Valentin-nap, oh, Te megboldogult!

Február 14. A “piros betűs" ünnepek legpirosabbja. Valljuk be, hogy valahol legbelül, nagyon-nagyon-nagyon mélyen mindannyian tűkön ülve várjuk ezt a napot. Valaki azért, mert nősülhetnékje van; valaki azért, mert belebetegszik a gyémántgyűrű hiányába, valaki meg azért, mert délutántól leértékelve veheti meg a kedvenc csokiját a sarki boltban. Mindenki várja ezt a na-pot. Mindenki, kivéve a vendéglátósok. A mi drága Valentine-unknak köszönhetően megtudhatjuk, hogy miért is nem.

0
453
Valentin-nap, oh, Te megboldogult!
H ogy is mondjam? UUUTÁLLAK!!!. Nem azt, amit képviselsz, sokkal inkább azt a fajta lihegést, amit a Te nevedben, rózsaszín vattacukorfelhőben, a gyengébb gyomrúak ellen merényletként elkövetnek. Egy minimál szirup jót tud tenni bizonyos megkeseredett ízeknek, na de ez a dózis már undorodásos-sírvahányós. Egy ideig azt hittem, csakis azért nem jár át az ünnep magasztja, mert évekig nem volt mellettem egy olyan társ, akivel esetleg meg lehetett volna ülni a szerelmet, gyertyafénynél, lufikat eregetve, de a véleményem akkor is duzzogva ült tovább a helyén, mikor ledobtam a horgonyt a Kedvesem mellett.

Azt se mondanám, hogy nem tartalmazom nyomokban a romantika elemeit, és nem tudok fátyolos tekintettel bámulni Rá még évek után is, amikor oldalba vág egy-egy csodás pillanat, mondjuk egy hétfőn. Egy sima hétfőn, amikor nem ír a naptár semmi világrengetőt, vagy piros betűs megemlékeznivalót. Szóval a „hiba” minden bizonnyal az én vinyómba van installálva. Sose bírtam, ha megmondják, mit csináljak, ezért dolgoztam inkább lehetőség szerint minden szilveszterkor is. Pénzért asszisztáltam ahhoz, hogy mások erőszakosan szórják a pénztárcájuk tartalmát. Mert kell! Mert a világ íratlan törvényei elvárják, hogy frizőrhöz menjünk, új ruhát vegyünk, meg egy raklap csillámporba dugjuk az arcunkat, és menetrendszerűen hullára igyuk magunkat, mert eltelt egy év. Igen, tényleg hatalmas hírók vagyunk, hogy lehúztunk 365 napot, és ezt a létező összes közösségi portálon kürtöljük szét, a tökéletesek társadalmában.

Na, drága, balzsamozott Valentin, számomra Te is ilyen vagy. Kötelező!

Tizenévesen valahogy még párszor belesétáltam az áhítatodba.

Akkor még státuszszimbólum volt a vidéki kollégiumba beállítani egy csomaggal, amiben egy plüss panda ült az „Aktuális Próbálkozástól”, s akinek az illatára rá lehetett támaszkodni, mert egy fél flakon landolt belőle a szerencsétlen mackón.

Az bizony felért egy tripla orgazmussal, ahogy az egyszerűbb, nálam is vidékibb osztálytársak próbálták testük térfogatát fazonba rendezni, nehogy az detonáljon az irigységtől. Szóval tinédzser l’amour korszakban ez tökre igazolt.

Nade, és itt jön a nade! Amiről szintén a foglalkozásom szemszögéből tudok csak a legjobban nyilatkozni, hiszen kiket érint a legjobban? Persze, hogy minket, vendéglátósokat, mert a romantikus, étteremben elköltött vacsora az “must have” kellék, elvégre a szerelmünket ugye mindenkinek látnia kell!  Nagyon (nem) várjuk ezt a napot! A telefon megállás nélkül csörög az azt megelőző egy hétben. A „Hány fő érkezne?” című kérdést igazából fel sem kéne tennem, mert csak egy sértődött “KETTŐ!!!” felkiáltást kap a dobhártyám (néma szemrehányást sejtve a háttérben), mert mi az, hogy ezt meg kell kérdeznem!?  

Hát nem evidens, hogy ha Macska János február 14-ére akar asztalt foglalni, akkor nem baráti találkozót szervez, hanem romantikázni akar, MERT NEKI VAN KIVEL. Oké, oké! Nyert a szerelem!

Én pedig mit tudok tenni, megadóan, lesütött szemmel rögzítem a szándékot a foglaláskönyvben. (Tehát mikor elérkezel,Te rettegett!)

Már elég szép szám gyűlt össze a könyv ezen oldalán, persze csakis párocskák töltik meg a sorok egymásutánját. Lassan el lehet kezdeni azon gondolkodni, hogy a berendezésben eredetileg nem erre specializálódott éttermet, hogy az anyám kínjában ikeázzam át, úgy, hogy mindenkinek jó legyen, és az összes Jancsi és Juliska háborítatlanul tudja izzadásig morzsolgatni egymás kezét, és műopálos vágyakozásban bámulni a másikat a gyertyaláng aláfestésével.Valentin-nap, oh, Te megboldogult!

Na, ezzel pont elmegy a kávé- és a cigiszünetem, de nem baj, éljen a szerelem! Aztán, amikor a konyha közli, hogy cuki kis szivecskés desszertet adunk ajiba az étkezés végén, megköszönvén azt, hogy minket választottak, akkor jön az első gondolatom az öngyilkosságra. Igaz, ez még egyelőre messziről integet, magát illegetve, szebb jövőt ígérve, majd két lépéssel közelebb jön kajánul kuncogva, mikor kiderül, hogy tuti nem gyújthatok már rá, mert rózsaszín welcome italt kell kevernem a “Szerelem küldötteinek”.

Itt már hangosabban veszem a levegőt, de megcsinálom.

Viva L’Amore!!

Hab a tortán, hogy még osztogatni is nekem kell az èrkező vendègeknek, bárgyú mosollyal hozzátéve a gagyi szöveget, miszerint ez afrodiziákum! (Na, ennyit nem tudtok fizetni!!)

Nyílik az ajtó és érkeznek a párocskák. Kicsit érzem rajtuk a demonstrációt és a lesajnálást, mintha az a tény, hogy én ma itt vagyok, az abba a konklúzióba kéne torkolljon muszájszerűen, hogy a kutyámon kívül nem vár engem haza senki ezen a napon, és még látványosabban tüntetik az ő szövetségüket. (Hát de cukik!) Persze a szál veres rózsa sem hiányozhat, már lassan nincs is annyi vázám. (De ötletes!) A további izzadságszagú egységes programok: az egymás etetése, közben javában zajlik az egymás közti verseny, hogy vajon ki van jobban összhangban, és ki tud többet felnevetni, nem is beszélve a könyörgő pillantásokról, hogy ugyan mondjam már ki: ők a legtündibündibb, legösszeillőbb, legjobban öltözött (és remélhetőleg a  legtöbb borravalót adó) pár a világon! (Hát, azt várhatjátok!)

A Valentin-napi lidércnyomás mégis akkor tetőzik, amikor valamelyik Macska János minden bátorságát (és a három havi fizetéséből vett gyémántgyűrűt) összeszedve úgy dönt, felteszi a nagy kérdést a Juliskájának, szerény falaink közt. (Na ezt hívom ám úgy, hogy egyedi, véletlenül sem rommácsépelt szikrája az agynak!)

A beérkező lebonyolítási kérelmek általában pont olyan kreatívak, mint azok, akik ezen a napon ereszkednek fèltèrdre.

Hogyan? Hogy ejtsem bele a gyűrűt egy pohár pezsgőbe? (Menten a szívemhez kapok, mesélj még, kérlek!)

Netán rejtsük bele a desszertbe? (Úristen! Az izgalom fokozódik…)

Vigyem be kis ezüst tálcán, hogy ez most érkezett a hölgy nevére? (Ezt már nem bírom, valaki hozzon egy széket!)

Valentin-nap, oh, Te megboldogult!

Ezek mind “rengeteg szervezést igényelhettek”, és biztos, hogy Ő is különlegesnek fogja magát érezni! Valóban akadnak, akiknek ez a lánykérés a non plus ultra! Tőlük most tényleg elnézést kérek, a világért nem bántanám meg, rendezzük el annyival, hogy mások vagyunk és szent a béke, sok boldogságot! Komolyan mondom, inkább soha ne ereszkedjen a Kedves fél térdre, mintsem egy ilyen “igazán személyre szabott” módon kérdezze meg tőlem, hogy van-e kedvem lekarcolni vele a hátralevő életemet?

Könyörgöm, hol marad az egyéniség? Hol marad a közös történetre épülő, ötletesen kifundált pillanat? Minden párnak saját sztorija, nyelvezete van, tényleg nem kell hintóra, meg álomutazásra költeni, csak egymás igazi ismeretére van szükség.

Meg tudom könnyezni az eredetiséget, ha valaki képes ezt a korántsem elhanyagolható pillanatot életre szólóvá tenni, igazi szerelemtől teljes egyszerűségben. Hála az égnek, azért szép számmal van ellenpélda!

Szóval levezényelem az utolsó fogást, a Valentin-nappal járó egyetlen előnyt kiélvezem: hamar bezárok (kituszkolva az utolsó ajtócsukódással bent ragadt, dagadt, nyilas angyalkát) és végre elszívom azt az átkozott cigit, amivel már órák óta orális kapcsolatba szeretnék kerülni. Összerántom a romokat, visszarendezem az asztalokat, minden mozdulattal törölni kívánva az emlékét is az estének, majd hazasietek, ahol valóban vár a kutyám… És Ő!

A lakásból kiszűrődő fény forrósággal tölti meg a szívemet, egy pillanatra meg is állok, elmosolyodom…A legtökéletesebb érzés!

Lufi nélkül, plüssmackó nélkül, gyertyafényes vacsora nélkül. Azt majd csinálok neki holnap. Hétfőn. Csak mert hétfő van! Vagy szerdán, mert különösebben semmi okom nincs rá, „csak szeretem”, és neki én vagyok az igazi ajándék, nekem pedig Ő.

Advertisement

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here