Az örök nyár városa Yunnanban

Xishuangbanna, ahol a legkisebb etnikai népcsoport él Kínában.

Xishuangbanna, eredeti nevén Sibsongbanna, rövidebben Banna. Nem könnyű kimondani, főleg megjegyezni ezt a csodálatos városnevet. Sokszor ki kellett mondanom és mondatnom, hogy megjegyezzem. Még a kínai tanárommal is, addig, amíg végre lehetőségem lett eljutni a sokak által emlegetett egyik legszebb vidékre, ott aztán igazán mélyen beleláthattam a helyi kultúrába, népszokásokba, és abba, hogy a helyiek milyen körülmények között élnek. Úgy tartják, hogy télen a legjobb délre utazni, és nyáron pedig északra. Nos mi a tavalyi évben télen, amikor még Pekingben éltünk, észak-keletről még északabbra mentünk, Harbinba, ahol -25 Celsius fok az átlagos napi hőmérséklet. Idén pedig délről Chongqingból – ami Kína szívétől egy kicsit délebbre fekszik – még délebbre utaztunk, egészen közel a laoszi és burmai határhoz. Xishaungbanna Yunnan tartományban fekszik, de ezen belül önálló tartománynak számít, ahol  a napi átlag hőmérséklet +25 Celsius fok körül mozog, és a népesség körülbelül 993 ezer fős.

Érdemes tudni, hogy Kínában összesen 56 különböző etnikai népcsoport él. A legnagyobb a Han, és a legkisebb a Jinuo. Yunnan a kultúrát és az etnikai csoportokat tekintve az egyik legkülönlegesebb tartomány.

Nagyon sok különböző népcsoport él itt, többek között a Dai és Jinuo. A Dai embereknek fehérebb a bőrük és vízpartok közelében élnek, a Jinuo emberek bőre sokkal barnább, mivel a domboldalon élnek, ahol rengeteg nap éri őket.

Xishuangbanna, ahol a nap szinte mindig süt, az emberek folyamatosan mosolyognak, nyitottak és barátságosak, a levegő tiszta, és az ég gyönyörű hupikék színű. A legtöbb ember erre vágyik, aki huzamosabb időt tölt el egy nagyobb városban, különösen Kínában, ahol megesik, hogy egy „kis” légszennyezettség is előfordul.
Már a repülőből láttuk (igen, a távolságok miatt, csak repülővel éri meg közlekedni), hogy ez az a hely, amit mindekinek látnia kell, aki egyszer eljön Kínába. Szinte lehetetlen leírni, milyen fantasztikus élményt, felfrissülést adott számunkra ez a hely, ami többek között a vadon élő elefántoknak az otthona, és a Xishuangbanna-i esőerdőről is híres.

A Jinuo （ 基诺） vagy Jino faluba történő látogatásunk különleges élmény volt számomra. Mindig nagy szeretettel fogadják az arra járó utazókat, akik szeretnének egy kicsit többet megtudni róluk.

Egy hatalmas, gyönyörű, fából készült kapun keresztül léptünk be a parányi kis faluba. A házaik jelenleg fából készülnek, de régebben bambuszból építették az alapot, és szalmaszálból a fedelet. Annak idején a földszinten tartották az állatokat, és az első emeleten laktak. Jelenleg a földszinten van a konyha, és az első emeleten alszanak. Minden háznak a homlokzatát gyönyörű nap-szimbólum díszíti, ezzel jelezve, hogy mennyire fontos számukra a nap és a természet. Mélyen hisznek Istenben, és különleges ünnepekkor egy speciális dob segítségével hívják az Isteneket segítségül, hogy megáldja őket boldogsággal, egészséggel és minden földi jóval. Két különböző hangzású dobot használnak, egyiknek „férfi” hangja van, a másiknak „női”, és kizárólag ünnepekkor nyúlhatnak a dobokhoz, máskülönben úgy tartják, hogy a rossz szellemek fogják őket kísérteni.
Sajnos mára már kevesebb, mint 20 ezer Jinuo népcsoportba tartozó ember él az egész világon, így különösen fontos és sokat jelent számukra a kultúrájuk megosztása, megismertetése másokkal.
A kis falujuk egy gyönyörű, nyugodt domboldalon helyezkedik el, távol a város zajától és a nyüzsgéstől a Pu’er régióban, azon a domboldalon, ami otthont ad a speciális, és világhírű Pu’er tea termesztésének. Ezen a régión belül különböző kisebb régiók, vagyis domboldalak vannak, ahol a Jinuok egyedi teákat készítenek, melynek ízét és aromáját a környezeti adottságok is jelentősen befolyásolják. A teafa leveleinek a leszüretelését követően egy különleges préselési technikát alkamaznak, melynek segítségével úgynevezett korong alakú, lapos tea tömböket préselnek a teafűből.

Mindent kézzel készítenek a lehető legtermészetesebb módon, szigorúan kimérve hány gramm lehet egy korong.

Először egy speciális harisnya-anyagba töltik a teafüvet, majd saját testsúllyal préselik, azaz ráállnak, amire végül egy hatalmas kőnehezéket helyeznek, és állni hagyják hosszabb ideig. Nagyon sok idő kell, mire a teafű teljesen kiszárad. Minél régebbi egy teakorong, annál értékesebb, és ízvilágban annál különlegesebb, gazdagabb aromákkal rendelkezik. A legrégebbi tea korongok akár több évtizedesek is lehetnek, de minimum egy – két év száradás után lehet először megkóstolni. A hagyomány szerint  nagyon sok helyi turista látogat ide, akik kifejezetten újonnan készült teakorongokat vesznek, újszülött érkezésekor. Ezeket a korongokat (7 db van egy csomagban, ami összesen 2,5 kg) évekig őrzik, és a gyermekük 15. születésnapját ünnepelve ajándékozzák nekik, ezzel tudatva velük, hogy beléptek a felnőtté válás, függetlenség és önállóság korába, ahol elkezdenek többnyire saját magukra támaszkodni. Természetesen nagy kultúrája, illetve hagyománya van annak, hogyan is érdemes ezt a különleges teát inni. 

Amikor teát készítenek, az első alkalommal a teafüvet forró vízzel leöntik, és ezzel a vízzel átöblítik, felmelegítik a poharakat, ezt a vizet nem isszák még meg. Másodszor, amikor újra leforrázzák ugyanazt a teát, akkor „ébresztik fel”, és ez lesz az első alkalom amikor meg is isszák. Egy speciális helyi Puer-teát megkóstolhattunk, amit állításuk szerint előszeretettel fogyasztanak a helyiek, ezzel segítve a testük egyensúlyban tartását az olajos és zsíros ételek elfogyasztása után.
Szerencsésnek érzem magam, hogy egy kis betekintést nyerhettünk mind a két népcsoport életébe, és szabad szemmel láthattuk, hogyan is élnek valójában.

Xishuangbannan több lehetőség közül is választhatunk, ha érdekel minket a Dái népcsoport kultúrája ( 傣族人 – dǎ zú rén). Az egyik ilyen lehetőség az úgynevezett élménypark, ami kifejezetten turisták számára fenntartott nevezetesség. Itt a helyi emberek beöltöznek népviseleti ruhákba, tánccal kedveskednek, illetve különböző akrobatikus mutatványokat hajtanak végre elefántok segítségével. Mi egy másik opciót választottunk. Egy kedves fiatal hölgy, aki a szállásadónk egyik legjobb barátnője, körbevezetett minket olyan helyekre, amiket turisták csak nagyon ritkán látnak. A Dai faluba egy gyönyörű aranyozott kapun át vezet az út.

A Dai-ok közeli rokonságban állnak a thai illetve laoszi emberekkel, amit az arcuk vonásából tisztán lehet látni, és ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy az egymás között történő kommunikáció thai nyelven zajlik. Ami kínaiul  傣仂语 vagyis dǎ lè yǔ, és thai nyelven pedig phasa thai lue. Pofon egyszerű, nem igaz? Számukra biztosan. Főleg a vízpartok mellett élnek, közel a Mekong folyóhoz, ahol rizs illetve különböző trópusi növények, többek között ananász termesztésével foglalkoznak. A népviseleti ruhájuk kissé szabadabb, ami megkönnyíti a mezőgazdasági munka elvégzését, óvja őket a naptól és kellően szellőzik is.

A faluban nagyon sok kézzel készített apróságba botlottunk bele a házak bejáratánál. Például pici, fából készített kis ház makettekbe, bambuszból faragott poharakba, illetve különböző fajtájú gyümölcsöket lehet tőlük vásárolni, amiket helyben termesztenek a földjeiken.

Sikerült belecsöppennünk egy akkor zajló szeszesital főzésbe is, ahol nagy szeretettel osztották meg velünk a frissen készült „pálinkát” ( 白酒–  bái jǐu), amit általában rizsből, cirokból, kukoricából készítenek.

Annyiban hasonlít a magyar pálinkához, hogy a házilag készített itt is rendkívül erős, de ízben nem igazán nyerte el a tetszésünket.

A döbbenet akkor ült az arcunkra, amikor egy 90-es éveiben járó idős hölggyel sikerült pár szót váltanunk. Tökéletesen sétált a korához képest, és a járását csak egy darab járó bot segítette. Többek között étkezési szokásait próbálta velünk megosztani, és azt hogy hajdanán neki is olyan sima arca volt, mint nekünk, és hogy milyen szerencsésnek érezhetjük magunkat, amiért ilyen fiatalok vagyunk. Nagy élmény volt megismerni mindkét etnikai csoportot, bele látni a hétköznapjaikba, és főleg megérteni a nyelvüket, mert hiába a mandarin a nemzetközi kínai nyelv, különböző régiókban különböző akcentussal beszélnek, ejtenek ki szavakat, ami hallásra teljesen másnak tűnhet, de a jelentése mégis ugyanaz.

//featured image credit: Jacek Karczmarczyk / Flickr (( https://globalquiz.org/en/china-quiz/ ))//