BLW laza mamiknak, avagy ne legyél sárkány…

262
BLW- lazamamiknak, de ha eddig nem voltál, a módszer során garantáltan az leszel!
Aki ismer, az tudja, eléggé maximalista vagyok és természetesen ez az anyaságra is átragadt. Elképzeltem milyen lesz, amikor a kisfiam az első falatjait édesen nyammogja, hát, öhm, nem éppen erre gondoltam, mint amelyen valójában volt, és akkor még finoman fogalmaztam. A terv a hagyományos, jól bevált pürézgetés volt, melyet úgy terveztem, saját kezűleg szeretnék kis konyhánkban előállítani, már-már a mester babaszakács fokozatot készültem magamnak kiosztani (elméletben persze), amikor drága szerelmetes magzatom másként nem ítélte meg a helyzetet.

Történt ugyanis, ahogy az a „tervek kontra” babák esetében lenni szokott, hogy az én Alexemről kiderült, ő bizony nem kér az én kanalazgatásamból, ő saját maga szeretné, és ha nem így lesz, akkor neki inkább nem is kell.

[sc name=”kiemeles1o”]Azt egyébként tudni kell a BLW módszerről, hogy egy sor kritériumnak meg kell felelni, amikor élesben kezdhetitek a hozzátáplálás ezen formáját.[sc name=”kiemeles1z”] Rövid kitekintésként azért szeretném ismertetni, a dolog lényege az, hogy a baba a családdal együttesen, ám önállóan, igény szerint, tehát azt és annyit, amit ő szeretne, tanulja meg az étkezést. Nincs külön főzőcskézés, a család menüjét kell kissé megreformálni, amennyiben előtte esetlegesen nem volt hangsúly fektetve rá és ha nem lett volna elég az újítás terén, itt nincsenek táblázatok sem! Természetesen a lehetséges allergéneket kerülni kell, de nagyjából, egy-két kivétellel mehet minden.

Azért ez szépen hangzik, de a gyakorlatban, a sok táblázat és óva intések kellős közepette, első hallásra ez igencsak merész húzásnak számít. Persze igyekeztem érvelni magamnak, és természetesen hosszas kutatómunka előzte meg a módszer gyakorlati alkalmazását. [sc name=”kiemeles1o”]Legelső alkalommal az egyik prospektus papírját ette meg Alex, jelezvén, hogy részéről már mehetne ez az evés dolog. Bár, mivel mi szülők sajnos gyakran kissé értetlenek vagyunk, egy párszor meg kellett ismételnie, mire leesett. A lényeg az, hogy megértettem, ő már kinézett az asztalnál ezt meg azt, tehát akkor megengedtem, hogy az ölemben ülve falatozzon a tányéromból.[sc name=”kiemeles1z”] Alex azonnal tudta mi a teendő, és boldogan kaparintotta meg a tányéromból a brokkolit, és élvezettel tömte befelé, én pedig a büszkeségtől elalélva figyeltem, ahogy majszolgat.

Na, ez a romantikus része, ám van egy kevésbé habos-babos oldala is a sztorinak. Például, hogy a babák ebben a korban, konkrétan Alexszel 6 hónapos korban, még jóval előrébb található az úgynevezett nyelvkilökő reflex, tehát az első pár hétben csak azt tapasztalod, hogy a gyerkőc folyamatosan öklendezik, amitől persze ott lábon kihordasz jó néhány infarktust, és ilyenkor nagyon nehéz megállni, hogy közbeavatkozz, merthogy többet ártanál vele, mint amennyit használna. Volt olyan is, amikor már a szemei is bekönnyeztek és a kis fejecskéje is elvörösödött, már épp készültem kikapni az etetőszékből, de ekkor kiköhögte és csak vigyorgott, én meg öregedtem ott vagy 10 évet… Hozzáteszem, ilyen tényleg kevés esetben fordult elő, és ez teljesen normális része az evés tanulásának.

BLW- lazamamiknak, de ha eddig nem voltál, a módszer során garantáltan az leszel!
A főszereplő: Alex 🙂

A férjem már nem volt ennyire laza, ő folyton a rémülettől az arcán fürkészte a gyereket, hogy ez akkor így tényleg oké lesz… szerintem már előre a fejében volt a haditerv, hogy melyik út a legrövidebb a kórházba, ha szükség lenne rá. A baj egyébként ezzel csupán az, hogy mindez tényleg erőteljesen ki is ült az arcára, és így vizsgálgatta az egyszem gyermekünket. Ez egyébként még jó darabig így ment és Alex előszeretettel rá is játszott, apa hadd örüljön. Természetesen, én is aggódtam, viszont valakinek azért úgy is kellett tennie, mintha pontosan tudná mit is csinál.

 Nem győztem konzultálni a többi „blwzős” mamival, ami szerencsére a Facebooknak és a csoport közösségeknek köszönhetően, tényleg bármikor megtehető.

Nem utolsó sorban, szintén szeretnék említést tenni azokról az állapotokról, amik egy- egy étkezést követnek. Kezdjük azzal, hogy vannak külön evős ruhák, amiket nem sajnálok, ha leeszi, márpedig leeszi magát, olyannyira, hogy olykor csak beleállítom a kádba és kihámozom a ruhájából, majd zuhannyal lecsapatom róla, amit kell. Alex egyébként ezt a részét is élvezi. Az asztal és a széke környéke, na az a háborús övezet. Kis szösszenet, hogy hétvégenként sorsolás van, a férjemmel pénzérmét dobunk fel, ki mit vállal, merthogy egyik sem jobb, mármint jobban az sem jár, aki a gyerkőcöt pucolja ki a kajából és az sem, akinek a romeltakarítás maradt. Külön pár sort szentelnék az etetőszéknek, ha valaki szeretne „blwzni”, semmi szín alatt ne vásároljon drága, hiperszuper etetőszéket, főleg olyat ne, amiben minden evészet után fogkefével kell a kis zugokból sikamikálni az ételmaradékot. Mi is lecseréltük egy Ikeásra, mert tényleg sokkal jobb.

 Kajadobálás! Mármint, nem én, hanem a gyerkőc… Az étellel való ismerkedés része ez is, hogy evés helyett néha csak dobálózik. Igazán kellemes élmény, mikor csak úgy csattan rajtam egy jó kis sárgarépa, paradicsom, tészta stb…. szóval nekem is kellett néhány evős ruha. Szoktunk azzal is poénkodni, hogy vagy ez, vagy pedig egy fedő, amit magunk elé tartanánk evés közben, és gyorsan belapátoljuk a kajcsit, miközben Alex boldogan az étkezés ismerkedésének jegyben kedvére dobálózhat.  Valami amúgy a szájába is szokott kerülni, legalábbis jól összemaszatolja magát… kb. a homlokától a térdéig.

Viszont van tényleg egy abszolút pozitív része a sztorinak, például, hogy kedvünkre járhatunk étterembe, mert akár két órát is simán elvan a kisfiam, miközben boldogan falatozik és én teljesen nyugodtan beszélgethetek és ehetem a saját ételemet, mert ő békésen elmajszolgat. Vagy, hogy most voltunk nyaralni és nem kellett azon aggódnom, hogy mit adjunk neki enni, avagy azt miként kivitelezzük, mert simán ette, amit mi is. Nem válogat, és tényleg teljesen nyitott bármely étellel szemben, például a citromkarikát is jóízűen megeszi. A pürékkel ellentétben az ételekkel végleges formájukban ismerkedik meg, épp úgy, ahogyan már része lesz a táplálkozásunknak. Hamarabb megtanul evőeszközzel enni, mivel eleve korábban elkezdte használni a kezét az evéshez…így gyorsabban fejlődik a szem-kéz koordináció. Számára tényleg szórakozás az étkezés, ami ráadásul társas tevékenység, ahol annyit és azt eszi meg, amit ő szeretne. Állítólag ezekkel megelőzhető a későbbi evészavarok kialakulása, nyilván állítólag, mert azt még nem tudom. Viszont az evőeszközt már igen, mármint ami a használatot illeti, ugyanis kapta már ki a kezemből a villát, és tette be a szájába így a falatot. Ezen mutatványa óta egyébként rendszeresen teszünk neki villát, amit vagy használ, vagy nem. Ha igen, akkor mi tűzzük fel az ő villájára és így tesszük le elé, mivel villára felszúrni még nem tud.

BLW- lazamamiknak, de ha eddig nem voltál, a módszer során garantáltan az leszel!
a kép illusztráció…

Jelenleg itt tartunk most, a 9 hónapos Alex és a BLW esete, bár, itt még korántsem ért véget a történet, hiszen ez még egy folyamat, és ha van kedved kedves Olvasó, tarts velünk, az élménygyűjtésben!

Egyébként, visszautalva a” lazamamiságra”, hát ide tényleg az kell, egyéb esetben az „elsárkányosodás” veszélye fenyeget!

Advertisement

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here