A várandósság utolsó hetei

A babavárás utolsó heteiben, mindig roppant izgatottá válunk. Ez az állapot még hatványozottabb, ha az első gyermekünket várjuk, még minden egy teljesen új élmény. A végéhez közeledve már nem feltétlenül érezzük áldottnak az állapotunkat. Nincs ez máshogy Martha Kent, Kanadában élő szerzőtársunkkal sem.

0
344
A várandósság utolsó hetei

A babavárás utolsó hetei

Komótosan ültem nagy pocakommal a fotelban. A 37. hét közepénél jártam és az agyam túráztatásánál sokkal többre már nem futotta energiám. Esedezve keresgéltem a neten mindenféle iromány között, hogy éljük túl az utolsó hajrát bekattanás nélkül. Valami fajta megerősítés más leendő anyukáktól jött volna jól, vagy egészen pontosan a konkrét személyemre szabott leírás, mikor megyek szülni, milyen lesz és egyáltalán vajon túlélem-e, de “csodák csodája” nem találtam semmit. Mintha az első szülés előtt álló nők, nem is léteznének. Vagy csak rossz helyen keresgéltem, ami a hormonális állapotokat tekintve könnyen elképzelhető, viszont ha mégsem, akkor hát itt az én kis történetem a nagyérdeműnek, hàtha valaki ezáltal könnyebben sírja tele azt a 100as zsepicsomagot.

Lakás kitakarítva, kisruhák kimosva, egy-két fajta étel és süti a fagyasztó mélyén, ez utóbbi csak és kizárólag a majdani látogatóknak természetesen. Még szerencse, hogy ha elmegyek itthonról, majd aztán vissza, akkor egyértelműen hazaLÁTOGATÓnak számítok. A szekrények vagy ezerszer átrendezve, az évek óta halogatott ez meg az is kész van. A tv-ben szokás szerint semmi, mert ez a Hollywood is, pont ilyenkor nem tud egy értelmes filmet csinálni, csak a pénzt pazarolják…az bezzeg megy.

Vártam a nagy napot, amikor végre babaillatban úszik minden, én meg rózsaszín ködben. Nem mellesleg talán újra női alakot öltök, vagy legalább valami hasonlót, mert a bálnaságot elég nehéz vontatni és valljuk be őszintén, beburkolni is, de annak reményében, hogy úgyis mindjárt vége és úgyis kisebb leszek (szép remények), már nem indultam neki egy új 12 személyes sátor megvásárlásának. Bezzeg a férjemnek! Na, neki például szerettem volna venni valami szépet, de egy kedves eladó abszolút ösztönző hatással segített férfizakó választásban és közölte, hogy engem az nem fog beérni, inkább próbálkozzak a pluszméretes boltban. Nem is tudtam hirtelen sírjak-e vagy nevessek, de aztán persze nevettem, ahogy elképzeltem hőn imádott uram arcát, ahogy haza állítok férfi szerelésben.
Vagy ott a másik eset, amikor hejj, de kirittyentettem magam, elvégre esküvőre mentünk, majd a parkoló őr illedelmesen, laza beszélgetést kezdeményezve odabökte, hogy ikreket várok-e? Azóta is bánom, hogy válaszként, könnyed sóhajjal nem engedtem el egy szép magasan szálló szürke galambot, pedig ilyenkor pirulás nélkül, balesetre hivatkozhatna az ember lánya, vagy csak egyszerűen a legközelebb álló idegenre fogja, szorgosan felháborodva, de ez már ugye részletkérdés. Nap mint nap, csodálattal bámultam a férjemre.

Gyakorlatilag valamifajta feleséget szépnek látó szembetegséget kapott, de be kell valljam nem rohantam vele az orvoshoz és alattomosan életem végéig reménykedem, hogy soha nem is gyógyul ki belőle.

Persze, azért ezt nem bízhattam a véletlenre, így cirkuszi akrobatákat meghazudtoló módon igyekeztem elővarázsolni, a bennem rejtőző olimposzi istennőt, aki hosszas tükörben lévő szemlélődés után, nagy vigyorral laza sminket dobott fel, amit a fürdő ajtajáig elérve természetesen le is izzadt. Szőrtelenített, vagyis próbált, mert hát ki lenne oda egy természet adta ősanyáért, majd szorgosan imádkozott. Nehogy most kelljen szülni menni, mert a végeredmény jobban hasonlított egy faluvégi kan macska párzási időszak lejárta utáni kinézetére, mintsem egy igényes démonéra. Vagy legalább próbált csinosan felöltözni, a meglévő ruhatárból, közben azon ábrándozva, hogy egy-két kisebb darab, valóban elég elasztikus-e, vagy örökre el fog tűnni nyomtalanul a kis gondos precizitással növesztett hurkák között.

Persze, ha mindez maga nem lenne elég, rokonok, ismerősök ezrei telefonálnak, bukkannak fel minden utcasarkon és szemrebbenés nélkül kérdezik meg, hogy még egyben vagyok-e, mert hát a görögdinnye a póló alatt nem elég egyértelmű.

Biztos tudják hogy szeretek enni, lehet azt gondolták, hogy éppen túl jól sikerült a tegnapi vacsi és ez csak a kedvesebb kérdések egyike.

Erre abszolút csak tejszínhab, hogy egyszer-egyszer már éreztem jóslófájásokat is, utána persze 5 perces vigyázban állás, talán most…eljött az idő… gyorsan leellenőriztem a táskám úgy századjára, hogy mindent biztosan eltettem-e, de egyértelműen vak lárma volt… megint. Még jó, hogy állítólag tudni fogom, amikor tényleg éles a dolog!

A babavárás utolsó heteiMinden nap úgy tűnik, mintha pisiléssel telne el. Bárhol, bármikor, bárkivel van az ember, csak azt figyeli, hol van a legközelebbi mosdó. Otthon pedig…kielemeztem az összes csempét, minden létező flakon címkéjét és a fehérneműim anyag és minta variációit, hátha ott az a kék kis virág az ötven másik mellett, ami legutóbb még határozottan nem volt ott – azt hiszem -, nem is egy kis virág, hanem az oly sokszor emlegetett nyákdugó végre, és lassan indulhatunk SZÜLNI!
Ezen csodákat még napestig sorolhatnám, gondolom neked is van bőven hozzáadni valód kedves vagy éppen már kedvetlen olvasó. Egy vígaszom azért akad minden este lefekvés előtt. A nagy nap egész biztosan eljön, és utána még biztosabb az örök szerelem!!! <3



HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.