Négy keréken a világ: haverok, buli, tánc

Általános iskolában néptáncoltam egy kicsit, de nem bírták sokáig az ízületeim. Amikor szerveztek diszkót a suliban, akkor is mindig táncoltam. Úgyhogy most is vártam már a bulit. Szerencsére azért még mozog egy kicsit a kezem is és a lábam is. Ráadásul már nem kell megküzdenem a járás, állás okozta fájdalommal, tiszta nyereség, hogy ülhetek, így nem fáj, tovább táncolhatok. Hruskó Erika szavait idézem, aki elkalauzol bennünket az ő világába.

0
2043
Múlt évben nem terveztem el sem a karácsonyt, sem a szilvesztert. A karácsonyban két fix dolog van, mióta elköltöztem a szüleimtől. Az egyik, hogy a szentestét a párommal kettesben töltjük és ünnepek után december 27-én hazamegyek a szüleimhez Szolnokra. Szilvesztert viszont már újra itthon, Budapesten töltöm. Nem tudom mi az oka, de mostanában hamarabb fáradok. Sosem voltam egy nagy éjszakai ember, nem bírtam hajnalig fent maradni sohasem. Azonban mostanra a pizsamát még hamarabb fellövik, mint eddig. Anyukámnak milyen sokat mondogattam mostanában, hogy el kell fogadnia, a teste már kevesebbet bír. Hiába vinné még a feje és a lelkesedése. Azt hiszem ezt a mondatot már magamnál is el kell kezdeni alkalmazni. Szelektálnom kell a programok között, hogy hová tudok elmenni és hová nem. A civil csoportban is kevesebb szerepet kell vállalnom, mert hiába fontos és muszáj tenni a változásokért, az energiaszintem megcsappant. Ezért úgy voltam vele, nekem az is jó, ha itthon szilveszterezem a négy fal között. A legjobb barátnőmet sem kérdeztem mit csinál, merre lesz. Azonban jelentkezett magától, hogy Ő most bulizni szeretne. Keressünk egy retró party-t valahol a városban. A Google gyorsan kidobta, hogy a Kolosy téren lesz is egy rendezvény, két táncteremmel. Hurrá. Nagyon közel van hozzám a Kolosy  (5 megálló ) és most szilveszterre a BKK kitalálta, hogy a fontosabb vonalakon egész éjjel járatja a buszokat, nem vált éjszakaira. Ennek nagyon örültem.

Na nem mintha az éjszakaikban nem lenne már alacsonypadlós busz, de azok még nem mind azok.

A számomra jó busz (9-es) viszont mindig alacsonypadlós. Természetesen mielőtt új, ismeretlen helyre megyek, mindig felhívom őket, hogy kerekesszékkel be tudok-e jutni. Itt azt mondták, hogy ugyan bejutni be tudok, de az egyik tánctér a pincében, a másik az elsőn van, lift pedig nincs. Hm… Keresés tovább. Újabb jó helyszín, a Mom Sport csarnokban található Retró Rádió bulija. Akadálymentes is, ami jó, hiszen nemrég épült. Viszont jegy az már nem kapható. Ígéret viszont volt a Facebook oldalon és a honlapon is, hogy korlátozott számban lesz lehetőség még a helyszínen kapunyitáskor vásárolni. Barátnőm azért nem adta fel, ő tutira akart menni, így elkezdett jegyet „vadászni”. Sikerrel járt, szerzett kettőt, már csak egyet kell venni a helyszínen. Azonban addig kutakodott, míg nem talált egy harmadikat is. Hurrá, mégiscsak megyünk bulizni. Eddigre már én is beleéltem magam. Ugyanis szerettem mindig is táncolni. Általános iskolában néptáncoltam egy kicsit, de nem bírták sokáig az ízületeim. Amikor szerveztek diszkót a suliban, akkor is mindig táncparketten láthattak.

Úgyhogy most is vártam már a bulit.  Szerencsére azért még mozog egy kicsit a kezem is és a lábam is. Ráadásul már nem kell megküzdenem a járás, állás okozta fájdalommal, tiszta nyereség, hogy ülhetek, így nem fáj, tovább táncolhatok. A helyszín könnyen megközelíthető, éjszakai járatok is negyed óránként jönnek és mind alacsonypadlós.

Maga a hely is akadálymentes volt, ugyan elválasztottak a többiektől a bejáratnál, nem jöhettek velem lifttel.

A biztonsági őr úgy elszáguldott velem, hogy le sem vetkőztem, pedig kötelező volt a ruhatár. Mikor találkoztam a többiekkel, páromnak úgy kellett visszamennie az emeletre, hogy leadja a kabátomat. A buli helyszíne egy nagy terem volt, telepakolva emelvényeken autókkal, amit nem értettem. Volt egy színpad és vele szemben a DJ pult. Volt már ott egy barátnőm és még két másik ismerősöm. A lányok elektromos mopeddel közlekednek, a fiú szintén elektromos kerekesszékkel. Így odaálltam melléjük. Jól mutattunk ott a tömegben. Egy sima, egy fordított, mert úgy álltunk, hogy én elektromos kerekesszékben, barátnőm a bal oldalamon mopeddel. Az ő balján az ismerős fiú szintén elektromos kerekesszékkel, a végén az ő barátnője mopeddel. Az én jobbomon a párom a barátnőmmel nyitotta kis egységünket. Előttem volt a színpad. Természetesen a pultban kezdődött az élet meg hamarabb. Dévényi Tibi bácsi a maga 71 évével nyitotta a bulit. Akkora hely már nem volt, hogy forogjak. Így kicsit hülyén éreztem magam, hiszen mindenki megfordulva figyelte a történéseket, én meg háttal. Aztán eszükbe jutott a szervezőknek, hogy a képet a kézi kamerával, amivel vették az egész bulit, kiadják a színpad mögötti nagy kivetítőre. Így már láttam én is Dévényi Tibi bácsit, ahogy szorongatja a piros pöttyös labdát. Mert bizony, hozott magával most is. Tini korom zenéi csendültek fel (a hangtechnika csapnivaló volt), így nem kellett sokáig várni, hogy megmozduljon a lábam és a kezem is. Mellettem álló barátnőm sem tartóztatta magát tovább, Ő, aki soha nem táncolt még, szint elkezdte ropni mellettem.

Aztán jött egy lassú szám és gyorsan felemeltettem magam ültömben a kerekesszékemmel, és olyan magas lettem, hogy a párom nyakába tudtam bújni.

Így lassúztunk is egy jót. Innentől kezdve fent maradtam, így rögtön a 130 cm-es szemmagasságból 160-170 cm lett. Ahogy felemelkedtem, ezt észrevették a körülöttem táncolók is. Ahogy láttam, nekik is tetszett, ahogy ott táncikáltam. Párom néha átment barátnőmhöz táncolni, de ez engem mit sem zavart, roptam én magam is, ahogy körülöttem még sokan mások. Mopedes barátnőm is felállt a járműben és ő is kicsit táncolt ott velem-mellettem. A történet hűségéhez hozzátartozik, hogy tőle sem láttam még ilyet. Egyre többen táncoltak felénk fordulva, míg eljutottunk odáig, hogy a csajok odajöttek, és egyenesen velünk buliztak. Több összeszokott csapat is volt, akik jól bevontak minket is a köreikbe a parketten. Mivel a párom a barátnőmmel táncolt, így elém is beállt az egyik csajszi. Mindegyikünknek jutott egy pár. Mielőtt odajöttek volna hozzánk, egy pasi állt be elém táncolni velem. Kissé meglepődtem, de jól esett. Ezután nem sokkal később a színpadon láttam viszont táncpartneremet, akit bizony nem ismertem meg. Azóta már tudom, hogy Novai Gábor volt. Ahogy a lányok odajöttek hozzánk, így mások is bátrabbak lettek és körénk álltak. Lett egy újabb fiú táncos párom is. Nem tudom mit szólt hozzá a lány, akivel addig táncolt, mert még meg is ölelt a végén. Láttam, hogy sokan fényképezték ezt a kis csoportosulást. Így, aki oda mert hozzánk jönni, olyan közösségi élményben volt része, hogy egy darabig azt hiszem nem felejtjük el 2018 szilveszterét.

Advertisement

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..