Nagyon sokszor kifogás a rohanó életmód, az “egy fecske nem csinál nyarat” alapon nyugvó mentalitás, hogy ha én igyekszem, más úgyse, akkor minek, de ez pont az a dolog, amiben minden kicsi számít. Az alábbiakban csokorba gyűjtöttem pár lehetőséget, amik segítenek a környezettudatossá válásban. Nem feltétlenül kell az összeset betartani,bár nagyon jó lenne, ha be tudnánk, viszont lassan bővíteni a saját listánkat sosem árt.
Szelektív hulladékgyűjtés: Talán ez az egyik legegyszerűbb és legfontosabb. Habár a fő cél csökkenteni a hulladékmennyiséget, legyen az akár újrahasznosítható, ha már egyszer termeltünk, legalább válogassuk szét! Tévhit: ugyanaz a kukásautó vitte el, a szemem előtt ömlesztették az egészet össze, nem érdemes. De érdemes! Némelyik kukásautóban különböző fakkok vannak, ha pedig mégsem, akkor majd a szeméttelepen a munkások fogják szétválogatni. Mi a munkájukat azzal könnyítjük jelentősen, hogy már csak az újrahasznosítható hulladékokat kell anyaguk alapján szétválogatni.
Vízfogyasztás: Itt több lehetőséget is meg kell említeni.
- Csepegő csapok – nagy mennyiségben lehet csökkenteni a vízfogyasztást a csepegő csapok megjavításával. Meglepő mennyi víz (pénz) folyik le a lefolyón, csak így. Érdemes egy tállal ellenőrizni, hogy egyetlen éjszaka alatt mennyi folyik el.
- Zuhanyzás – áztató, telekádas fürdők helyett célszerűbb bevezetni a gyors zuhanyzásokat.
- Wc tartályok – nem árt csökkentett vízhasználatú, vagy kisebb térfogatú tartályra cserélni.
- Vízszűrő – csapokra szerelhető okos kis eszköz, ami lassítja a vízfolyást, miközben tisztítja azt, vagy vízszűrős-tisztítós kancsó. Ezek segítségével csökkenthetjük mind a felesleges vízfogyasztást, mind a palackos vizek vásárlásából fakadó felesleges szeméttermelést, hiszen a tisztított csapvizet egyszerűen és nagyszerűen kulacsokba, újrahasználható vizesüvegekbe tölthetjük.
- Mosogatás – állóvizes mosogatással, esetleg egy jó minőségű mosogatógéppel jelentősen lehet csökkenteni a vízszámlát.
Műanyagok: Hol is kezdjem? Hiszen ma már mindennek ez az alapja. Természetesen gyűjtsük szelektíven, amit csak lehet, de elsősorban redukáljuk a mennyiséget!
- Palackos vizek, üdítők: (lásd fentebb) Mindamellett, hogy rengeteg hulladékot képez, az egészségre a műanyagokból kioldódó anyagok rettenetesen károsak.
- Bevásárlószatyrok: Helyettesítsük vászontáskákkal! Hogy ne felejtsük el, párat tartsunk az autóban vagy a táskában, kabátzsebben, kicsire összehajtogatva.
- Tojástartók: Tálcás tojásoknál műanyag helyett válasszuk a papírtartósat.
- Tálcás húsok: Igyekezzünk sok kis csomagolás helyett egy nagyot venni, otthon esetlegesen lefagyasztani! Nagyobb kiszerelésben ráadásul olcsóbb, de legjobb, ha meg tudjuk oldani, hogy hentesnél vegyünk papírba csomagoltat.
- Tárolóedények: Ételhordók, tárolódobozok esetében érdemes beruházni jó minőségű üveg vagy fém alternatívákba. Hosszútávon visszatérítik az árukat, mivel gyakorlatilag életreszólóan használhatjuk őket. Üveg esetén kerüljük a LED tartalmúakat, mert hasonlóan a műanyag alkotóelemeihez, kioldódnak, és egészségügyi károkat okoznak.
- Borotvák: Eldobhatóak helyett használjunk elektromos, vagy legjobb esetben fém borotvát.
- Eldobható evőeszközök, poharak, szívószálak,stb.: Egyértelműen lecserélendők többször használatosakra.
Személyes higiénia, takarítás: Elsőre kényelmetlennek hangozhat, de kipróbálás után hamar kiderül, hogy mégsem az.
- Tisztálkodószerek: Tusfürdők helyett szappan! Jobban tisztítja a bőrt, kevesebb káros vegyianyagot tartalmaz, ha natúr, akkor még annál is kevesebbet. Nem utolsó sorban pedig olcsóbb.
- Izzadásgátlók: A spray-k minden formája tiltólistás a hajtógázok miatt. Szennyezik a levegőt és a tüdőnket. Próbáljunk természetes alapanyagú, alumíniummentes vagy sókristályos változatot beszerezni! Jóval tovább tartanak, tehát hamar megtérül az áruk, és káros mellekhatásoktól sem kell tartani. (Adjunk időt a szervezetnek hozzászokni. Eleinte úgy tűnhet, hogy nem használ.)
- Hajlakkok, hajhabok: Igyekezzünk pumpás változatot választani!
- Intim higiénia: Eldobható tampon- és betéthegyek helyett próbáljuk ki az intim kelyhet, esetleg a mosható betéteket. A jó minőségűek hosszú élettartamúak, és a fertőzésveszély is jóval kisebb.
- Pelenka: A mosható pelenkák használata főleg érzékeny bőrű kicsiknél nagyon ajánlott.
- Mosás, mosogatás, takarítás: Mosódió, biológiailag lebomló öko-mosószerek, mosogatószerek, ecet, szódabikarbóna,stb.
Ruházkodás: Lehet haladni a divattal, de csak okosan! Elsősorban szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy aki csak teheti, és új ruhát vásárol (mert árban sajnos van különbség), válasszon olyan országból származóakat, ahol hangsúlyt fektetnek a környezetvédelemre, és megfizetik a dolgozóikat a gyárak. Kevesebb jó minőségű, mint több silány. (Ez maga egy külön cikket igényel.)
- Új ruhák – helyettük olykor -ha nem is mindig- megfontolandó használtan, turkálókból válogatni. Amellett, hogy olykor kincsekre lehet bukkanni, olcsóbb, és megnöveli a ruhák élettartamát.
- Farmer: A nagy mumus, és tiltólistás!!! Ugyanakkor szinte mindenki szekrenyében lapul legalább egy. A farmer kék színét előállító festékanyag teljes mértékben ártalmas! Mind készítéskor, mind viseléskor. Ha elkerülhetetlenül ragaszkodunk hozzá, akkor válasszunk olyat, ami ugyancsak olyan országokban készült, ahol hangsúlyt fektetnek a környezetbarát gyártási technológiákra, mint pl. az EU.
- Igyekezzünk hazait választani, legyen az bárhol a világban, ezzel segítve az adott ország gazdaságát, és csökkentve a szállítás által okozott szennyezést.
- Minél kevesebb csomagolóanyagot tartalmazó termékeket vásároljunk!
- Írjunk listát! Sok kis vásárlás helyett törekedjünk a ritkább nagybevásárlásokra, így a feleslegsen beszerzett dolgok mennyisége csökkenthető.
- Amikor lehet, használjunk tömegközlekedést, biciklit! Sétáljunk, vagy munkatársakkal, barátokkal osszuk meg/el a kocsihasználatot.
- Figyeljünk a feleslegesen generált hulladékokra, próbáljunk többször használatos alternatívákban gondolkodni! (Lásd: sima kávéfőzők kapszulás helyett, szilikon sütőlap sütőpapír helyett, termoszok eldobható poharak helyett, újratölthető elemek eldobhatók helyett, stb.)
- Kapcsoljuk le a villanyokat magunk után, vegyünk takarékos izzókat, napelemes lámpákat, gondolkodjunk természetes energiaforrásba történő befektetésen!
A felsorolást hosszasan lehetne bővíteni, ezt, ha valaki úgy érzi, hozzászólásban megteheti, köszönettel veszem.
Segítsük egymást, figyeljünk magunkra, egymásra, a környezetünkre!