Japán…amikor egy gyermekkori álom teljesül

Japán – az álmok otthona, legalábbis kedves írónk, Bea számára, akit megbabonázott a kelet világa, Japán kultúrája, a cseresznyevirágok illata. A valóra vált álomban pedig találkozott elsöprő technológiai fölényükkel is – egy toilette formájában. Ipolyi Bea írása.

203
Japán…amikor egy gyermekkori álom teljesül
A mai napig élénken emlékszem életem első találkozására a japán kultúrával. Lehettem talán tíz éves, amikor az ősz hajú Ildikó néni, az osztályfőnök összeterelt minket kettes sorba és beléptünk a városi sportcsarnok ajtaján. Ildikó néni szigorú fegyelmet követelt, amíg csendben végignéztük a különböző japán harcművészeti bemutatókat, mint például az aikidót és a kendót. A kiállításon a harcművészeti bemutatók mellett sok érdekességet láttunk, japán ínyencségeket kóstolhattunk és az én fantáziám mindeközben messzire kalandozott. Néhányan a teremben a tradicionális japán ruházatot viselték, én akkor még gyerekfejjel keveset tudtam a világról, mégis a színes kosztümök magukkal ragadtak.

[sc name=”kiemeles1o”]Nekem ők nem egyszerűen japán emberek voltak, akik az országukat és a kultúrájukat képviselték, hanem szamurájok és gésák egy távoli országból, akik magukkal hozták a felkelő nap országának szellemiségét.[sc name=”kiemeles1z”]

Japán…amikor egy gyermekkori álom teljesülTalán a Japán iránti rajongásom éppen azon a napsütéses tavaszi délutánon kezdődött. Emlékszem, hazafelé a buszon mennyire szorongattam egy pár fa evőpálcikát (a legáltalánosabbat, amit Japánban minden szupermarketben, úgynevezett kombiniben lehet kapni) és milyen ámulattal meséltem anyumnak Japánról, amikor kérdezte, mi volt aznap az iskolában. Ki sem fogytam a történetekből, a fantázia keveredett a valósággal és olyan érzés volt, mintha az időben utaztam volna a szamurájok és gésák földjére.

[sc name=”kiemeles1o”]Azokat az evőpálcikákat sokáig a gyermekkori kincseim között rejtegettem egy dobozban az ágyam alatt és ott várták türelmesen, hogy egy nap beteljesítsék a sorsukat. Japán része lett a gyermekkori álmaimnak és valahol mélyen legbelül mindig is tudtam, hogy egyszer majd eljutok oda, bármi áron is.[sc name=”kiemeles1z”]

Ha igazán őszinte akarok lenni, nem Japán ejtett rabul, hanem Japán a cseresznyevirágzás idején, amikor minden park rózsaszín virágfelhőben úszik. Ezek a piciny, törékeny virágok szorosan összefonódtak a japán kultúrával, elképzelhetetlennek tartottam, hogy első utamat ne a cseresznyevirágzás idejére tervezzem.

Japán…amikor egy gyermekkori álom teljesül„Hölgyem, kérem nyissa fel a sötétítőt, nemsokára megkezdjük a landolást!” a légiutas-kísérő kedves hangja ébresztett fel mély álmomból. A 12 órás repülőút után sajgott minden porcikám, de már csak percek választottak el attól, hogy a gyerekkori álom beteljesüljön. Kíváncsian tekintettem ki az ablakon, de a sűrű felhők vattapamacsokként terültek szét alattunk és eltakarták Japánt a szemem elől. Éveket vártam erre az utazásra és leírhatatlan izgalom lett úrrá rajtam, ahogy egyre közelebb kerültem ahhoz, hogy a nagy álmom valóra váljon.

A reptéren mindenki japánul beszélt körülöttem, szükségem volt egy kis időre, míg a fülem megszokta ezt a furcsa nyelvet. Leszállás után felkerestem a női mosdót. Ez volt életem első találkozása a TOTO toalettel, annak fűtött ülőkéjével és modern, TV távirányítóra emlékeztető kontrollpanelljével. És ez az első tapasztalás előre jelezte, hogy Japánban minden kicsit máshogyan működik, még egy olyan egyszerű, hétköznapi használati tárgy is, mint a WC. Ne egy hagyományos WC-t képzelj el kétsebességes öblítőtartállyal, hanem egy komplex, high-tech WC-t, a távirányítón különböző piktogramokkal, zöld és piros gombokkal a különböző funkcióknak, mint a bidé vízsugarának szabályozása, meleg levegős szárítás vagy esetleg madárcsicsergés, ami a különböző altesti funkciók kínos hangjait hivatott elrejteni a hölgyek nagy örömére, és mindezek különféle japán írásjelekkel kombinálva. Szégyen, nem szégyen, bizony eltartott egy ideig, míg sikerült kiigazodnom rajtuk.

„TOTO, ez itt már biztos, hogy nem Kansas!” és jót mosolyogtam magamon, amikor kijöttem a mosdóból. (Nem mellesleg büszke is voltam, amiért a jó gombot sikerült megtalálnom és nem öblítővíztől átázott ruhában, csuromvizesen kellett elhagynom a repteret.)

Japán…amikor egy gyermekkori álom teljesülHetekkel később az erkélyen álltam, mikor felkelő nap első sugarai megjelentek a láthatáron. Minden alkalommal, amikor felnéztem a rózsaszínes reggeli fényben tündöklő égboltra, olyan érzésem volt, hogy már jártam ott korábban. Szinte minden olyan ismerős volt. Nem az épületek falai és a város fényei, hanem a levegő illata és a folyó hullámai voltak ismerősek. Talán egy előző életből, talán csak a fantáziám által szőtt történetekből emlékeztem ezekre az érzésekre. Ezt a mai napig nem sikerült megfejtenem.

[sc name=”kiemeles1o”]Ahogy végigsétáltam a parkon a reggeli ködben, megálltam egy pillanatra és hagytam, hogy az érzések magukkal ragadjanak. A fák lombja sátorként borult fölém és csak álltam ott a több ezer cseresznyevirág alatt.[sc name=”kiemeles1z”]

A park útjait is rózsaszín szirmok borították. Olyan volt, mintha egy nagy, puha szőnyegen lépkedtem volna. Élveztem a reggeli csendet; ott voltam, ahová az álmaimban akartam eljutni és ez végtelenül boldoggá tett.

Nehéz elhinni, hogy egy Japánba látogató turista nem esik azonnal szerelembe az országgal. Mégis azt kell, hogy mondjam, értek meglepetések – kellemesek és kellemetlenek egyaránt. Gondoltad volna, hogy amikor Japánba utazol, egy jakuzával (a japán maffia tagja – szerk.) fogsz baráti kapcsolatot kialakítani? Nem kerestem, ő talált meg engem. Vagy hogy a túlfeszített japán munkatempó a te napjaidat is képes megmérgezni? Hogy az általunk olyan udvariasnak vélt japánok nem is mindig udvariasak?

Rengeteget tanultam Japánról, japánoktól. Nem állítom, hogy mindent értek, de sok mindent máshogyan tapasztaltam, mint ahogyan az útikönyvekben leírják. Tanulni és nyitott szemmel járni a világban mindig is fontos volt számomra, és szeretnék másokat is erre buzdítani, mert így gazdagodunk igazán utazásaink során.

Ha esetleg neked is vannak érdekes történeteid Japánnal kapcsolatban, oszd meg velünk kommentben, vagy ha bármilyen kérdés merül fel, írd meg bátran! Ígérem, hogy a legjobb tudásom szerint válaszolok.

Advertisement
FORRÁS1000 Words Magazine author: Ipolyi Bea | Pictures credit: Pixabay
Előző cikkAz Extrém Sportok Pszichológiája
Következő cikkMúlt, jelen, jövő – hely, tér, idő
Ipolyi Bea
Az írás gondolata régóta foglalkoztatott. Már az iskolában is az én fogalmazásaimat olvasták fel a tanáraim, a verseimet pályázatokra küldték. Habár az írás már akkor is boldoggá tett, különösebb célom sosem volt vele; ez egy olyan rétege a lelkemnek, amiről bár mindig is tudtam, hogy létezik, igazán sose mutattam ki. Két éve kezdtem el újra írni, angolul. De, amikor angolul írok, az eszemet használom. Amikor magyarul, az a szívemből szól, annak a legmélyebb, legtisztább zugából. Rengeteget tanultam a világról és önmagamról az utazásaim során és semmi sem tántorít el a céljaimtól, mert a magam útját járom, felemelt fővel. Bontogatom a szárnyaimat és meg én sem tudom mi fog megszületni ebből az új energiából, ami most körbevesz, de nem rettenek meg tőle. Megbékéltem a Sorsommal és bátran követem, bármerre is vezet. Mégis, annak ellenére, hogy bejártam a fél világot, a lelkem mélyén megmaradtam annak az egyszerű nőnek egy piciny nógrádi faluból, aki mindig is voltam. Even from childhood, writing always made me happy, although I never had any serious purpose with it. This is a thin layer of my soul that I was always aware of, but it was well hidden from others. Two years ago, I grabbed a pen and started to write again, in English. But when I write in English, I use my intellect; when I write in Hungarian, it comes from my heart. I've travelled the world and learnt a lot, also about myself. Today nothing can stop me, I follow my heart, wherever it takes me. But deep inside, I am the same woman from a tiny village of Hungary, as I've always been. https://www.1000wordsmagazine.com/