...

Irány Melbourne-avagy a kijutás viszontagságai…2. rész

Az előző rész tartalmából… a teljes cikk itt található >>> „Ausztrália mindig is elképesztően távolinak tűnt – és tűnik most is, annak ellenére, hogy másfél évet éltünk ott. Kalandjaink még 2015 novemberében kezdődtek, amikor férjem kapott egy e-mailt, majd pár nap múlva egy éjféli telefonhívást Melbourne-ből…” 

Na, de vissza a szállásos tortúrára. Először is kaptunk mindannyian, akik élvezhettük a kínai vendégszeretet, egy-egy számmal ellátott matricát a mellkasunkra, azután kb. öt hivatalnok kísért minket egy kisbuszhoz, ami leginkább egy régi, nagyon lepukkant Barkas-ra emlékeztetett. A már említett “kisvárosban” autóztunk egy keveset, kb. egy órát. Hol New York-ot idéző üvegpalotákkal övezett sétányok mellett haladtunk el, hol brazil nyomornegyed mellett. Végül megérkeztünk egy parkba, ahol szerintem még a levelek állását is elrendezték. Sétányok, patakkal összekötött tavacskák, szép fák között egy kicsit giccses, barokkba hajló, piros és arany színekben pompázó épület volt a hotel. Nagy sokára sikerült bejelentkeznünk, jellemző módon utolsóként a kb. 15 fős társaságból. Ekkorra sikerül ugyanis a három, teljesen kialudt gyerekünket összeterelnünk egy 1×1 méteres területre. Mivel éhesek voltunk, a szoba megszállása után, magunk után nyálcsíkot húzva, egyenesen a vendéglőbe vágtattunk, abban a reményben, hogy más (interkontinentális) ételt is ehetünk. Tekintettel a másnapi újabb hosszú repülőútra a kínai társasággal, az olasz kajára voksoltunk.

Irány Melbourne-avagy a kijutás viszontagságai…2. rész

Ezer szóval, ezer gondolat

A pizzán olyan általunk ismeretlen növények és állatok voltak, amire a mai napig még tippünk sincs, hogy mik lehettek, és hiányos kínai nyelvtudásunk miatt a menüből kitalálni nem tudtuk. Egy érdekesség, ők forró vizet isznak “hűsítőként”, ami a mi ízlésünknek, furcsa volt.

 Persze, aludni nem tudtunk az időeltolódás miatt, így tévét néztünk, mind az öten, kínai főzőcsatornát, kínaiul és kínai ételekkel. Kicsi fiúnknak nem sikerült elmenni vécére a repcsin, így sikeresen eldugította a hotel szobánk toalettjét, amitől (a korábban bevitt pizza miatt) nem túl kellemes illatok keringtek a helységben. Mielőtt elindult a tervét véghez vinni, nem csekkoltuk le, hogy a vécékben egy tíz forintos átmérőjű lyukon kell átdolgoznod a nagy dolgodat. Hajnali kettő körül kijött egy vezető kinézetű személy, és kirendelt egy takarítónőt, aki vécépumpával felszerezve fűszerezte az éjszakánkat, nem természetes mosollyal az arcán.

A hotelben vettük észre, hogy elhagytuk azt a kis tabletünket, amin játékok voltak a gyerekeknek, a hosszú repülő úton az idő elütésére tökéletesen alkalmas volt. Arra még emlékeztünk, hogy a repülőn az előttünk lévő ülés zsebébe raktuk, de mivel új volt, elfeledkeztünk róla a pakolás hevében. Nosza, gyorsan kimentünk a recepcióra, ahol éjszaka révén, angolul tudó munkatárs nem volt. Ekkor kezdődött a pantomim. Nagy sokára sikerül szerezniük valakit, aki már hallott arról, hogy máshol nem mandarinul, vagy kantoniul beszélnek. Ő viszont nem értette a tablet szót. Az iPad kifejezésre már felcsillant a szeme. Kézzel lábbal elmutogattuk neki, hogy hol hagytuk el. Egy órával később jött a rossz hírrel, nincs meg a gép.

Pár óra ágyban, éberen töltött forgolódás után már keltünk is, majd a busz alsó lépcsőjén sorakozva, mindenkinek a kezébe nyomtak egy zacskót, benne leves (kis műanyag dobozban) mini zsömle és kínai tészta (reggelire 5:00-kor). Miután helyet foglaltunk a már ismerős Barkas-on megszámoltak minket, hogy megbizonyosodjanak róla, annyian hagyjuk el Kínát ahányan jöttünk. Mivel öt órával az indulás előtt kiraktak minket a reptéren gondoltuk, a helyszínen hátha könnyebben tudunk boldogulni, és adtunk még egy esélyt annak, hogy előkerítsük a tabletet, bocs Ipad-ot.  A férjem visszament oda, ahol leszálltunk. Minden kapun visszafelé, ami nem kis magyarázkodást igényelt, a helyiek már említett korlátozott angol nyelvtudása miatt. Végül sikerül eljutnia a talált tárgyak osztályára, de sajnos nem sok sikerrel. Miközben a férjem elfoglaltan rohangált a nem kisméretű reptéren, körénk kisebb csoportok gyűltek, hogy megcsodálhassák a szőke, kékszemű kisebbik lányomat.

Ezer szóval, ezer gondolat

A turistacsoportok, kérdezés nélkül, vad fotózásba kezdtek. Úgy éreztük magunkat, mintha egy múzeumi kiállításon lennénk, csak itt mi vagyunk a szobrok.

Először nagyon furának tartottam ezt a viselkedésüket, de valljuk be náluk nem sűrűn fordul elő a családban ilyen hajú és szemű gyerek, vagy ha igen, azt albínónak hívják. A Melbourne-be tartó járatra várva, nincs mit veszíteni való alapon, odamentünk a helyi China Southern Airlines alkalmazotthoz, aki tökéletes angollal, pár telefonhívás után megtalálta a gépet, viszont ekkor már csupán húsz perc volt a beszállásig. Végül is be kellett szállnunk a gépbe, ahol nem sokkal ezután hangos kiabálás hallatszott, és megjelent az ajtóban egy nagyon leizzadt alkalmazott a tabletünkkel.  Hurrá!!! Látszólag ez egy sikersztori, de a slusszpoén az, hogy megérkezésünk után egy héttel valamelyik gyerek rátaposott, és tönkrement. Akkor  kicsit sírtunk a férjemmel.

Irány Melbourne-avagy a kijutás viszontagságai…2. részIsmét egy fárasztó, hosszú repülés következett. Nem panaszkodhatok, sikerült három és fél percet aludnom. Hol a középső gyerek, hol a legkisebb izzadt rám miközben rajtam aludt. Ha pedig végre senki nem mocorgott, és kényelmesebb pozíciót is sikerült találni az alváshoz, a fiam nem nagyon hangosan, szinte suttogva (amivel kb. az előtte ülő négy sort ébresztette csak fel) odaszólt nekem, hogy pisilnie kell, és ébresszem fel a mellette alvó bácsit, mert Ő nem meri. Teljesen kipihenten és üdén, landolás után elhagytuk a gépet. Az ellenőrző pontokon, mint kés a vajon siklottunk át. Csomagokkal felpakolva elhagytuk a reptér épületét, és ahogy kiléptem az ajtón, amit legelőször éreztem az a fülledt, párás meleg volt.

Ezer szóval, ezer gondolat

Kissé megzavarodva, az utazástól még kótyagos fejjel elgondolkodtam, januárban ilyen meleg van?? Azután leesett, nem az esős Angliában vagyunk már…ez itt Ausztrália, és nyár van.

Irány Melbourne-avagy a kijutás viszontagságai…2. rész Mindenfelé hatalmas pálmafák és nyüzsgő tömeg. Taxit fogtunk. Bediktáltuk a címet. A gyerekeket nehezen lehetett az ülésekben tartani, minden új volt és merőben más, mint amit megszoktunk. A taxi áthaladt a hatalmas, éjszaka is lüktető, dobogó városon, ami ezer fényben ragyogott éjszaka is. Az óriási felhőkarcolók alatt, oly parányi volt minden. Még nem volt lakásunk és semmit nem ismertünk a helyi viszonyokból, csak azt tudtuk, hogy itt vagyunk és most éppen egy új élet felé tartunk ebben a taxiban…

 

 

De ez már egy másik történet, és ha érdekel, tarts velem legközelebb is!

spot_img

More like this

Kanadai álom - Marosvásárhelytől Calgaryig utaztam, követtem a szívem hangját

Kanadai álom

Calgary otthont, biztonságot, családot adott. Egy teljesen új világ nyílt meg előttem. Ez egy merőben új...
Szabó Bernadett: Kína - az első benyomás

Kína – az első benyomás

elképzelésem mindenképpen volt Kínáról - mint ahogy a legtöbb embernek, aki még sosem járt ebben az országba...
Arcok a sivatagban 2.

Arcok a sivatagban 2.

Dubajban bepakolnak neked. A kisujjadat sem kell megmozdítanod. A bankkártyát csak odanyújtom, elveszik, aztán ennyi. Bocsánat, a...
Seraphinite AcceleratorOptimized by Seraphinite Accelerator
Turns on site high speed to be attractive for people and search engines.