Filléres emlékeim…

„Vannak azok a pillanatok az életben, amik egy életre megmaradnak...” Mondták nevetve, legyintve, vagy fájdalmasan sokszor a felnőttek, és én gyerekként el sem tudtam képzelni, hogy mi az, ami megmarad? Mit jelent az, hogy „életen keresztül”? Szerzőnk, Kata B. írása.

1
1334
Filléres emlékeim...
Ifjúkorban annyira másképp érezzük az időt és teret, hogy az élet, mint olyan, számunkra egy végeláthatatlan mese, egy örökkévalóság.

El sem tudjuk képzelni, hogy majd egyszer lesznek olyan emlékeink, amikre idős korban is élénken emlékszünk, hisz egy gyermeknek már a negyvenéves ember is vénnek tűnik. Egyszerűen értelmezhetetlenek számukra ezek az időintervallumok. Pedig így harminc után, eljött ez az idő is. Megszámlálhatatlan dolgot elevenítek fel magamban napról-napra, akárcsak egy illat, egy szó, vagy egy momentum által, és mindannyiszor elcsodálkozom rajta, hogy titkos kis emlék ládikáim ezt is – azt is eltárolták nekem.

Pedig az emlékek, emlékezés fontos! Akár hisszük, akár nem, a jövőnkre mindenképp befolyással bírnak, hisz a múltunk tesz azzá, akik vagyunk és a jelenünk alakítja a jövőnket. Ez pedig emlékek nélkül aligha lenne lehetséges. Sokszor rutinszerűen elveszünk a napok forgatagában, észre sem vesszük azokat a picike dolgokat, amikből a jelenünkben is sok erőt meríthetnénk. Pedig egy egyszerű kis emlék mennyi mindent adhat(na)…

Lássunk most 7 picike kulcsot, 7 picike emlékládikóhoz tőlem. Vajon kinek melyik kulcs, melyik emlékládikát fogja kinyitni, és abban mi lesz? Vajon nektek mi idéződik elő, milyen érzések, szavak vagy cselekmények vannak elrejtve a titkos kis helyeiteken, lelketekben?

Filléres emlékeim...

A friss szappan illata

A munkám során naponta találkozom ezzel az egyszerű, de nagyszerű illattal, elhozva számomra a régi idők emlékét egy Nanókáról (nevezzük így, hogy egyszerűbb legyen) aki eldolgozott, elnyűtt kezeit mosta vele, a nehezen befejezett napi kerti munka után. Egy illat, ami annyira kristályos, mint az Ő tekintete volt valaha, amikor nagymamai féltéssel szemét rajtam tartotta. Egy illat, ami a szívek tisztaságát, a kezek ölelő puhaságát és Nanóka hiányát jelképezi, és emlékládikóim közül az egyik legszebbet nyitja ki rögtön, amint megérzem.

Filléres emlékeim...

Az eső utáni levegő illata

Azt mondják az első szerelmet sosem lehet elfelejteni. Ez esetemben maximálisan igaz, és erről gondoskodik a szinte mindig esős Ír-sziget is. Ahogy a fülledt nyári melegre leesik a frissítő zápor, felcsap az illat. A fellélegzett föld és a hirtelen vizet kapott növények illatának finom egyvelege…és máris kinyílik egy másik kis ládika, visszarepítve engem ifjúkoromhoz. Azt hiszem nem én vagyok az egyetlen, aki nyári záporban ballagott boldogan és szerelem ittasan kedvesétől hazafelé, és az sem számított, hogy dörög, hogy villámlik, mert a fellegekben járva, inkább hálás voltam az esőnek, hogy frissítő zuhataga, enyhítette a pezsgést, amit a bőröm alatt éreztem. Így hát boldogan áztam csurig.

A déli harangszó – bármilyen harangszó

Ahjjj…azok a vasárnap délelőttök! Amikor már reggeltől öntött vaslábasban és házi zsírban sült a rántott csirkecomb meg a „rosejbli”. A háttérben Nanóka a Kossuth rádiót hallgatta, „Jó ebédhez szólt a nóta…” s ha betoppantam aznap, ha nem, az ebédnek harangszóra el kellett készülnie. Azóta sem tudom milyen késztetés folytán. Aztán akkor jött a jellegzetes szignál a rádióból, majd a déli harangszó, majd a családiasan idill hangulatot, a friss hírek meghallgatása törte meg.

Filléres emlékeim...

„Manjana, Tomorrow…”

Tudjátok vannak a dalok, amiket szüleink unásig hallgattak anno. Sosem tudtam az igazi indokot, hogy miért megy huszonötödször is ugyanaz a szám, azt meg főképp nem értettem, hogy mindez mire jó, amikor még közben bőgnek is. Aztán felnőttem, megértettem. Elraktam egy mély, és fájdalmas ládikóba, gondosan a többi alá. Azóta is, ha valaha meghallom a szót: „tomorrow” belül játszódik a dallam, és mintha a kazetta ugyanúgy menne tovább.

„Manjana, tomorrow…minden rendbe jön. Egy másik férfi rám köszön, szemében csillog az öröm. Manjana, tomorrow …vár valaki rám, s új életet kezdhetek talán…”

„Párizsban járt az Ősz…”

Talán a legszebb és legszínesebb évszak az ősz, azzal együtt, hogy az elmúlás, lecsendesedés időszaka a természetben. Adytól, Petőfin keresztül Edith Piaf-ig, minden művész feldolgozta már a maga komolyságával. Én azonban Vivaldi könnyedségével gondolok rá mai napig.

Mégis ki nem dúrt bele – legalább egyszer életében – a gondosan összekupacolt, színes őszi levelekbe? Milyen jó is volt az!

Gyerekként élveztük belelökni, vagy meghempergetni benne jó alaposan a másikat, hogy az úgy jöjjön ki a kupacból, mint egy papagáj, színes tollakkal. Ahányszor eljön az ősz és a levelekben gázolva lépkedek, kinyílik a gyerek ládikám, és azon kapom magam az utcán, hogy „húúú, de belelöknék valakit a kupacba…”

Szerintem ezzel sem vagyok egyedül.

Filléres emlékeim...

A friss hó

Habár a friss hó nekem itt az Észak-Ír részen nagyon ritkán adatik meg, de ha mégis, akkor számtalan emlékládikát képes kinyitni egyszerre. Szinte biztos vagyok benne, hogy sokatoknál is ugyanígy van. A hó illata, csillogása és a mindent betöltő fehérség, a vacogás és reszketés, egy jó forró tea elfogyasztása…ezek mind – mind olyan apró momentumok lehetnek, amik segítségével emlékeket lehet előidézni a múltunkból. A magam részéről sosem feledem, amikor a hóval teli árokban landoltam, mert a bátyám kihasználva óvatlanságom, egy egyszerű váll lendítéssel belelökött. Olyan jóízűt talán azóta sem kacagtunk együtt.

Ugyan a fentebb felsorolt pici kulcsaim mindegyike csak egy porszemnek tűnhet, de talán egy emberöltő távolságából nézve majd, ezek, és még sok pici apróságok fogják jelenteni számomra a MINDENT.

Hisz életünk végére nem fog más maradni csak az emlékeink ládikái, és a hozzájuk társuló szeretet, vagy más érzések.

Ezeket fogjuk boldogan mesélni unokáinknak, hogy majdan ők is megértsék, az egyetlen igazán gazdagító kincs az lesz, amit magukban gyűjtenek össze az évek során. És, hogy mi mindenből lehet ládika, az csak azon múlik, hogyan éltük meg az életet. Pontosabban megéltük -e az életet, vagy csak elfutottunk az anyagias világban mellette?

Így hát Pásztor Annától egy idézet lesz most az utolsó hetedik pici kulcs nektek, ami így szól:

„Kezdjetek el élni, hogy legyen mit mesélni…!”

Neked milyen kulcsaid vannak? Várom szeretettel emlékeiteket akár szerkesztőségünkbe levél formájában, vagy akár Facebook oldalunkon kommentben. Alkossunk közösen is egy ládikát!

Szeretettel: Kata B.

FORRÁS1000 Words Magazine author: Kata B.
Előző cikkAz örök nyár városa Yunnanban
Következő cikkAnnak a fránya vendégnek mindig igaza van 1. rész
Kata B.
Kedves olvasó! Kata vagyok, kortalan és szellemileg szabad! Örülök, hogy megismerhetlek és írásaim által, talán te is közelebb kerülsz majd hozzám. Különös találkozása lesz ez a lelkeknek, pont úgy, mint amikor elolvasva egy könyvet, mustrálva egy festményt, vagy hallgatva egy zenét arra gondolsz, vajon mire gondolhatott a szerző, a festő? Egy -egy írásom által lehetőségünk nyílik majd szellemileg találkozni és lelkiekben értekezni, így igyekszem majd beköltözni a szívetekbe is. Halak jegyű és mérleg aszcendensű nőként, fő ismertető jegyeim egyebek között: a világra való kíváncsiság és nyitottság, szenzibilitás, gondoskodás, szentimentalizmus, igazságosság, spiritualitás és lelkiség. A cikkeimben mindent megtaláltok majd, amit hajlamosak vagytok elfelejteni. Olyan lelki húrokat szeretnék megpengetni bennetek, amiket a hétköznapi életben talán senki más nem tesz meg körülöttetek. Azt szeretném, ha minden belső húrpengetés kicsit közelebb hozna titeket önmagatokhoz és mellőzött, féltve őrzött, legbelsőbb érzéseitekhez. Szeretném, ha idővel nem félnétek játszani is rajtuk! Nem titkolt küldetésem az, hogy ezáltal adjak nektek lelki és szellemi emlékeztetőt arról, hogy akármilyen rohanó világban is élünk, sose felejtsünk el emberek maradni. Emberek....érző emberek... Rovatomban megtalálhatóak lesznek spirituális és lélekbúvár cikkek, vagy mikor mi. Ami épp megfog a világból ... Csak olyan mérlegesen rendetlenül...rendszertelenül. Szeretettel Kata B.

1 hozzászólás

  1. Kedves Kata! Nagyon megfogott az írásod, s ahogy olvastam éreztem, hogy az én ládikáim is kinyílnak ugyanúgy, mint a tieid, sőt még a gondolataid is hasonlóak az enyémhez. Bár én már túl vagyok a 60. évemen még annyi mindent szeretnék csinálni, adni valami maradandót magamból a családomnak, a barátaimnak, ismerőseimnek, a körülöttem élő embereknek. Bennem sikerült megpendítened azt a bizonyos húrt, úgyhogy nagy szeretettel várom a következő írásodat is. Üdvözlettel, László!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.