Minden út Rómába vezet…

Ízek, imák, szerelmek, a napsütötte olasz földön című folytatásos sorozatában megtudhatjuk, hogy lehetetlen nincs, ha valaki nagyon vágyik valamire. Szerzőnk, Seci írása.

0
248
Minden út Rómába vezet…
Az előző rész tartalmából: a teljes cikk itt található>>> „Nem ésszel, szívvel tartottam ki az elképzelésem mellett. Hullámvölgyekkel, de aztán egyszer csak megértettem, hogy nem szükséges követelőznöm, a nálam hatalmasabb Erőktől, mert mindent értem tesznek meg, és amikor eljön az ideje, akkor ki is tudok menni.”

Hazatérve a nyaralásból, Róma után, a tapasztalással, hogy nem olyan nehéz munkát találni egy idegen országban, egy minimális nyelvtudással, sokkal magabiztosabbnak éreztem magam, mint korábban. Mondhatom, hogy megnyugvással töltött el a tudat, hogy ha végre ki tudok költözni Rómába, akkor minden bizonnyal nem fogok nehézségekbe ütközni, amikor munkát kell keresnem. Kedves Olvasó, ha úgy gondolja, hogy elbíztam magam, akkor inkább úgy fogalmaznék, hogy ha valamiben igazán hiszünk, úgy, hogy nincs felőle kétségünk, akkor az bizony, ha nem is rögtön, de valóban a miénk lesz. Tenni lehet, kell, vagy képesek vagyunk érte, az egy része a folyamatnak, de van egy „Erő”, ezt mindannyian másképp hívjuk, vallás, Univerzum, akármilyen Istenségnek nevezhetjük, de az alapja ugyan az: a HIT. Ezzel a Hittel a szívemben folytattam itthoni életem.

„Mikor Istenre bízom a sorsom, érzem, hogy Isten nem ad föltétlen jogot ehhez. Hinnem kell benne, hogy a “madárka tolla se hull ki” az Ő akarata nélkül, de nincs jogom vaksi bizalommal mindent az Ő kezébe tenni le; Isten reám is bízta, hogy csináljam és igazítsam a sorsom. S csak ha vállalom ezt a feladatot, akkor segít.” /Márai Sándor/

Minden út Rómába vezet…

Munkámban nyáron kissé visszaesett a forgalom, nem ez volt az étterem főszezonja, így kedves Barátnőm, aki egyben kolleganőm volt, úgy határozott, hogy búcsút int nekem és a helynek, ahol együtt dolgoztunk. Kapott egy remek ajánlatot, ott folytatta pályafutását. Nem volt rossz keresetem, de nem igazán tudtam tervezgetni anyagi szempontból a következő római látogatásomat, nemhogy a költözést. Mindez együtt járt volna az albérleti kaucióval, plusz annyi félre tett pénzzel, hogy nyugodtan eléldegéljek az esetleges első fizetésemig. Így történt meg, hogy elengedtem minden belső félelmem, blokkom és “feladtam” az “Erőnek”, a továbbiakat intézze ő, nekem nem maradt görcs, fejfájás miatta, csak a korábban említett Hit. Ezt erősítve készült azon a nyáron több tetoválásom is, a bal gyűrűsujjamon az ‘Amore’, ami olaszul szerelmet jelent, a bal alkaromon ‘Follow your heart’ – ami ‘kövesd a szíved’ angolul, és a jobb csuklómra egy keresztet tetováltattam. Mindegyik jelentését fontosnak éreztem magamban, ahhoz, hogy kitartsak terveim mellett és emlékezzek a Hitre.

Teltek, múltak a napok, hetek, és jött egy ötlet Barátnőmtől, hogy kérdezzük meg egy Olaszországban élő ismerősünket, aki nyelvtanár, Észak – Olaszországban él, van-e Rómában ismerőse, aki a lakáskeresésben esetleg tudna segíteni. Hamar megérkezett a válasz, hogy igen. Mondta, hogy nyugodtan keressem fel az egyik közösségi oldalon, nagyon rendes fiatalember, biztosan tud segíteni. Megköszöntem, és megkerestem. Az olasz tudásom ekkor még az alap szint alatt volt, vagy legalábbis nem ott, hogy egy ilyen jellegű párbeszédet elindítsak. Szerencsémre a római fiatalember nyelvtanár lévén, eleve angol kommunikációval indított nekem. Pár nap üzenetváltás után, számot cseréltünk, és majdnem minden nap beszéltünk és kezdtük megismerni egymást. Kiderült, hogy imádja Budapestet, körülbelül annyira, mint amennyire én az ő születési és lakhelyét, Rómát. Volt közös témánk bőven, neki tervben volt egy újabb -6.alkalommal- látogatás Pestre, és természetesen lebeszéltünk találkozót. Kíváncsi voltam erre az emberre, akiről elmondta, hogy nem tud jelenleg tényleges segítséget nyújtani lakáskeresésben, mert, ahol ő lakik, ott mindegyik szobát kiadták már. Közben a beszélgetés során kiderült, hogy hasonló a gondolkodásunk, az Életről, a lehetőségekről, a pillanatokról, emiatt mindenképpen szerettem volna találkozni vele. Ez bizony így is lett, bár ez csak pár hónappal később valósult meg, de sikerült személyesen találkoznunk.Minden út Rómába vezet…

Mindeközben, azon a nyáron, a már korábban említett Barátnőm egy napon azzal hívott fel, hogy nem szeretnék-e beugrós munkát, azon a helyen, ahová ő átment. Elmondta a fizetési rendszert, a pénzkereseti lehetőséget és természetesen az örömhírt, hogy így akkor újra együtt dolgozhatnánk. Sokat nem gondolkodtam a dolgon, igent mondtam. Így, kedves Olvasó, az a nyaram semmi másról nem szólt, mint a munkáról. Kétmunkahellyel, fáradtság nélkül sikeresen tettem félre a pénzt, mondván: bármi történhet az elkövetkezendő hónapokban.         

Közeledett a napja római barátom érkezésének, felkészültem egy kis idegenvezetésre. Tulajdonképpen ahogy „készültem” a fogadására, programokkal, jöttem rá arra, hogy kifejezetten jól érzem magam ebben a szituációban, hogy én egy külföldinek megmutathatom csodás fővárosunk zegét-zúgát, főleg úgy, hogy mivel ő már járt nálunk. Olyan helyekre szerettem volna elvinni, amiket még biztosan nem látott.

Elérkezett a találkozó napja, és kora estét beszéltünk meg a Jászai Mari téren. Mivel már egy ideje beszélgettünk egymással online, nem volt semmilyen idegen érzésem vele kapcsolatban, és hamar egy hullámhosszra kerültünk. Elvittem a kedvenc éttermembe vacsorázni, ahol rögtön jó magyar szokáshoz híven pálinkával kezdtük az estét, amire ő annyit mondott, hogy én, hogy tudom meginni minden fajta fintor nélkül. Összességében jól alakult az este, természetesen rengeteget beszélgettünk Rómáról, kérdezte, miért szeretnék ennyire odaköltözni, mit szeretek Rómában.

 

Ő elmondta, hogy körülbelül ugyan ennyire szeretne Budapestre költözni, mert neki kis fővárosunk a szerelemvárosa.

Bár a személyes találkozó során is elmondta, hogy tényleges segítséget nem tud nyújtani, felajánlotta, hogy ha lesz szabad szoba a lakásban, ahol lakik, vagy hall bárkitől bármit, akkor szól. Valahol a lelkem mélyén bíztam benne, hogy talán majd ő lesz az, aki a megoldáshoz közelebb visz majd valahogy, vagy legalábbis a kezdeti kiugrást meghozza. Nem így lett. Akkor és abban a helyzetben nem tudott segíteni, bár pár hónappal később azonban mégis úgy hozta az élet, hogy nagyon sok mindenben segített nekem. Minden út Rómába vezet…

Visszakanyarodva, a kronológiai sorrendet megőrizve, római barátom hazautazott, én pedig tovább folytattam, -igaz addigra már csak egy munkahellyel, több szabadidővel- az életemet. Teltek-múltak a hetek, és kedves Barátnőmmel egyik csajos este alkalmával beszélgettünk a nyelvtanulás fontosságáról. Barátnőm olasz tanfolyamra járt, és mesélte nekem, hogy egyik csoporttársa kiment Rómába, egy hónapra nyelvet tanulni a nyáron. Mint derült égből a villámcsapás, jött az ötlet, hogy mi lenne, ha én is Rómában tanulnék olaszul, hiszen amúgy is szeretném megtanulni a nyelvet, és amúgy is menni, élni szeretnék ott, miért ne? Napok leforgása alatt végig beszéltük, hogy s mint lehetne ezt kivitelezni, mindent kiterveltem és kiszámoltam. Mennyi időre mennék nyelviskolába, mennyi időre lenne szükségem munkát találni, mennyi pénzem van kifizetni az iskolát, mellette „élni”, úgy, hogy nem dolgozom, tehát nagyjából a kiinduló tőkét ki lehetett számolni. 

Ekkora már novembert írtunk, és a lelkesedésem, a kedvem és a bizakodásom határtalan volt.

Boldog voltam, csak a tudattól, hogy végre sikerül az álmomat megvalósítani, nagyon szép időszakot éltem át akkoriban.

És hogyan folytatódott a költözés kapujában az életem? A következő alkalommal kiderül…

Hazatérve a nyaralásból, Róma után, a tapasztalással, hogy nem olyan nehéz munkát találni egy idegen országban, egy minimális nyelvtudással, sokkal magabiztosabbnak éreztem magam, mint korábban.

Leave a Review

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.