Disznólkodjunk! – 2019 a Disznó éve a kínai asztrológiában

A malac a mi hagyományaink szerint orrával kitúrja a szerencsét, ezért lett a jólét, bőség, gazdagság és termékenység szimbóluma. Nincs ez másként a kínaiaknál sem. A kínai kultúra bővelkedik gazdagság- és szerencsehozó szimbólumokban és tárgyakban, a Feng Shui szerint azt a bizonyos malacperselyt a ház „gazdagság” részére kell tenni, ezzel is elősegítve az anyagi biztonságot, gyarapodást. Szerzőnk, Ipolyi Bea írása.

0
5695

Ahogy a korábbi cikkben említettem ITT ( link ) , a kínai asztrológiában minden esztendőt egy állat ural. A kínaiak nagy hangsúlyt fektetnek a zodiákus jelekre, ez határozza meg mikor érdemes házasságot vagy üzletet kötni, melyik év alkalmas a gyermekvállalásra, költözésre, a munkahely-váltásra.

2019 a Disznó éve lesz, pontosabban a Föld Disznóé, mely 2019. február 5-én, közép-európai idő szerint éjjel 22 óra 4 perckor kezdődik és 2020. január 24-én ér véget. A Disznó foglalja el az utolsó pozíciót a kínai horoszkópban, ő a 12-ik jegy. A mítosz szerint, amikor a Jade Uralkodó maga elé hívatta az állatokat, a disznó elaludt, így csak utolsóként járulhatott az uralkodó színe elé. Érdemes megjegyezni, hogy mind a 2019, mind a 12 a 3-as szám alá esik a számmisztikában. A Tarotban a 3 a Császárnő lapja, a termékenység, bőség megtestesítője, míg a numerológiában a 3-as szám megtestesítője Hermész, a kereskedők és egyúttal az alkímia, a jó szerencse istene is. A 3-as szám ismétlődése pedig azt jelenti, hogy inkább bőségben, mint hiányban lesz részünk. Ránk is férne egy ilyen esztendő, nem de?

De mit is hoz nekünk a kurtafarkú éve? Lássuk! Bár a disznó nem tartozik a legokosabb állatok közé, kerek pofijával és nagy füleivel a jószerencse szimbóluma. Több kultúrában is a mitikus és legendás állatok között tartották számon, bár megítélése nem ennyire egyértelmű. Míg a buddhizmusban a tudatlanság, lustaság, falánkság szimbólumaként jelent meg, Japánban a bátorság és a hősiesség szimbóluma volt. 

Kínában a háziállatként nevelt disznó a bőséget és a gazdagságot jelképezte és a háztartásokban is jelentős értéket képviselt, akár csak nálunk is, hisz’ akinek sok disznaja volt, az tehetős ember hírében állt.

A Disznó negatív tulajdonságai a lustaság és mértéktelenség, erre érdemes odafigyelnünk 2019-ben, ahogy a könnyelmű pénzszórásra is figyelnünk kell. Visszafogottsággal és tudatos tervezéssel azonban elkerülhetjük mindezt. A másik oldalról viszont a Disznó nem bánt senkit, így egy békés, konfliktusoktól mentes, harmonikus időszak következik, mely nélkülöz minden nagyobb összeütközést.

Bár ne gondoljuk, hogy nyugodtan hátradőlhetünk, a disznó nagyon akaratos is tud lenni, ha elvállal egy megbízást. Új utak tárulhatnak fel előttünk, jó pénzkereseti lehetőségek, befektetések is várnak, amik kellő szorgalmat és munkát igényelnek. A hivatás és az anyagi bőség időszaka következik, ha szorgalmasan tesszük a dolgunkat, használjuk a már meglévő tudásunkat, ezen esztendő a kívánságok, vágyak, ötletek és a tervek megvalósításának éve is lehet, de csak akkor juthatunk előbbre, ha tudunk csapatban dolgozni, megbecsüljük egymást, odafigyelünk egymásra. 

A Disznó a gazdagság, bőség és szerencse állata, mely bevonzza a jólétet, de nem csak anyagiakban segít, hanem a boldogságot és szeretetet is ígér.

A Disznó menekül a konfliktusok elől és nem a szavak mestere, de általában véve kedves. Kedvességét azonban ne értsük félre, nem azonos a gyengeséggel. A legnyitottabb és legegyenesebb az asztrológiában, képtelen a hazugságra, árulásra, így előfordulhat ebben az évben, hogy kevésbé tűrjük az elnyomást, könnyelműen és elhamarkodottan kimondjuk a véleményünket, hamar elveszítjük a fejünket. Kulcsszavak lesznek a diplomácia, nyugalom, tapintat, kifinomultság és az ésszerű kompromisszumok megkötése.

 

 

Forrás:

https://chinesenewyear.net/zodiac/pig/

https://www.thechinesezodiac.org/astrology/chinese-horoscope-2019-year-of-the-earth-pig/

FELHASZNÁLT IRODALOM1000 Words Magazine
FORRÁS1000 Words Magazine - Author: Ipolyi Bea
Előző cikkHárom kevéssé ismert látnivaló, amit ne hagyj ki, ha Japánban jársz
Következő cikkMinden rosszban valóban van valami jó
Avatar
Az írás gondolata régóta foglalkoztatott. Már az iskolában is az én fogalmazásaimat olvasták fel a tanáraim, a verseimet pályázatokra küldték. Habár az írás már akkor is boldoggá tett, különösebb célom sosem volt vele; ez egy olyan rétege a lelkemnek, amiről bár mindig is tudtam, hogy létezik, igazán sose mutattam ki. Két éve kezdtem el újra írni, angolul. De, amikor angolul írok, az eszemet használom. Amikor magyarul, az a szívemből szól, annak a legmélyebb, legtisztább zugából. Rengeteget tanultam a világról és önmagamról az utazásaim során és semmi sem tántorít el a céljaimtól, mert a magam útját járom, felemelt fővel. Bontogatom a szárnyaimat és meg én sem tudom mi fog megszületni ebből az új energiából, ami most körbevesz, de nem rettenek meg tőle. Megbékéltem a Sorsommal és bátran követem, bármerre is vezet. Mégis, annak ellenére, hogy bejártam a fél világot, a lelkem mélyén megmaradtam annak az egyszerű nőnek egy piciny nógrádi faluból, aki mindig is voltam. Even from childhood, writing always made me happy, although I never had any serious purpose with it. This is a thin layer of my soul that I was always aware of, but it was well hidden from others. Two years ago, I grabbed a pen and started to write again, in English. But when I write in English, I use my intellect; when I write in Hungarian, it comes from my heart. I've travelled the world and learnt a lot, also about myself. Today nothing can stop me, I follow my heart, wherever it takes me. But deep inside, I am the same woman from a tiny village of Hungary, as I've always been. https://www.1000wordsmagazine.com/

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..