Négyszemközt egy táncoslánnyal – Őszinte beszélgetések munkáról, kapcsolatokról, férfiakról B. Lindsay Belannal 3. rész

Amikor azt mondom, táncoslány, Lindsay esetében nem balettra, vagy társastáncra kell gondolni. Ő egy sztriptíztáncos, aki ma már nem titkolja az éjszakai énjét, blogot és könyveket ír a tapasztalatairól, amik sokszor viccesek, néha veszélyesnek tűnnek, de mindenképpen egy olyan életvitelt mutatnak be, amit sokunk előtt sötét fátyol borít. Tóth Anita interjúja, B. Lindsay Belannal. Az cikksorozat első része itt található>>>

0
3399
Négyszemközt egy táncoslánnyal – Őszinte beszélgetések munkáról, kapcsolatokról, férfiakról B. Lindsay Belannal 3. rész

T.A: Mit gondolsz arról, hogy az emberek többféle, negatív jelzővel illetik a munkátokat?

B.L.B: – Nagyon sok lány azt hazudja, hogy takarítani jár ki 2-3 hetekre Svájcba vagy Németországba. Ezzel nekem csak annyi a problémám, hogy az emberek többsége rosszabbat feltételez róla, mint hogy topless táncol esténként egy színpadon. Az emberek fejében az a kép van, hogy pénzért szexel valami ócska lebujban, pedig ez nagyon távol áll a mi munkánktól. Sok esetben még a telefonszámomat sem adhatom meg a vendégnek, mert a klub nem nézi jó szemmel, ha a lányok munkán kívül találkozgatnak velük, legyen szó akárcsak egy kávéról is. És azt hiszem nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a legtöbb klub gondosan be van kamerázva. Nem tagadom, hogy van olyan hely, ahol megtűrik azokat a lányokat, akik többet vállalnak be a privátban, mint a tánc, de nem ez a jellemző. Legalábbis azokon a helyeken, ahol én dolgoztam, nem ez volt, és általában igyekszem ilyeneket keresni. Négyszemközt egy táncoslánnyal – Őszinte beszélgetések munkáról, kapcsolatokról, férfiakról B. Lindsay Belannal 3. rész

T.A: – Miért tiltja a bár a lányoknak a munkán kívüli kontaktot?

B.L.B: – Mert nekik az az érdekük, hogy a vendég visszajöjjön a klubba, és ott költsön a lányra, ne kávézókban és shopping centerekben. Volt, hogy a főnök vadászkutyákat megszégyenítő tulajdonsággal rendelkezett, tudta, hogy melyik lány hol volt a délutáni szabadidejében, már arra gondoltunk, hogy nem csak a klub, de az apartman is tele van kamerákkal.

T.A: – Mit szól a családod ahhoz, hogy táncoslány lettél?

B.L.B: -Édesanyám a legelső perctől kezdve, ahogy összepakoltam a bőröndöm és belevágtam ebbe az életstílusba, tudott róla és támogatott. És nekem ez a legfontosabb. Van a családban olyan, aki úgy gondolja, hogy én Kanadától-Ázsiáig csak különböző férfiakkal szexelek (és ez a mondat nem ezekkel a szavakkal hagyta el a száját). Bár meg kell hagyni, van ebben némi igazság, mert egyedülálló, egészséges szexuális érdeklődéssel rendelkező nőként, igen, bizony előfordul, hogy adott ország férfiaival randizom, na de soha nem pénzért. Az egy teljesen más szakma és nagyon távol áll tőlem.

T.A: – Hogyan tudod összeegyeztetni a munkát a magánélettel, a párkapcsolatoddal?

B.L.B: – Azokat a férfiakat, akikkel randizom, általában a klubban ismerem meg, így eleve tudják mi a munkám és nem kell titkolóznom. Nem tudnám a kapcsolatomat hazugságra építeni, és nem is értem azokat a lányokat, akik képesek évekig hazudni a párjuknak, vőlegényüknek a munkájukról. Számomra egy kapcsolat alappillére az őszinteség és a kölcsönös bizalom.

Ha hazudnom kell a páromnak – legyen szó bármiről – ott ez a feltétlen bizalom nincs meg. Akkor meg mit ér az egész? Viszont azt is elképzelhetetlennek tartom, hogy komoly kapcsolatban legyek valakivel és ezt a munkát folytassam.

Előfordult, hogy egy kapcsolatom kezdett komolyabbra fordulni és amikor lementem dolgozni, az egyik vendég viccből megpaskolta a hátsómat. Én pedig reflexből megfordultam és elcsattant egy pofon. Utána komolyan el kellett gondolkodnom azon, hogy képes vagyok-e folytatni a munkát, tudom-e tolerálni, hogy más férfiak is hozzáérjenek a testemhez. Nem tudtam, így abbahagytam egy ideig, és csak azután kezdtem újra dolgozni, miután szakítottunk. Nálam ez valahogy összeegyeztethetetlen. Négyszemközt egy táncoslánnyal – Őszinte beszélgetések munkáról, kapcsolatokról, férfiakról B. Lindsay Belannal 3. rész

Megmondom őszintén, hogy nagyon sok lánnyal dolgoztam együtt, akit épp a párja biztatott erre a munkára. Nekem ez is furcsa. Lehet ott szerelemről beszélni, amikor egy férfi nem hogy nem féltékeny, de egyenesen rábeszéli a barátnőjét, hogy „Nem baj szívem, ha összefogdosnak idegen férfiak, de kell a pénz.”

T.A: – Ilyen is van?

B.L.B: – Sajnos nem is egy. Bár távol álljon tőlem, hogy megítéljem ezeket a kapcsolatokat, mert nem látok be a színfalak mögé. Én a saját életemben elképzelhetetlennek tartom, hogy valaki olyasmire kényszerítsen, amire önmagamtól nem mondanék igent. Az egy általános megítélése a táncoslányoknak – hibásan – hogy mi mind kényszerítve vagyunk arra, hogy vetkőzzünk. Sokan úgy hiszik, hogy alkoholisták és drogosok vagyunk, és máshogyan nem tudjuk előkeríteni a pénzt a mindennapi kábítószerre. Mások azt gondolják, hogy a sztriptíz a prostitúció előszobája, innen egyenes út vezet ahhoz, hogy pénzért cserébe szexuális szolgálatokat nyújtsunk. És ezért a média is felelőssé tehető, mert hamis képet fest erről a munkáról. Az, hogy én vállalkozóként dolgozom, és még adót is fizetek a bevételem után, senkinek sem jutna eszébe.

Életem során semmire sem voltam kényszerítve, amit nem akartam önszántamból megtenni, nincs szükségem drogokra, és nem áll szándékomban utcalánynak sem állni a jövőben.

Az cikksorozat első része itt található>>>

Négyszemközt egy táncoslánnyal – Őszinte beszélgetések munkáról, kapcsolatokról, férfiakról B. Lindsay Belannal

 

 

 

 

a második része itt található >>>

Négyszemközt egy táncoslánnyal – Őszinte beszélgetések munkáról, kapcsolatokról, férfiakról B. Lindsay Belannal 2. rész

Lehet ott szerelemről beszélni, amikor egy férfi nem, hogy nem féltékeny, de egyenesen rábeszéli a barátnőjét, hogy „Nem baj szívem, ha összefogdosnak idegen férfiak, de kell a pénz”.
Advertisement
FORRÁS1000 Words Magazine author: Tóth Anita | Pictures credit: Pixabay
Előző cikkUtazni jó – vagy mégsem?
Következő cikkMinden út Rómába vezet…
Minden kezdet nehéz, ahogy egy pársoros bemutatkozó szösszenetben sem egyszerű összefoglalni a lényeget. Mesélhetnék arról, hogy gyerekkorom óta szeretek olvasni, imádom a könyvesboltok illatát, és nem tudok kijönni onnan anélkül, hogy ne választanék valami új olvasmányt…ami így igaz és folytathatnám akár közhelyes sorokkal, de nem teszem. Inkább beavatlak benneteket egy személyes „titokba”. Az ördög Pradát visel… jelző helyett, rám talán sokan azt mondanák, hogy „A boszi Pradát visel”. Jó értelemben vett „főszerkesztő boszi” (legalábbis remélem, hogy így van), nem a mesékből ismert „gonosz vasorrú”. Amikor a „Szex és New York” szinte odaszögezte a nők nagy többségét a TV képernyője elé, azt mondtam, én egyszer egy magazinnál újságíró szeretnék lenni, de nem egy szerkesztőségi irodában az íróasztal forgósszékében ülve (vagy nem forgósban) írni és ott tölteni a napom nagy részét, hanem otthonról vagy bárhonnan, a világ bármely pontjáról (ahol van internet), mint Carrie Bradshaw. Ezt a gondolatot akkoriban leültettem a kispadra, különböző munkakörökbe és más tájakra vitt az utam, de inkább azt mondom, ezt az álmot pihentettem, mintsem feladtam… Azóta eltelt húsz év és most megvalósult valami, ami hasonló, de mégsem ugyanaz, mint az eredeti elképzelés volt. Megszületett egy többnyelvű magazin, amit közösen hoztunk létre, „Ezer szóval, ezer gondolat”, egy olyan szerző csapattal, akik nem csak „Mr. Big”-ről írnak majd, ahogy én sem, ezt ígérem.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here