A hátizsákja húzza a vállát, de vidáman lépdel előre a kis ösvényen. Az idén nem ez az első útja az erdőbe, de a mai a legmeghittebb. A többi évszak mennyire más arcát mutatja. Az erdő nem csak színes, de hangos is. Madarak vitatkoznak. Mókusok kergetőznek a fákon. Tele a környék neszekkel és illatokkal.
[sc name=”kiemeles1o”]Télen mindenki védelmet keres, és egy meleg zugot. Igyekszik bentről figyelni, a jéghideg hótakarót.[sc name=”kiemeles1z”] De, ma ez a séta milyen jól esik. A kristálytiszta kék ég csak még jobban megszépíti a tájat. Egy tisztáshoz ér, leteszi a táskáját, és megpihen egy percre. Aztán előszedi az első csomagot. Körbejárja a fákat és kiaggatja a zsíros magvakkal teli madáreledel gombócokat, és néhány marék magvat szór szét a tövükbe, ahol nincs hó és könnyű felszedegetni.
Nem sokáig időzik. Tudja, hogy apró szemek figyelik minden mozdulatát és szeretné, ha minél előbb örömüket lelhetnék az ételben. Folytatja az útját, egyik tisztástól a másikig, amíg a táska teljesen kiürül. Már csak a termosza pihen az egyik oldalzsebben. Előveszi és nagyot kortyol a teából. Azután elindul hazafelé, és magában minden kis barátjának a legjobbakat kívánja. Nem csak ezen a gyönyörű, fehér, havas napon, hanem a többi zordon is.
Mert messze van még a tavasz, ameddig az erdő újra megtelik a sarjadó új élettel. Ahogy figyeli a lába előtt a fehér havat, feltűnnek az apró lábnyomok. Amiket olyan könnyű nem észre venni. Ilyenkor, ha mi megyünk az ő otthonukba, megérdemlik, hogy tisztelettel bánjunk velük.
Nagyokat lép a hóban, és még egyszer elgyönyörködik a természetben, amit azért kaptunk, hogy vigyázzunk rá.