Rövid vallomás a honvágyról

Rövid vallomás a honvágyról
Akkor tudtam csak igazán megérteni, hogy valójában miről is írt Radnóti Miklós: Nem tudhatom vagy Márai Sándor: Hol vagyok című versében, mikor 10 évvel ezelőtt külföldre költöztem.

Szerencsésnek mondhatom magam, mivel életem nagy kalandjában társam a most már férjem, így jóval könnyebb volt a családtól, barátoktól és a gyökerektől való elválás, azzal, hogy ketten indultunk útnak, az akkor még ismeretlen országba, kultúrába.

Kezdetben nem is éreztem a sokat emlegetett honvágy érzését, úgynevezett „nászutas” időszakomat éltem körülbelül két évig. Tanultam az angol nyelvet, munkát kerestem, hétvégéken sokat utaztunk, ismerkedtem az új környezetünkkel, otthonunkkal. Igen otthonnal, mert azt vallom, hogy hazánk egy van, de otthon bárhol érezhetjük magunkat bizonyos idő elteltével. Akkoriban a legmeghatározóbb érzésem a kíváncsiságon túl a büszkeség volt. Az, hogy helytálltam, egy idegen országban, komfortzónámat elhagyva mertem lépni, és beilleszkedtem egy eddig számomra új, vonzó világba. 

A honvágyat bármi előhozhatja, egy illat, egy íz vagy akár egy emlék-kép. Gary Wood szociálpszichológus szerint a honvágy a változáshoz való alkalmazkodásról szól. De van, aki nem hagyja magát átadni ennek az érzésnek, mert úgy érzi, egyszerűen nem engedheti meg magának.

Nálam az első jelek alattomosan a gyomromon keresztül támadtak. Egyszerűen kerestem és hiányoltam a hasonló és az eddig megszokott íz világot! A tojásnak, tejnek, gyümölcsnek merőben más íze volt, nem találtam a kedvenc sajt fajtámhoz még csak hasonlót sem és akkoriban fele királyságomat odaadtam volna egy csomag piros pöttyösért. Később persze a szükség formát bontott, és a magyar lelemény utat tört magának: szinte mindenre találtunk alternatívát (Isten áldja a lengyel kapusztát és twarógot) vagy egy hiánypótló, szintén leleményes magyar beszállítót, aki kéthetente kopogtatott az ajtónkon.

Tisztán emlékszem, hogy a honvágy második hulláma az első, nem otthon eltöltött karácsonnyal milyen fájdalmasan is érintett. Nem véletlen, hogy éppen a legnagyobb családi ünnepen fogott el ez a maró érzés: családom, barátok és szeretteim hiánya! A modern technológia persze segít a hazavágyás leküzdésében, ugyanis a kapcsolatot könnyebb tartani az otthon maradottakkal, ugyanakkor sokkal jobban lehet azt is látni, hogy az ember miből marad ki. A „skypos, facetime-os” karácsony borzasztóan lelombozó volt, leginkább ahhoz tudnám hasonlítani, mintha az ember egy színházi premiert felvételről nézne meg. Enyhén szólva, nem ízlett a virtuális bejgli és töltött káposzta. Rövid vallomás a honvágyról

Az első öt évben többször éreztem magam mélyponton lelkileg, azonban az első fiunk születése után volt a legnehezebb, mert nem egyszerű kimozdulni innen, és ezt nem fizikálisan értem.

Ezer szóval, ezer gondolat

Egy gyerek születése még inkább visszacsatol a családhoz, amolyan lelki „köldökzsinórt” képez, fizikai távolságot nem ismerve.

Furcsa, de egyben ez a fontos családi esemény segített abban, hogy új barátokat szerezzek, ismét gyökeret eresszek.

 És hogy ténylegesen mi lendített át a holtponton? Még mikor első babánkat vártam, csatlakoztam egy NCT nevű szervezethez, ahol megismerkedtünk öt, szintén gyermeküket váró párral, akikkel megosztottuk a várandósságunkat és az utána következő hónapokat.

Ez nagyon mély és meghatározó emlékekkel látott el, rengeteget segített abban, hogy otthon érezzem magam, kötődjek helyekhez, emberekhez a babánk által.

Idővel persze születtek meghatározó és életre szóló barátságaim, sokféle nemzetiségű emberrel alakítottam ki szoros viszonyt. Arra is rájöttem, hogy a közös nyelv, csak egy tényező, az, hogy barátság alakuljon ki egy szimpátiából, sokkal inkább a lelki közösség, érdeklődési kör a meghatározó!

A fapadosok által ma már az országhatárok összemosódtak, Európa egy hatalmas, globális faluvá nőtte ki magát. Mégis méltán tartja a mondás: Otthonod ott van, ahol a szíved is otthon van!

Azt hiszem az én példám is mutatja, ha időt hagyunk magunknak, és megéljük a nehézségeket, akkor van kiút és minden helyére tud kerülni! Otthon, Haza megfér egymás mellett, úgy, mint trappista és cheddar cheese egy tányéron. Rövid vallomás a honvágyról

„Álmaimban hallom néha a tengert. Ilyenkor leküzdhetetlen vágyódás fog el, oly mély és fájdalmas honvágy, hogy álmomban kicsordul könnyem és lecsurog arcomon. E hajnalokon arra ébredek, hogy szájam szélén valamilyen sós íz tapad meg, mintha – az álom különös valóságában – csakugyan a tengerben mártottam volna meg arcomat”. Márai Sándor

Leave a Review

Please enter your comment!
Please enter your name here