Kiválasztani egy idegen országban, egy olyan autót, amely elég nagy ahhoz, hogy minden beleférjen, illetve elég megbízható ahhoz, hogy 2500km-ről hazahozzon, nem volt egyszerű feladat. Szerencsére tudtam, hogy mit kell megnéznem egy használtautón, hova kell nyúlnom és mit kell kérdeznem, így viszonylag hamar találtam egy Fiat Ducato típusú kisfurgont, ami megfelelt az elvárásaimnak.
Megvettem. Elintéztem a vétellel járó papírmunkát, olajat cseréltettem benne és bepakoltam, majd nekivágtam egy nem mindennapi útnak és a történet itt kezdődik…
Komppal érkeztem Angliából, Franciaországba, de még mielőtt folytathattam volna utam kis hazánk felé észrevettem, hogy az egyik gumim lapos. A kompról legurulva az első benzinkúton, keményre fújtam a kereket és reméltem, hogy csak a szelepnél eresztett és más probléma nincs. Persze nem így lett. Néhány száz kilométer után világossá vált, hogy defektem van. Ekkor már átléptem Belgium határait és haladtam úti célom felé. Eldöntöttem, hogy felteszem a pótkereket egy benzinkúton. Remélem mindenki, akinek jogosítványa van emlékszik, hogy bizony elméletben megtanítanak minket, hogyan is kell végrehajtani egy kerékcserét.
El kell mondanom, a való életben persze semmi sem úgy működik, ahogy kellene.
Tehát minden erőmet összeszedve felemeltem a telepakolt, közel 3 tonnás autót, hogy végrehajtsam a cserét. A pótkerék az autó alján egy tartóban felcsavarozva található. Szuper, ott volt, már csak le kellett volna szedni, ha nem lett volna minden csavar beletörve. Hát igen, ilyen az én formám. Közel 2 óra próbálkozás után megkérdeztem a benzinkúton, hogy hol a következő gumis, ahova mehetnék. Itt jött egy újabb fordulat, ugyanis közölték velem, hogy pünkösdhétfő van egész Európában, így minden zárva tart, kivéve a feláras Road Side Assistance-t. Nem volt mit tenni, a tovább haladás érdekében fel kellett hívnom őket. Jöttek is, gyorsan, viszonylag jó áron meg is oldották a problémám, végre indulhattam tovább ez után a kb. 4 órás kényszerpihenő után.
Örültem, hogy újra úton vagyok, még előttem állt 1700 km. Németországban, úgy az út felénél éreztem, hogy fáradok, meg kellett állnom, pihenni. Kerestem egy nagy kivilágított parkolót és aludtam 2 órát.
Néhány kilométerrel az után, hogy újra elindultam, hatalmas köd lett az autópályán. Soha nem láttam még ilyet. Olyan volt, mint a vatta. Nem lehetett átlátni rajta és a környezetből sem láttam semmit. Majd egyszer csak egy rendőrautó villogó fényei letereltek mindenkit egy pihenőbe a pályáról, mert annyira veszélyessé vált a helyzet. Álmos már nem voltam, inkább ettem valamit a pihenő éttermében. Mire kijöttem, megdöbbenve tapasztaltam, hogy az autók eltűntek a parkolóban. Vagyis nem eltűntek, csak a ködtől semmit sem lehetett látni.
Viccesen a telefonom fényénél a rendszámtáblákat megvilágítva köröztem az autók között a sajátomat keresve. Még én is nevettem a helyzeten. Közel 38 óra és 2400 km megtétele után hazaérkeztem. Épségben, nagyon fáradtan, bedagadt bokával; de otthon voltam végre. Az autó, amit választottam, hazavitt, minden dolgommal együtt, defektestől, ködöstől, viharostól. A mai napig használom mindennap. Hazaérkezésem után, a BMW-nél helyezkedtem el, mint újautó értékesítő. Egyáltalán nem egy nőies szakma, sőt én vagyok az egyetlen női értékesítő, de nagyon szeretem és sikeres vagyok benne, ami nekem sokat számít. Az emberek bíznak a szakmai tudásomban, és én is bízok magamban.
Tehát összefoglalva, amit számomra jelent az, hogy NŐ vagyok annyi, hogy semmivel sem vagyok gyengébb, kevesebb, mint férfi társaim.
Sőt, képes vagyok érvényesülni és mindent saját erőből elérni, amit csak akarok. A rovatom így arról fog szólni, hogy nőként sem kell megijedni a technika világától, az autóktól, extrém sportoktól stb. Sőt, véleményem szerint pontosan azt a világot éljük, ahol egy nő ugyanannyira megállhatja a helyét egy „pasis” szakmában, mint egy férfi.
Hölgyeim! Ha hiszünk magunkban, igenis bármire képesek vagyunk; talán néha egy kis segítséggel. A következő cikkeim erről fognak majd szólni, arról a bizonyos „kis segítség” -ről. Legyen szó új, vagy használtautó vásárlásról, szervizről, ügyintézésről, sportokról, műszaki cikkekről. Egy nőtől, nőknek, érthető nyelven.
Meg kellett tanulnom azt is, hogy a szívnek bizony fájni kell, márpedig nem is akárhogy… mert több lettem tőle, tanított, megnyitott, rámutatott arra, hogy erősebb vagyok, mint gondoltam volna.
Amikor már a szívhang is hallható volt, akkor egy kicsit megnyugodtam, hogy minden rendben lehet a mi kis Babócánkkal, Ő egy „very happy healthy baby” volt, a kis szíve szépen, ütemesen zakatolt. A havi rendszeres időpontokra többször is az angol „pótanyum” Marie vitt el, aki a szomszédunk. A legérdekesebb az volt, amikor már itt volt Anyum és így mentünk hárman felülvizsgálatra…. a midwife csodálkozva nézett ránk és én mondtam, hogy Mária és Marie a magyar és az angol anyukáim. Összesen négyszer vettek vért tőlem ez idő alatt, de csak amiatt, mert a vasam rendetlenkedett (mindig is volt egy kis vashiányom). Nálam szülési terv és kórházlátogatás nem volt, valahogy ez elmaradt. A három trimeszter alatt kétszer mértek súlyt, egyszer a 12 hetes ultrahang előtt a kórházban és az utolsó héten… most mit mondjak, nekem ez bőven elég is volt… sok is, sokk is. A 20 hetes második és egyben utolsó ultrahang vizsgálaton kiderült, hogy kis Babóca fiúúúú…teljes volt a döbbenet, mert valahogy úgy gondoltuk, hogy nekünk kizárásos alapon csak lányunk lehet és emiatt most ne kövezzetek meg… „Apa szerelme” és „Anya, Hanna Zoé babája”…nem tagadom, ötször kérdeztük meg, hogy biztos fiú a kis pocaklakó, de szemmel látható volt, hogy az erősebb nemet képviseli és már akkor sejtettem, hogy egy kis Casanova lesz…( három éves múlt és az ujja köré csavarja a csajokat ). Aznap át is programoztuk magunkat és az agyunkat, boldogan vártuk a gyermekünket, a nevét is tudtuk azonnal, így lett Hanna Zoé helyett Dávid Noel (boldog fiús szülők vagyunk, nem cserélnénk el száz kislányra sem, pedig kitesz három fiút is). Rettegtem attól, hogy esetleg majd sor kerülhet a „nagy tűre” és mintát vesznek a magzatvízből, de azt mondták, hogy minden rendben van, egészséges baba és erre nincs szükség.
Készítettek nekem egy habos fürdőt és én úgy léptem be a kádba, mint aki már több hete szült. Nem fájt semmi, tudtam menni…ezen Anyukám, aki addigra már odaért és két gyereket szült, nagyon elcsodálkozott, azt mondta, ő a szülés után alig tudott eltotyogni a tusolóig. Dávid Noel 30-án született 19-e helyett, így nem az itt méltán elismert és ünnepelt apák napi meglepetés lett, hanem „Mami” szülinapi ajándéka, 3450 grammos kis „szeretetcsomag”, aki felvette rögtön a szemkontaktust a nagymamájával és jelezte, hogy már nagyon kíváncsi erre a világra.
Minden nap úgy tűnik, mintha pisiléssel telne el. Bárhol, bármikor, bárkivel van az ember, csak azt figyeli, hol van a legközelebbi mosdó. Otthon pedig…kielemeztem az összes csempét, minden létező flakon címkéjét és a fehérneműim anyag és minta variációit, hátha ott az a kék kis virág az ötven másik mellett, ami legutóbb még határozottan nem volt ott – azt hiszem -, nem is egy kis virág, hanem az oly sokszor emlegetett nyákdugó végre, és lassan indulhatunk SZÜLNI!