Ízek, imák, szerelmek, a napsütötte olasz földön…

Utazás, kaland, élmények, tájak, ízek, életre szóló emlékek…folytatásos sorozatában Olaszország rejtelmeibe avat be bennünket szerzőnk. Hollósi Edit, vagy ahogy sokan ismerik, Seci írása.

0
254
Ízek, imák, szerelmek, a napsütötte olasz földön…

„A csavargó”
(a magány s a szabadság istenné emelése)

végső soron nem zárja ki a megülést, a kikötőt; csak ebben a kikötőben legyen meg az »idegenség« varázsa, s ne akarja magát szürke és fantáziátlan törvényerőre emelni (mint ahogy a rokonság teszi az egymáshoz való viszonyokkal).
Legyen meg benne a véletlen csodálatossága és törékenysége, a legkülönbözőbb lehetőségek panorámája; önfelajánlás legyen s ne törvény. A bilincse a szabadság legyen. Azt hiszem, ez mindennél tartósabb, nem? S becsületesebb. Hogy kimondjam, de félre ne érts! –: van úgy, hogy magamban már nem tudok úgy magam lenni, mint szeretnék. Ilyenkor kívánok társat. Hogy segítsen visszamerülnöm önmagamba. Önzés? Azt hiszem, csak látszatra az; adni is így tudok legtöbbet.”
/A bilincs a szabadság legyen. Mészöly Miklós és Polcz Alaine levelezése 1948–1997/

Ízek, imák, szerelmek, a napsütötte olasz földön…Utazás…

Mindenkinek más jut eszébe erről a szóról. Valakinek egy emlék egy olyan helyszínről, ami kedves a szívének, másnak pedig az, ahova szeretne eljutni a jövőben. Én az, akik valamilyen oknál fogva úgy döntöttek, „elhagyják saját országukat” táborát erősítem és a „szerencsét próbálnak külföldön” fiatalok nemzedékéhez tartozok.

Kalandvágy? Munka? Szerelem?

Sorolhatnám még a lehetséges okokat, de soraimat saját “kalandom” ihlette, így kérem a Kedves Olvasót, hogy miközben élményeimet olvassa, vegye figyelembe, hogy ez én vagyok, az én személyes tapasztalataimmal. Ugyanakkor a legfontosabb, amiért ez létrejött, hogy akinek tudok, segítsek, ezáltal akár döntést meghozni, felkészülni vagy csak kellemes időtöltést okozni az olvasással.

Ízek, imák, szerelmek, a napsütötte olasz földön…
Hogyan is kezdődött az én történetem? Vidéki kislányként szívtam magamba a nagyvárosok pezsgését, így korom előrehaladtával, összekapcsolva az iskolaválasztás kötelezettségével, főiskolai éveimre budapesti intézményt választottam. Ennek elvégzésekor a szakmámban való elhelyezkedés kudarca miatt, egy más jellegű – vendéglátás – munkakört választottam, igazából azért, hogy semmiképp ne kelljen haza költöznöm. Akkoriban fontosabb volt a szociális életem, mint az észérvek, amiket szüleim felsorakoztattak. Ekkor, hozzá teszem, még Ausztrián kívül semmilyen más országot nem láttam és égető vágyat éreztem – legalábbis 22 évesen úgy hittem- arra, hogy szerencsét próbáljak külföldön, bárhol, csak ne a „sógoréknál” , inkább egy kicsit távolabb. Barátnőm már belevágott az ismeretlenbe, London felé vette az irányt, szépen be is illeszkedett és bőszen invitált engem is. Végül nem mentem, közbejött a szerelem…, de az 5 évig tartó párkapcsolat alatt többször gondolkodtam a nagybetűs KÜLFÖLDI ÉLETEN. A barátnőimet titkon csodálattal néztem, ahogy sorban mennek, és nem csak két hétre nyaralni… ki hosszabb, ki rövidebb ideig. Volt, aki hazatért, de engem ez nem tartott vissza attól, hogy gondolatban ne játszadozzak el a költözés gondolatával. Ekkor már volt szerencsém Görögország, Horvátország, Olaszország, Németország több városát turistaként felfedezni, ezekkel egy időben egy más típusú szemlélet nyílt meg nekem a világról, amit természetesen előtte, ha tudtam is adott esetben az élet dolgairól, mert nem vagyok egy elveszett teremtés, azért átélni egészen más volt.

Azután megtörtént a szakítás, ezt követte egy tombolás, majd egy lenyugvás, és végül az „idestovaharmincvagyokésmihezkezdekmagammal” gondolatok.

Ekkor jött Róma. Az a különös érzés, a „deja vu”, amikor a repülő a város felé ért, az szívdobbanás, hogy már jártam itt, az ráeszmélés, hogy én ismerem az „Örök várost”, az a pillanat euforia volt. Természetesen abban a pár napban csak fokozta ezt a mediterrán hangulat, a kissé elcsépelt “Dolce Vita” szlogen, az olaszok hihetetlen kedvessége, tisztelete a nők felé, a lazaságuk. Sosem felejtem el, amikor az egyik csodás utcán sétálva azt vettem észre magamon, hogy vagy huszadjára, már-már hisztérikus hangon mondogatom: én itt akarok élni. Ekkor ez még nem volt tudatos, de valamit elindítottam ezzel, hiszen minden, amit mondunk vagy gondolunk, befolyásolja a jövőt.

Ízek, imák, szerelmek, a napsütötte olasz földön…A „Róma-élmény” után, az azt követő 1 év 3 hónap alatt, 5 alkalommal voltunk ott, a harmadiknál már nem csak gondolatban vagy véletlenül mantrázgatva, de én már tudatosan tettem a dolgom, hogy kiköltözzek. Hogy miért? Nagyon egyszerű a válasz, ugyanakkor sokkal bonyolultabb és kedves Olvasó, itt szeretnék a segítségére lenni mindenkinek, aki külföldben gondolkodik, hogy megosszam a tapasztalataimat, az első lépéstől, a jelen mindennapjaimig. Fogadjátok szeretettel. Folytatás hamarosan…

Advertisement

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.