Hogyan legyünk tökéletes anyák?

Érdekes dolog az anyává, szülővé válás. Olyan, mintha valami ismeretlen, új csoport tagjai lennénk egy csapásra. Barátok, családtagok, és még vadidegenek is felszabadultan kezdenek el mesélni az átvirrasztott éjszakákról, nehézségekről, és kisebb-nagyobb balesetekről, amit jobbára mindenki épp bőrrel úszott meg. Hiába a nagy igyekezet, a gyerek érkezése előtti szorgos eskütétel, hogy én/mi aztán biztos nem, rólunk könyvet lehet majd írni, valahogy mindig, mindenhol, mindenkinél csúszik hiba a gépezetbe. Szégyen, nem szégyen, a kimerültség nagy úr, a legjobb családokban is megesik. A történetek amiket produkál, pedig évek távlatából vicces emlékekké halványulnak. Martha Kent írása.

0
217
Hogyan legyünk tökéletes anyák?
Valószínű, hogy ennek tudható be, amikor is anyósom az unokájára váró izgatottságban mesélni kezdett, elérhető helyen felejtett krémekről, amik abban a bizonyos 5 perc csendben teljes felhasználásra kerültek, a lehető legnehezebben takarítható helyeken. Kisfiús csínytevésekről, amiknek néha az orvosi rendelőben történő pár öltés lett a vége, vagy éppen arról, amikor elfelejtette becsatolni sógoromat a sportkocsiba a nagy kapkodásban, mielőtt elindultak, következményképpen pedig az enyhe lejtőn lefelé kicsúszott szegény gyerek, anyósom meg apósommal karöltve, a környező fákban gyönyörködve tolta rá a babakocsit. Persze nem kell aggódni, szerencsére mindenki épségben megúszta, azóta fel is nőtt szép szál legénynek.

A kórházban ugyancsak széles mosollyal mesélte az egyik nővér, hogy 20 éve, az egyik éjjeli szoptatásnál hirtelen valami meleget érzett, majd jó pár percig kereste honnan és mi folyik, mire rájött, hogy a használt pelust ugyan levette, de a tisztát nem rakta fel az újszülött fiára, csak a pizsit.

Egy barátnőm anyukája a cumisüveg cumiját nem csavarta jól az üvegre, amikor először adott neki abból enni, és mikor már majdnem az utcára kirohanva kürtölte világgá, hogy az ő gyereke milyen ügyesen és jó étvággyal eszik üvegből, akkor vette észre, hogy az egész befolyt a ruhája alá. Majd a kanapén való altatásról is mesélt, hogy éledt újjá azon rémületből, ahogy nem találta a gyereket, persze, mert leesett, hiába rakta „belülre”. Néztünk is elképedve a férjemmel, hogy vajon mit csinálnánk ilyen helyzetben, de a néni csak annyit mondott nevetve, hogy: – Semmit fiam, nem raknád oda többet!

Ezeken, és még megannyi hasonló történeten jókat kacarásztam magamban, majd édesanyámra, mint anyasági hősre gondoltam, mert neki soha ilyen története nem volt, felém vagy a testvéreim felé irányulóan. Már-már glóriát emeltem a feje felé amikor is az alábbi eset történt:

Már megint ültem a fotelban (Lásd egyik előző cikkem). Csak történetesen éppen a babómat szoptattam az éjszaka közepén. Nem bántam, hiába voltam fáradt, imádtam a kis cuccogását hallgatni. Közben anyára is vetettem egy-két pillantást, látogatóban volt nálunk és a gyerek szobájában voltam kénytelen elszállásolni, helyhiányra hivatkozva. Szerencsére nem bánta és én sem, mert egyetlen gyöngyszemem amúgy is csak alkalmanként használta a szorgos gondossággal elkészített birodalmát. A mi szobánkban aludt, csak éjjel szerettem kisurranni vele, hogy munka előtt a férjem legalább pár óra alvásnak álcázott valamit tudjon produkálni. Így anyával minden éjjel, amint felébredt a szöszmötölésünkre, egyből nagy csacsogásba kezdtünk, aminek rendszerint könnyesre nevetés lett a vége. Hiába, ez már csak így marad nálunk, szegénykémnek van egy lökött lánya, aki soha nem bír kellő komolyságot mutatni.

Hogyan legyünk tökéletes anyák?

Persze a téma nagyon adta magát, szoptatás. Kicsi fiacskám egyet-egyet húzott a mellemen, néha meg is lepett, mennyire hosszúra ki tudta nyújtani, majd a félhomályban megszólaltam az én éppen ébredező anyámhoz:
Tulajdonképpen nem hiszem, hogy fáradtabb leszek, ha majd esetleg lesz második gyerek, sőt, talán még kipihentebb!

Anya hirtelen rám nézett, egyáltalán ébren vagyok-e, vagy a holdkór beszél belőlem.
Aha, azt te csak hiszed lányom! – mosolyodott el kicsit kinevetve a nagy háromgyerekes tapasztalatával.
De komolyan mondom! – válaszoltam teljesen határozottan – Ez a gyerek addig nyújtja itt a mellem, hogy a következő amint ébredzik, csak becsapom neki a kiságyba, fel se kell keljek, amikor pedig nagyobb lesz, én aludhatok a kanapén, ő meg csak odahúzza a tv elé mesézéshez, és mindenki boldog. Működik majd, mint a slag!

Anyából kitört a nevetés, nem érti máig, hogy lehetek az ivadéka.
Hát, te nem vagy normális! – közben fuldokolt, mert próbált nem túl hangos lenni, majd kirohant a mosdóba. – Rossz is amikor az ember annyira fáradt, hogy alig lát! – folytatta ahogy visszaért. – Azért jók ezek a fotelok, biztonságosabban lehet tartani a gyerekeket, nem kell félni, hogy olyan könnyen leejted. – mondta továbbra is kuncogva.
Ne is mondd, úgyis az a rémálmom, hogy leejtem éjjel, mert elalszok, nem is értem, hogy élte túl akivel megtörtént, engem biztos elvinne a szívroham! – közben már értetlenkedve, hogy min nevet ennyire.
Túl lehet élni, én is ledobtalak! – fakadt ki belőle a hangos hahota pár pillanatos szorgos csendben maradási próbálkozás után.
TESSÉÉÉK? – néztem rá már én is nevetve.
Ráadásul be is voltál pólyázva, mert akkor az volt a divat! Pólyázni a gyerekeket! Leültem az ágy szélén, hogy megetesselek, nagyon fáradt voltam, aztán egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a földön nyöszörögsz – kacagott jóízűen tovább. – Akkor azért nem volt vicces! – magyarázkodott, próbálva menteni a menthetőt, bár ez már menthetetlen volt.
Na szép! És én még csodálkozok, hogy nem lett belőlem zseni! – tettem hozzá, majd tovább boncolgattam, hogy a NASA-nál miatta nem fogok soha emlékművet kapni. Nem is értem, hogy gondolhatta, amikor egy-két rosszabb jegyért az iskolában számonkért. Most már bizonyos, hogy nem az én hibámból történt.

Miután legalább emiatt vagy 6 világ dőlt össze bennem, rá kellett jöjjek, hogy nem csak holmi közhely, hogy mi szülők nem vagyunk egyedül. Mindenkinél előfordul, hogy másképpen alakul, mint tervezte. Egy biztos, olyan nincs, hogy [email protected], amíg a babáinkat mindennél jobban, a végtelenségig szeretjük!

Valószínű, hogy ennek tudható be, amikor is anyósom az unokájára váró izgatottságban mesélni kezdett, elérhető helyen felejtett krémekről, amik abban a bizonyos 5 perc csendben teljes felhasználásra kerültek, a lehető legnehezebben takarítható helyeken

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.