Az egyik a nagymamám, aki különösen nagyra értékelte az édes borokat és én, aki szőke fürtös gyerekfejjel addig iszogattam az édes nedűt, míg jókedvűen nem kacarásztam tőle. Ilyenkor pedig édesanyám rendszerint elvette előlem az üveget.
Az első igazi szerelmes csókra a borral, várnom kellett addig, míg gimnáziumi tanulmányaimat követően Egerbe költöztem. Hiszek a szerelemben első látásra… a találkozás az egri borokkal viszont igazi, mindent elsöprő szerelem volt első kortyra. (És mint ahogy az lenni szokott a szerelemben, bizony fejfájást is okoztak néha.)
De nézzük, miért is olyan különlegesek a magyar borok. Sokan vitába szállnának velem, amikor azt állítom, hogy mi itt Magyarországon már a rómaiak előtt is ismertük a borászat csínját-bínját, és nem a rómaiak hozták be Pannónia területére a szőlő- és borkultúrát. Hiszem, hogy alapvető újításokat és új fajtákat is megismerhettünk általuk, de több bizonyíték is szól az mellett, hogy mi már réges- rég borral koccintottunk, amikor Augustus császárnak még csak a fejében volt meg az ötlet, hogy hadsereget küld eme területre. Erre a fegfőbb bizonyíték a nyelvünkben rejlik, míg a legtöbb nyelvben a bor szó a latin vinum-ból ered. Amig az angolban (wine), a németben (Wein), a franciában (vin), vagy a portugál nyelvben (vinho), addig mi nemes egyszerűséggel azt mondjuk, bor. Rajtunk kívül csak másik két nemzetnek, a görögöknek (oinos) és a törököknek (sarap) van saját szavuk a borra Európában. Ezzel engem a nyelvészek meg is győztek arról, hogy mi nem a rómaiaktól vettük át a bor készítésének praktikáit, hanem már őelőttük ismertük azokat. (és még ha nem is így történt, azért jól hangzik)
A történelem során Magyarország mindig is közismert volt jó minőségű termőföldjeiről (még az Osztrák-Magyar Monarchiában is mi voltunk a birodalom ‘éléskamrája’), majd a Tokaji hírnevét megalapozva az egyik vezető bortermelő országgá léptünk elő. Ez volt a királyok bora, és a borok királya Európa szerte. Sajnos azóta a hírnevünk megkopott, a kommunizmus erősen rányomta bélyegét a mezőgazdaságunkra, de nagy örömömre, a magyar borászat kezd felébredni csipkerózsika álmából. 
Magyarországnak ideális klímája van a szőlőtermesztéshez és elegendő szaktudása ahhoz, hogy kiváló minőségű borok készüljenek itt, és kerüljenek fel a boltok polcaira világszerte. Akkor mi is az oka, hogy Magyarországon kívül csak elvétve lehet magyar borhoz hozzájutni? Amikor Japánban tartózkodtam, egyenesen dühített, hogy ismerik a román borokat, míg a magyar borokhoz csak néhányan tudták hozzáfűzni, hogy ‘nagyon édes’. Másoknak sikerült a Tokaji nevet előbányászniuk a memóriabankjukból, derengett nekik valami, de ettől több információjuk nem volt a magyar borokat illetően.
Ott határoztam el, hogy népszerűsíteni fogom a magyar borokat, és megismertetem velük a teljes palettát, a testes Egri Bikavértől kezdve, a frissen ropogós száraz Tokaji Furmintig.
Japánban a borfogyasztás évről-évre növekszik. Kiváló lehetőséget láttam abban, hogy belekezdjek valamiféle üzletbe ott, de a sors közbeszólt és nem lettem borimportőr Japánban; de attól ez még nem tántorít el attól, hogy írjak a magyar borokról. 
Ebben a cikksorozatban szeretném bemutatni a 22 magyar borrégiót és azok borászait. A szürethez és a borhoz kapcsolódó néphagyományainkat. Dióhéjban a kiváló magyar gasztronómiát, ami véleményem szerint kinőtte a gulyás és paprika szerepkörét.
