Négyszemközt egy táncoslánnyal – Őszinte beszélgetések munkáról, kapcsolatokról, férfiakról B. Lindsay Belannal

Amikor azt mondom, táncoslány, Lindsay esetében nem balettra, vagy társastáncra kell gondolni. Ő egy sztriptíztáncos, aki ma már nem titkolja az éjszakai énjét, blogot és könyveket ír a tapasztalatairól, amik sokszor viccesek, néha veszélyesnek tűnnek, de mindenképpen egy olyan életvitelt mutatnak be, amit sokunk előtt sötét fátyol borít. Tóth Anita interjúja, B. Lindsay Belannal.

0
582
Négyszemközt egy táncoslánnyal – Őszinte beszélgetések munkáról, kapcsolatokról, férfiakról B. Lindsay Belannal
Egy sarki, csendes kávézóban beszéltük meg a találkozót, amikor megérkeztem, ő már várt rám. ‘Semmi gond, én érkeztem korábban. Nem szeretek késni.’ mondta, amikor szabadkoztam, amiért egy kicsit megvárakoztattam. Első látásra nem volt rajta semmi különleges. Egy fekete garbót viselt, szűk, fekete nadrággal és térd fölé érő csizmát. Semmi szilikon, póthaj, műköröm, műszempilla, amiket általában hozzáképzelünk egy éjszakai pillangóhoz. Csak egy leheletnyi smink és egy elegáns, ezüst karóra.

T.A: A Lindsay nem éppen egy tipikus magyar név. Honnan jött az ötlet?

B.L.B: A szakmámban teljesen normális, hogy a lányok művésznéven dolgoznak. A magyar keresztneveket külföldön elég furcsán ejtik, ezért sok lány választ magának egy könnyen kiejthető és megjegyezhető nevet. Az én nevemnek története van. Kanadába érkezésem első napján a menedzserem megkérdezte, milyen néven szeretnék dolgozni. Előtte nem vesződtem különböző álnevekkel, úgyhogy mondtam neki a saját nevem. Erre ő felhúzta a szemöldökét, rám nézett, és egyszerűen kijelentette, hogy ‘A te neved mától Lindsay.’ És attól a naptól kezdve ezt használom, az írásaimhoz is.

T.A: Említetted, hogy Kanadában dolgoztál. Hogy találod magadnak a munkákat?

B.L.B: Ügynökségeken keresztül. Személy szerint én szeretek velük dolgozni, mert így nagyobb a biztonságérzetem. Előfordult, hogy miután megérkeztem, nem tetszett a klub, ahol dolgoznom kellett volna, vagy egy pár nap után kiderült, hogy a főnök önkényesen megváltoztatta a feltételeket, nem annyi százalékot akart fizetni, mint amennyiben az ügynökséggel megállapodtam, így azonnal lépnem kellett. Ha szerencsém volt, az ügynökség gyorsan tudott másik helyet szervezni, és másnap már egy másik városban vagy éppen egy másik országban ébredtem. Négyszemközt egy táncoslánnyal – Őszinte beszélgetések munkáról, kapcsolatokról, férfiakról B. Lindsay Belannal

Előfordul, hogy a közvetítők szándékosan tájékoztatnak félre, többet ígérnek, mint ami valójában a szerződésben van, csak hogy az általuk közvetített helyre menjen a lány, és ők megkapják utána a pénzt.

Ezért, sok lány nem szeret ügynökségekkel dolgozni, inkább saját maguk kutatják fel a klubbokat, és jelentkeznek személyesen vagy emailben. Ma már sok olyan oldal működik az interneten, ahol lányok őszintén beszélnek a klubbokról, tájékoztatják egymást, így általában lehet tudni előre, hogy melyik hely a jó, és melyiket kell messzire elkerülni. Néhány ügynökségnek fekete listája is van, megnevezve azokat a helyeket, ahová nem ajánlatos dolgozni menni.

T.A: Ha jól gondolom, ehhez a munkához azért elég talpraesettnek kell lenni.

B.L.B: Nem árt talpraesettnek lenni, de sokszor csak a szerencsén múlott. Évekkel ezelőtt Luxemburgban dolgoztam, közel a német határhoz. Egyedül érkeztem, de tudatták velem, hogy másik két magyar lányt is várnak aznap. Velem a főnök még elég normális volt, körbevezetett a klubban, megmutatott mindent. A két lány késő este érkezett, azonnal szimpatikusak voltak, de már nem sok időnk volt beszélgetni, készülnünk kellett a munkához

A hideg zuhany akkor ért, amikor lementünk a klubba és a főnök elkérte az útlevelünket, mondva, hogy elviszi és majd visszahozza őket egy pár nap múlva.

 Az egyik lány kötötte az ebet a karóhoz, hogy ő márpedig nem adja oda az útlevelét, csak annak a fénymásolatát, erre a főnök közölte vele, hogy akkor csomagolhat és mehet is ahova csak akar. Történt mindez este 10 óra után, valahol egy Isten háta mögötti kisvárosban, azt sem tudtuk pontosan, hol vagyunk, vagy hol lehetne taxit keríteni ilyen késői órában. Így nem volt mit tenni, odaadtuk az útleveleket.

Aznap este viszont bejött három rendőr egy rutin ellenőrzésre – talán ez volt a mi nagy szerencsénk – és kérték az útleveleinket. Nem tudtuk odaadni nekik, sőt, őszintén megmondtuk, hogy a főnök magánál tartja őket, és mi kénytelenek voltunk átadni neki azokat, mert nem akartuk az éjszakát az utcán tölteni. Azonnal hívták a főnököt telefonon, aki nem sokkal később személyesen is megjelent, és visszaadta az útleveleket. Amikor a rendőrök elmentek, csak halkan odasúgta nekünk, hogy másnap már nem akar látni minket a klubja közelében sem. Én pár napot hotelben töltöttem, míg sikerült megegyezni azzal a francia klubbal, ahol előtte dolgoztam, hogy oda visszamehetek, a másik két lány pedig Németországban talált munkát. Négyszemközt egy táncoslánnyal – Őszinte beszélgetések munkáról, kapcsolatokról, férfiakról B. Lindsay Belannal

T.A: Ha jól sejtem, kalandos utat jártál be az életed során.

B.L.B: Mindenképp. Bár sokan úgy gondolják, ez egy romlott világ, vagy éppen az ellenkezőjét, hogy egy szép mosolyért cserébe nekem csak úgy az ölembe pottyannak a milliók. Ki kell, hogy ábrándítsak mindenkit: ez egy munka, csak úgy, mint a többi, és itt sem mindig fenékig tejfel az élet.

Folytatjuk…

Előfordul, hogy a közvetítők szándékosan tájékoztatnak félre, többet ígérnek, mint ami valójában a szerződésben van, csak hogy az általuk közvetített helyre menjen a lány, és ők megkapják utána a pénzt.
FORRÁS1000 Words Magazine author: Tóth Anita | Pictures credit: Pixabay
Előző cikkNyilvános szoptatás-tényleg csupán feltűnési viszketegség lenne?
Következő cikkAz a bizonyos “Dé” betűs szó
Tóth Anita
Minden kezdet nehéz, ahogy egy pársoros bemutatkozó szösszenetben sem egyszerű összefoglalni a lényeget. Mesélhetnék arról, hogy gyerekkorom óta szeretek olvasni, imádom a könyvesboltok illatát, és nem tudok kijönni onnan anélkül, hogy ne választanék valami új olvasmányt…ami így igaz és folytathatnám akár közhelyes sorokkal, de nem teszem. Inkább beavatlak benneteket egy személyes „titokba”. Az ördög Pradát visel… jelző helyett, rám talán sokan azt mondanák, hogy „A boszi Pradát visel”. Jó értelemben vett „főszerkesztő boszi” (legalábbis remélem, hogy így van), nem a mesékből ismert „gonosz vasorrú”. Amikor a „Szex és New York” szinte odaszögezte a nők nagy többségét a TV képernyője elé, azt mondtam, én egyszer egy magazinnál újságíró szeretnék lenni, de nem egy szerkesztőségi irodában az íróasztal forgósszékében ülve (vagy nem forgósban) írni és ott tölteni a napom nagy részét, hanem otthonról vagy bárhonnan, a világ bármely pontjáról (ahol van internet), mint Carrie Bradshaw. Ezt a gondolatot akkoriban leültettem a kispadra, különböző munkakörökbe és más tájakra vitt az utam, de inkább azt mondom, ezt az álmot pihentettem, mintsem feladtam… Azóta eltelt húsz év és most megvalósult valami, ami hasonló, de mégsem ugyanaz, mint az eredeti elképzelés volt. Megszületett egy többnyelvű magazin, amit közösen hoztunk létre, „Ezer szóval, ezer gondolat”, egy olyan szerző csapattal, akik nem csak „Mr. Big”-ről írnak majd, ahogy én sem, ezt ígérem.

Leave a Review

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.