Vigyázz mit kívánsz, mert még valóra válik!

Elengedni valakit az életben az egyik legnehezebb dolog. Valakinek évek múltán sem sikerül, de az apró csodák egy idő után sokat segítenek abban, hogy kicsit másképp lássuk, ami régebben fájdalmat okozott. Szerzőnk, Tünci írása.

0
732
Vigyázz mit kívánsz, mert még valóra válik!

Mint a legtöbb történet mostanság, ez is egy összetört szív történetével kezdődik.            Volt egy párkapcsolatom, és nagyon szerelmes voltam…és elvakult. Amikor már tudtam, hogy sajnos ennek itt a vége, és bármennyire is szeretném, hogy legyen folytatás, el kell fogadnom, és el kell engednem.

Fejben sikerült is ezt megtennem, de a szívem iszonyatosan fájt. Itt jegyezném meg, hogy nem minden fejben dől el. Azok a dolgok, események, személyek, amik és akik érzelmileg érintenek bennünket, azokat a szívünkkel kell elfogadnunk, és elengednünk.

Vigyázz mit kívánsz, mert még valóra válik!

Voltak jobb és rosszabb napjaim, de valahogy nem tudtam túltenni magam ezen a párkapcsolaton.

Úgy éreztem mintha a levegőtől fosztottak volna meg. Persze mondanom sem kell, hogy az egészségem teljesen oda lett.

Ekkor elhatároztam, hogy változtatok, mert ez így nem mehet tovább, hogy szinte csak vegetálok ebben a csodákkal teli világban.  Elkezdtem figyelni a körülöttem lévő apró csodákat. Ne gondolj kedves olvasó nagy dolgokra. Milyen szép, amikor reggel kinyitom az ablakot, és hallom a madárkák csicsergését. Amikor az eső esik, akkor nem arra figyelek, hogy milyen szomorkás az idő, hanem hogy mennyire felfrissít mindent, és tudom, hogy utána kisüt a nap, vagy egy káprázatos szivárvány fog az égen megjelenni. A keresztgyermekeimmel töltött idő pedig a legnagyobb szeretetenergiával töltött fel. A gyermeki öröm, szeretet, kacaj és a csillogó szempárok rád irányuló figyelme egy hatalmas kincs, amit sokan észre sem vesznek a rohanó világban.  Sőt, második munkahelynek tekintik a gyermeknevelést. Az apró kis kezecskéjük finom érintését még meg sem említettem. Amikor azt mondja: Keri, szeretnélek megfésülni. Természetesen a válaszom igen. A végeredmény mindig egy csuda hajköltemény, de az érzés belül leírhatatlan.

Ezt követően lassan pozitív gondolataim is voltak közbe-közbe. Ausztriában dolgoztam ez időben, szezonban. Ez azt jelenti, hogy tavasszal és ősszel otthon voltam 2-3 hónapot. Az időm nagy részét még mindig a lakásomban töltöttem, de elkezdtem végre olvasni is. Számtalan önfejlesztő és pozitív gondolkodással kapcsolatos könyvet elolvastam. Igazából egyiket sem találtam tökéletes megoldásnak. De rájöttem, mindegyikben van valami, egy aprócska részlet, ami nekem segíthet. Mintha azt a csipetet pont nekem találták volna ki.

Vigyázz mit kívánsz, mert még valóra válik!

Egyszer csak az aprócska csodák és a könyvek hatásárára beugrott valami. Alapjában véve egy nagyon jószívű és segítőkész ember vagyok. Viszonzást soha nem várok semmiért. A segítségnyújtás hatalmas erővel és jó érzéssel tölt el mindig. Így az jutott eszembe, hogy én is elég jó vagyok, mint mások, és megérdemlem, hogy megtaláljam a társam. A sok önzetlen jótettért cserébe életemben először úgy éreztem, hogy ezt a jutalmat megérdemlem.

Egyik kedvenc mondásom, hogy az életben kiegyenlítetlen számla nem marad. Szóval eljött az én időm, és most én is viszonzást fogok kapni mindenért. Persze erre nincs garancia, de én mégis rendíthetetlenül hittem benne.

Ekkor írtam egy listát a legapróbb részletekig kidolgozva, hogy az én társam milyen. Külső és belső tulajdonságai, személyisége, életkörülményei, jövőképe, családi beállítottsága stb. Amikor végeztem a listával akkor vettem csak észre, hogy szinte áradnak a szavak belőlem. Majd ránéztem a „kis” listámra, és csodálkozó szemekkel néztem, hogy majdnem 3 oldalt írtam tele. A kis lista inkább egy kis történet lett, vagy egy jól kidolgozott önéletrajz.

Az első gondolatom persze azt volt, hogy na tessék, megálmodtam az álom pasit. De valahogy legbelül úgy éreztem, hogy de igenis, Ő létezik. Eltettem a listát és rendíthetetlenül hittem benne. Nem beszéltem róla, mert nem volt szükségem arra, hogy kinevessenek vagy ítélkezzenek felettem. Időközönként elismételgettem magamban a kis listámat, és lassan egy kép is körvonalazódott az én társamról.

A sajátos terápiám bevált. Jobban éreztem magam, az egészségem is kezdett helyreállni. Újra pozitívan láttam a világot. Majd kezdődött újra a szezon és mentem dolgozni. Nagyon kellemesen telt az idő, igaz sokat kellett dolgozni, de én mégis boldog voltam. Egyszer munka közben hallottam egy beszélgetést párkapcsolati témában. Akkor feltűnt, hogy milyen régóta nem foglalkoztam azzal, hogy sajnálgassam magam amiatt, hogy nincs párom. De egyszerűen tovább is engedtem ezt a gondolatot, mert tudtam, hogy idővel megérkezik az én párom is.

Vigyázz mit kívánsz, mert még valóra válik!

Ezután nem sokkal jött a hotelbe egy család. Nagyszülők, fiatal házaspár pici babával, és még egy úriember, aki valószínűleg a nagyszülők másik fiúgyermeke vagy a fiatal házaspár barátja lehetett.  Először nem fogadtuk őket kitörő örömmel, mert a reggeli végére értek oda, amikor már mindent elpakoltunk volna. Persze a vendégnek mindent lehet, és ők még reggelizni szerettek volna. Hát ez van, nem tudtunk ellen tenni. Aztán este, amikor jött a vacsora ideje, akkor figyeltem fel a családra igazán. A kedves úriember tekintetével találkozott a tekintetem.

Az a bizonyos pillanat… amikor úgy érzed, hogy megáll a világ csak a te/ti kedvetekért. Egy gyönyörű fülig érő mosoly és két csillogó, sőt mosolygó szempár. Az érzés leírhatatlan volt. Szombaton 11-én történt a csoda…  az én kis csodám.

 A 11-es számról majd a következő cikkemben részletesebben írok, mert az életem utóbbi szakaszában meghatározó szerepet tölt be, sőt talán mondhatom, hogy sorsfordító szerepe van.

Szombattól kezdve csütörtökig szinte csak csodáltuk egymást. Egyik délután odajött hozzám és próbált beszélgetni velem, de én nem sok értelmeset tudtam kinyögni. Ritkán tudnak zavarba hozni, de neki a puszta jelenléte is elég volt hozzá.

Végül úgy döntöttem, hogy bátor leszek és bejelöltem egy közösségi oldalon. A munkahelyemen, meg a családja körében nem akartam leszólítani, de szerettem volna jobban megismerni. Természetesen jött is az üzenet és a telefonszámcsere azonnal. Nagyon örült, hogy felvettem vele a kapcsolatot. Végül péntek este találkoztunk is. Elmesélte, hogy nagyon szeretett volna megismerni, de nem tudta hogyan tudna velem kontaktba kerülni, mert nem akart a munkahelyemen nekem kellemetlenséget okozni. Végül több órán át beszélgettünk, olyan volt mintha ezer éve ismertük volna egymást. Pedig még az anyanyelvünk sem egyezik.

Vigyázz mit kívánsz, mert még valóra válik!

Ahogy telt az idő és kezdtem kicsit megismerni, akkor villant be az én „kis listám”. Egészen eddig eszembe sem jutott. A kis listám minden egyes pontja mellé gondolatban pipa került. Tehát amit kértem, megtörtént. Úgy éreztem mintha álmodnék, ez tényleg velem történik? És igen!

Amit kívántam, az hiánytalanul valóra vált. Azonban a sors útjai kifürkészhetetlenek.

Megkaptam, amit kértem, de teljesen más rendeltetése volt az úriembernek. Tehát kérj bármit és rendíthetetlenül higgy benne, de tudd azt is, hogy az élet fogja eldönteni, hogy miért kapod meg. Új életszakaszba akar vezetni, tanítani akar valamire, vagy egyszerűen csak megérdemeltél egy csodát.

Én azért kaptam meg mindezt, mert már ideje volt az utamon tovább haladnom. Ő volt az, akit azért küldtek, hogy eljussak az életem következő állomására. Pedig először azt gondoltam, hogy milyen kegyetlen a sors, hogy elhúzza a mézesmadzagot előttem, és végül mégis elveszi a hőn vágyott csodámat. Drága barátnőm mondta erre, hogy azért kaptam Őt, mert különben sohasem találtam volna rá arra az útra, amerre haladnom kell. Így jutottam el Düsseldorfba, a csodák városába. Sohasem indultam volna el, ha egy teljesen átlagos személlyel találkoztam volna. Nem lett volna kellő motiváció.

Vigyázz mit kívánsz, mert még valóra válik!

Még egy aprócska érdekesség. A találkozón szólt egy zene, ami mind a kettőnknek nagyon tetszett és utánanéztünk, hogy mi az. Passenger – ez angolul annyit jelent, utas. Csak később jöttem rá, hogy ez már jelzés volt akkor. Valószínűleg csak átutazók vagyunk egymás életében. De hálás vagyok mindenért, mert megélhettem ezt a csodát.

Az a bizonyos pillanat… amikor úgy érzed, hogy megáll a világ csak a te/ti kedvetekért. Egy gyönyörű fülig érő mosoly és két csillogó, sőt mosolygó szempár.
FORRÁS1000 Words Magazine author: Tünci | Pictures credit: Pixabay
Előző cikkMinden út Rómába vezet… 2. rész
Következő cikkSakura – Virágba borult Japán
Tünci
A nagy túlélő, akinek hatalmas szíve van, és a mosolyában van az ereje. Ott és annak segít, akinek csak lehet. Mindig a leglehetetlenebb utat választja, és mindig kihozza belőle a legjobbat, amit csak lehet. A legreménytelenebb helyzetből is feláll, sosem adja fel. Ízig-vérig pedagógus. A családjáért és a barátaiért tűzbe is megy, ha kell. A családom és a barátaim szerint ez lennék Én. És igen, egyet kell, hogy értsek velük. Egy kis faluban nőttem fel és mindig is arra vágytam, hogy egy nagyvárosban éljek. Végre sikerült. Jelenleg Düsseldorfban tengetem napjaim. Eddigi életem folyamán párszor költöztem már, és újra kellett kezdenem mindent a nulláról – sőt inkább a mínuszból. De valahogy mindig valami elképesztően jó sült ki belőle. Mindig van egy hajmeresztő ötlet a tarsolyomban. Az élet furmányos módon úgy alakította a dolgokat, hogy tanárként végeztem és dolgoztam otthon. Remélem, hogy hamarosan újra a pedagógus pályán szorgoskodhatok, mert a gyerekekkel való foglalkozás a világ egyik legcsodálatosabb ajándéka. Addig még hosszú és göröngyös az út, de sikerülni fog. Addig is a gasztronómia világában élem mindennapjaim. Sok minden érdekel, szeretem az újdonságokat. Ezért a cikkeim nagy része eltérő témában fog íródni, amik például magában foglalhatják finomságok receptjeit, az életem furmányos sztorijait és még ki tudja milyen csuda történeteket.

Leave a Review

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.