőséget, de tudtam hogy sosem leszek a csapatuk része. Újabb tapasztalattal gazdagodtam, és rájöttem, hogy mit nem szeretnék csinálni a jövőben.
Igazság szerint sosem mondtam még úgy fel, hogy ne lett volna másik munkám, így rettentő módon frusztrált a felmondás. Amint hazaértem, azonnal elkezdtem önéletrajzot írni és kerestem a lehetőségeket a nagyobb álláskereső portálokon (Indeed, Monster, Totaljobs, Reed). Rá is bukkantam a kedvenc kávézóm hirdetésére, amelyben új munkaerőt kerestek a csapatukba. Azonnal be is adtam a jelentkezésem, pedig az esély hogy behívnak, körülbelül a nullával volt egyenlő, hiszen csupán egy hónapnyi tapasztalat volt mögöttem ebben a szektorban. De hihetetlen módon, másnap csörgött a telefonom, mehettem interjúra. Féltem nagyon, hogy mi lesz, de pozitívan álltam hozzá, és eldöntöttem, hogy igen, én ezt az állást szeretném.
A beszélgetés jó hangulatban telt, éreztem, hogy innentől kezdve csak pozitív kimenetele lehet a dolognak. És igen! Behívtak a második körre, ahol már a tulajdonossal volt elbeszélgetés.
A szimpátia azonnal kialakult. Az első perc után tudtam, hogy az enyém az állás.
Már a beszélgetés második percében elhangzott, hogy akkor, ha itt szeretnék dolgozni, mik lesznek a feladataim, milyen formaruhát kell majd viselnem, milyen a beosztás. Ami a leginkább meglepett, az az volt, hogy bármiféle feltétel nélkül képesek voltak várni rám 3 hetet, hiszen pont akkor utaztam el két hét szabadságra. Itt jött a csoda! Behívtak egy másik állásinterjúra is, amit a legnagyobb közösségi oldal segítségével találtam. Sikeres interjút, sikeres kiválasztás követett. Ez az állás is az enyém lett, mert hittem benne, hogy én vagyok a legjobb és meg tudom csinálni! Ennyi a siker kulcsa. Hinni benne és akkor minden csoda megtörténhet!
Kedves Eszter!
Köszönöm ezt a tartalmas és élveztes cikket! Különösen kedvelem benne h nem csak száraz tényeket, tényszerű felsorolásokat tartalmaz, amit manapság megszokhattunk, hanem sikerült rendkívül egyedivé tenned személyes tapasztalataiddal, élményeddel, mely szerintem nem csak számomra fog szellemi és lelki inspirációt nyújtani az állaskeresésben!
Sok sikert kívánok a további munkádhoz és remélem hamarosan olvashatok még több cikket Tőled 🙂