Tényfeltáró helyzetelemzés…. Valentine módra

Hosszas felvezető helyett inkább kiragadnék egy gondolatot a cikkből, és ezekkel a sorokkal ösztönöznék mindenkit arra, hogy ne csak az első két sort olvassa el, mert van nekünk egy szókimondó Valentinánk, aki olyan, mint bárki más és mégis olyan, mint senki más. „Gyakorolhattam az erényeket, melyek által sok szempontból könnyebb az életem…Türelem, alázat, becsület, őszinteség, együttérzés, megbocsátás, elfogadás… Nem mondom, hogy mindig, minden körülmények között el tudom sajátítani őket, de már azzal is sokat teszek, hogy emlékeztetem magamat, hogy az adott helyzetben melyiket is kellene elővennem, még akkor is, ha az agy mindennek ellentmond és olykor bizony győzedelmeskedik még.” Szerzőnk, Valentine írása.

393
Tényfeltáró helyzetelemzés…. Valentine módra
Szombat 23:30… És a legjobb dolgom az, hogy azon merengek, vajon mit csinálnak azok az emberek a napi időszámítás ezen óra ezen percében, akik nem épp szánalmasnak érzik magukat. Biztos csomó más izgalmas tennivalójuk akad. A „kilenctőlötig” fajtársaim a jól megérdemelt hétvégéjüket töltik, beülve egy helyre borozgatva, vagy épp vacsorázgatva kedvesükkel, amihez lehet, hogy egy órával ezelőttig jómagam asszisztáltam egy tálcával a kezemben, minden kedvességemet beleadva. Innentől akár útnak is indíthatom a kis érzelmi lavinámat, mert több ponton is beüt a krach, ha belepillantok a saját kis udvarházamba, ahol aztán gazdagon van söpörgetni való, ha a ganaj mennyiségére pillantok…  vegyük is szépen sorban a gyomokat… Itt van mindjárt, hogy hamarosan rám ordít fagyos leheletével a november immáron 36.-ik alkalommal, mióta testem fizikailag is elfoglalta az őt megillető paramétereit a materiális világban. Tény persze, hogy akivel ez mondjuk már hatvanszor megtörtént, az csak szájhúzva lelegyint a francba. Nyilván mindennél van rosszabb és még nyilvánvalóbb, hogy ha neadjisten legalább a fele már a magaménak lenne mondható abból, amit jövőprognosztizálásaim során kifundáltam, már pont vastagon szarnám le ezt a számot. Na és itt jön a több leágazó, ha a magyarázatok és okok apropóján megállunk pihenni és elemezni, ha az életutunkat mondjuk egy autópályához hasonlítjuk, amin születésünk óta hol döcögünk a külső sávban monoton, vagy olykor elragad minket a hév s a gázba tiprunk az izgalmasabb belső sávban.

Most pedig jöhet a helyzetjelentés, innen, a kormány mögül jelentkezem, honnan máshonnan, a külső sávból, lassabban már nem is mehetnék, mert bizony hosszú kilométerek óta kivillant már a motorellenőrzés lámpa. Kurvára kéne egy full szerviz, a gépezet már köhög, mert kevés az üzemanyag. Ha kipillantok, egy fa sincs a látótérben potenciális ingerként szemeimnek. Az állandó ködről – ami feltételezem, csak az én kasznimat ölelgeti – már ne is beszéljünk. Főleg akkor ne, amikor ez a kullancs úgy gondolja, hogy alakot és helyzetet vált, értsd: összesűrűsödik, mint a dúcosgalamb, felhőt formál magából, majd felkapaszkodik a motorháztetőn, esetenként a csomagtartó irányából és átkozott létezését még eső formájában is megvillogtatja, csak hogy ami eddig még nem indult rothadásnak a szerelvényen, ugyan már álljon neki!

Na, kérem szépen, ez van most… Akad tán, ki nem értené a metaforát? Semmi gond, elmagyarázom…

Körülbelül harminc volt az az évszám, mikoris le akartam tenni a tálcát, bárkanalat és krokodilkönnyes búcsút inteni a vendéglátás kegyetlen, mégis oly szép világának. Hoppá! Jól számolsz, ez bizony hat évvel túlszaladt! Nem eggyel, nem kettővel, hattal. Felteszed a kérdést, MIÉRT? Aztán most megállítod az autót és beállsz az első lehajtóra, ahol nagy táblával azt látod: Józan parasztész-Pihenőhely…

Itt bizony egy olyan magyarázatot kapsz, amit – a nevéből is kiderül – egyszerű ösztönlények nyelvezetén fogalmaztak: Mert szartál tanulni, egyetemről, főiskoláról hallani sem akartál, látszólag (ez mondjuk két vonallal aláhúzva) a könnyebb végét kaptad el a dolgoknak, és egy léhább, lazább életet és bioritmust választottál magad mellé. Ennek taglalásába nem most mennék bele, erről egy külön fejezet fog szólni.

Ezer szóval, ezer gondolat

Hallgathatnám még anyám hangján szinkronizálva, amit néha gazdagítana a nagyanyámé is a försztklassz “ugye megmondtam” minden módozatát. Ezt nemcsak kényelmi okokból nem tenném, hanem mert a hitvallásom, saját igazságrendszerem és filozófiám nem a józan parasztész pillérein trónol és „ötóraiteázik”. Nem azért választottam ezt, mert nem vagyok jó másra, “többre”.

Sokak még mindig leragadtak annál a téves becsípődésnél, hogy ezt a szakmát bárki el tudja végezni, és ez az alulkulturáltak és csökkentett képességűek társulata… Hát őket el kell keserítsem, vagy épp egy vödör vízzel le kell löttyintsem, hogy vakarják már össze magukat az álomvilágukból. Na, de még egyszer mondom, ennek most nem szentelnék több sort a miérteket tárgyalván… Eljön az ideje…

Szóval tovább hajtok a következő lehajtóig: Logika-Pihenőhely

Felteszem ott is ugyanezt a kérdést… Hát miért? Mert még mindig az egyik legjobban honoráló hivatás, belekényelmesedtél a komfortzónába, a színvonalat lejjebb adni nem annyira megy, tehát nem átallsz kevesebből szűkölködni, míg az új, választott hivatás kitapossa a saját kis ösvényét az eredményességhez vezető úton.

Na, ebben azért van valami, belátom, de az nem lenne igaz, hogy mellette nem zakatolna az agyam annak az áttörésnek a megalakotásáért, ami kipattintaná azt a kis szikrát, ami elég fényt gyújtana ahhoz, hogy még ha tapogatózva is, de kijutnék az útvesztőből, megragadván egy új életminőség oroszlánmarkolatú kilincsét.

De innen is tovább állok, mert még mindig túl nyers és egyszerű, képtelen vagyok ennyire lesarkítani. Még oly sok az apró részlet, ami majd kiesik a helyéről, úgy jelentkezik… Nem tudom őket számításba se venni.

Ilyenkor érkezek el kedvenc leágazómhoz, a Spirituális-Pihenőhelyemre, ahol a „Miért?” kérdésre oly sok színes ok-okozati lánc mutatja meg magát egyszerre, helyenként halmazt alkotva, minden mindennel összefügg… Na, ez való nekem! Színek, felismerések, amik túlmutatnak a kézzel foghatón, magyarázat van ott is, ahol már a józan ész és a logika feladta… Tőlünk függ, merünk-e itt időzni és egyre jobban belemerülni…

Én minden kérdésemre itt kapom meg a választ, amik a szívem hangján szólnak a Szeretet nevében és szemszögéből.

Ezer szóval, ezer gondolat

Ezt kellett választanom, hogy kinyíljon számomra a világ. A szemem, hogy lássam, amit az ész nem ért, vagy a fülem, hogy meghalljam a szívem szavát… A rengeteg megtapasztalás, amik ebből a hivatásból származnak, ezek vezettek idáig, ami most vagyok, amiktől több lettem, amiktől mindig jobb akartam lenni, mind szakmailag, mind emberileg. Gyakorolhattam az erényeket, melyek által sok szempontból könnyebb az életem…Türelem, alázat, becsület, őszinteség, együttérzés, megbocsátás, elfogadás…

Nem mondom, hogy mindig, minden körülmények között el tudom sajátítani őket, de már azzal is sokat teszek, hogy emlékeztetem magamat, hogy az adott helyzetben melyiket is kellene elővennem, még akkor is, ha az agy mindennek ellentmond és olykor bizony győzedelmeskedik még.

Nyilván nem megy mindig, hisz, akkor már levitálva esőket gyártanék megvilágosodva… De neeem!

És mikor már zsong a fejem a kapott válaszoktól, kétszer odacsapom a homlokom a kormányhoz, újra indítom a motort, és visszafarolok a kis autópályámra. Minden jól van úgy, ahogy van, hisz nem létezik számomra olyan, hogy véletlen. Hiszem, hogy minden jó okkal történik és minden el fog érkezni a megfelelő időben. Ahogy annak is oka van, hogy túltoltam a megengedett 30-as táblát a vendéglátásban, és persze annak is, hogy még mindig benne vagyok, ha elérkezik az idő, a változás magától jön, nem kell vele cigánykodni, vagy sürgetni, majd azt ő tudja.

Tehát ha most úgy is érzem, hogy a benzintank helyenként kong, és a pánik is felvillan a motorellenőrzéslámpa formájában, plusz az epém fakadásnak indul, amiért nem látom tisztán mindig, mi miért történik, és még mindez tetőzik egy lelket rohasztó viharral a semmiből spékelve, akkor tudom csak, hogy csak egy percre lassítanom kell, leállni és elmondani magamnak a saját igazságomat! Nem azt, ami másnak igazság, hanem ami nekem, Németh Valentinának igaz! Nézz körbe és adj hálát azért, amid van, ne a hiányra fókuszálj, mert ha túlságosan elmerülsz saját ködöd elemzésébe, lemaradsz a pillanatokról, amikor a köd fátylán keresztül megcsillan a napsugár. Még ha most köd is van, de a motor megy, van még út előtted, jó a fényszóró, az üzemanyagot is feltankolhatod, van, hogy a legváratlanabb pillanatban ér valakiével össze az autópályád és egy bekötőútról egyszer csak melléd ér, lehúzza az ablakot, rád mosolyog, lehet ő bárki, de az utatok egy irányba folytatódik, akkor és ott.

Persze addig a fránya bekötőútig nem tudni, meddig kell még hajtani és hányszor fogom még szánalmasnak érezni magamat, vagy hányszor kell csikorgó kerekekkel lehajtani a Spiri-pihenőbe, de egy biztos. Nem ez volt az utolsó, hogy roppantul sajnáltam magam, amiért még nem sikerült bankot robbantanom, hanem 12-13 órában mások igényeit elégítem ki és hogy mindezek leteltével nem vár itthon Ő, a Nagybetűs TÁRS, akivel már javában együtt kéne karistolnunk a kilométereket azon az autópályán, hacsak megint a számadatomat nézzük.. De erről majd máskor… MOST ÉS ITT ez van, ezt kell elfogadni, idővel ezt is megértem majd és mosolyogva gondolok majd vissza erre a pillanatra, amikor még mindig ezektől a dolgoktól tettem függővé a saját boldogságomat…

FORRÁS1000 Words Magazine author: Valentine | Pictures credit: Pixabay
Előző cikkKarácsonyi emlékek
Következő cikkJössz vagy maradsz? …te most inkább maradj, jó…?
Realista álmodozó, néha kíméletlen önmarcangoló, de még a pöcegödör mélyéről is képes észrevenni a bűz felett a fényt és a szivárványt, a következő pillanatban pedig főnixmadárként születik újra saját kis hamujából valami ékes poén kiséretében, amin a legnagyobbakat néha ő kacarászik meglehetősen nem törvénytisztelő módon. Az örök megosztó imádják, vagy gyűlölik, de közömbös soha nem lesz iránta senki. Látott világot, nyalogatta a habcsókfelhőket a mennyben, de a lábát is peelingeltette már a pokol tüzén, minthacsak szalonkát sütögetne. De míg nem pörgött le a film, addig is a köztes létben az ÉLETBEN maradna még, az ITT-ben és a MOST-ban, próbálja vàlasztékos, néha csak számára érthető barokkos körmondatokban okulásképp az utókornak megirni memoárjait, sziporkafelhőit, helyzetkomikumait, savazásait, ballépéseit, mindezt egy sajátos látószögből az emberiség szolgálatába állítva.. https://1000wordsmagazine.com/

Leave a Review

Please enter your comment!
Please enter your name here