Anyagi csőd, – elsőre annak tűnt – vagy egy valóra vált álom?

Ausztrália sokak számára bakancslistás hely, ahova szerzőnk, ViKiru történetein keresztül juthatunk el. A ködös Albionból, három gyermekkel indultak útnak Melbourne felé, és már a kezdet is sok kalandot tartogatott számukra, de a folytatás még csak ezután következik…Unatkozni nem fogunk, ez biztos, és majd megtudjuk, lesz-e a végén „Happy End…" (4. rész)

0
367
Anyagi csőd, - elsőre annak tűnt - vagy egy valóra vált álom?

Az előző rész tartalmából… a teljes cikk itt található >>> „Ahogy sétáltunk, vidáman éneklő, mezítlábasan sétálgató emberek jöttek velünk szembe. Pezsgett az éjszaka mintha nem is hétköznap lenne.”

Első éjszaka az új otthonunkban. Be kell valljam nem így képzeltem el. De az az igazság, hogy az elképzeléseink olykor nagyon távol állnak a valóságtól. Még Angliában, amikor elkezdtük összepakolni a dolgainkat, előrelátóan a bőröndökbe raktam a hálózsákokat, és néhány nagyobb plédet, valamint ágyneműket, törölközőket. Kisebb párnákat vittünk magunkkal a repülőre, akkor még nem is sejtettem, hogy ezek nagyon hasznosak lesznek az első pár napban.

Költözésünk előtt két hónappal, még december elején egy angliai céget bíztunk meg, hogy a holminkat utánunk szállítsák a tengerentúlra, tizenkét nagyobb karton dobozban. Anyagi kereteinket gondosan mérlegelve a konténeres küldésre voksoltunk. Ez több ideig érkezett meg, mintha repülővel küldtük volna, de jóval olcsóbb volt. A cégnél azt a felvilágosítást kaptuk, hogy érkezésünk után pár héten belül már ott is lesz minden.

De, mint már korábban is említettem, ez sem volt ilyen egyszerű. Február vége közeledett, és lassan több mint egy hónapja laktunk Melbourne-ben, felmerült bennünk, hogy valami probléma lehet, hogy még semmi sem jött meg. Mint utólag kiderült, hosszas telefonálgatások után, a cuccaink, teljesen elfelejtve, Angliában pihentek egy poros raktárban. Hogy ez, hogy is történhetett meg? A hajót, amivel a mi dolgainkat szállították volna törölték, de senkinek sem tűnt fel, hogy pár nyomorult doboz kallódik a raktárban, csak azután, hogy telefonáltunk, mégis mi van. Hogy ezt a sztorit rövidre fogjam, a beígért 8-12 hét helyett, 22 hét múlva érkezett meg minden, április végén, mintegy röpke féléves hajózgatás után. Tisztán emlékszem a doboztenger közepén állva a lakásban, azt latolgattam érdemes-e még kipakolni, mivel lassan visszafelé kell küldenünk majd mindent.

De ne szaladjunk így előre a történetben, visszatérve az első éjszakánkra.

Ágyak és egyéb fekvő alkalmatosság hiányában, (mivel a lakás tök üres volt) a plédeket gondosan leterítettem az egyik padlószőnyeges hálószobában, és mint a heringek a dobozban, szorosan egymáshoz bújva a hálózsákjainkban, elnyomott minket az álom. Ez így ment pár éjszakán keresztül, míg fel nem fedeztünk egy Big W nevű boltot, ami kb. az angliai egyfontos boltnak a megfelelője. Ott vettük meg az ágyainkat, amik felfújható gumimatracok voltak. A férjemet és engem nagyon nyomasztott, hogy hónapokon keresztül ezeken kellett aludnunk, és a gondolat is, hogy jelenleg többet nem tudunk adni a gyerekeinknek. Nagyobb kényelmet és nagyobb anyagi biztonságot, mert minden olyan bizonytalan volt még nekünk is.

Viszont az elég hamar kiderült, hogy a gyerekeknek nem az a fontos min alszanak, hanem az, aki szereti és vigyáz rájuk nap mint nap. A fiam egyszer úgy nyilatkozott erről, hogy: – Anya, ez most olyan, mintha minden nap kempingeznénk! – akkor könny szökött a szemembe.

A következő napokban iskolát próbáltunk keresni a fiúnknak, ami újabb akadályt gördített elénk. Mivel a lányok még kicsik voltak, az óvoda gondját egy időre félretehettük.

A belvárosban, ahol éltünk nem sok iskola épült. Igaz nagyon kevés család választja a nyüzsgő, várost lakhelyéül gyerekekkel. Több iskola azzal utasított el minket, hogy nem a kerületükhöz tartozunk lakóhely szerint, így kb. 25-30 percre villamossal, találtunk egy kicsi, katolikus sulit, mintegy 124 diákkal és 12 tanárral. Az iskolák nagyon színvonalasan oktatnak, és abszolút nyitottak a gyerekek igényeire. Kedvesen fogadtak minket.

Megvásároltuk az egyenruhát, mert Ausztráliában is kötelező. Csak abban különbözött az angoltól, hogy van nyári viselet is, ami egy pólóból, rövidnadrágból, és egy hatalmas karimájú kalapból állt, hogy megvédje a gyerekeket az erős napsütéstől. Ami még színezte az iskola profilját, hogy 26 náció diákjai tanultak a fiammal együtt.

A lakásunk és az iskola közötti távolság elsőre túl nagynak tűnt, de később rájöttem, hogy mivel a férjem munkahelye három villamos megállóra volt a sulitól, ez még jó is lehet nekem. A nyári nagy hőségben nem kellett keresztül utaznom a városon a legkisebbel mindennap.

A melbourne-i közlekedés egyik meghatározó eleme az autó, de pénz hiányában erre nekünk nem telt. A külvárosokban élők, sokan használnak autót.

Az idelátogató turisták utazhatnak busszal, villamossal, taxival, és persze biciklivel is. A férjem például, miután megjött a biciklije a tengerentúlról, több mint egy évig azzal járt dolgozni.Anyagi csőd, - elsőre annak tűnt - vagy egy valóra vált álom?

Az itt élők számára nagyon fontos a környezetvédelem, így a város belső részeiben a legtöbben a villamost, illetve a várost teljesen behálózó bicikli utakat használják.

A villamoshálózat a világ legnagyobbja, és az úgynevezett zöld zónában ingyenes az utazás mindenkinek. Vannak régi old school modellek, amikre csak felpattansz, és a zöld zónán belül az összes nevezetességet meglátogathatod rajta ingyen. Aztán ott vannak az új típusú, légkondicionált villamosok is, amik a nagy hőségben életmentőek voltak.Anyagi csőd, - elsőre annak tűnt - vagy egy valóra vált álom?

 A hűvös Anglia után egy meleg, barátságos, befogadóbb környezet várt ránk. Ami meglepett elsőre, hogy az utcán ránk mosolyogtak az emberek, és mindenhol nagyon segítőkészek voltak velünk.  Ha a villamosra szálltam fel vagy éppen le, valaki mindig odalépett, és emelte a babakocsit velem együtt. Nagyon élesen elkülönül az ausztrálok viselkedése az angolokétól.

Az ausztrálokból sugárzik az életigenlő magatartás, és a szinte örök jókedv. A jó humor sem áll távol tőlük, és az sem, hogy szeretnek inni.

Ezt a képet egy út mellett fényképeztük le egyik kirándulásunk alkalmával: Anyagi csőd, - elsőre annak tűnt - vagy egy valóra vált álom?

 Míg Melbourne-ben éltünk sokan mondták nekem, hogy ha elindulok otthonról, mindig vigyek magammal esernyőt és kabátot is, mert itt négy évszak van minden nap. Ezt gyakran meg is tapasztaltuk. Nagyon jellemzőek a szélsőséges időjárás változások. Egyik ilyen alkalommal kb. 50 méter séta után a bugyinkból folyt a víz, úgy esett az eső, majd két perc múlva már a tűző nap szárazra is pörkölt minket. A déli szél érkeztével, ez azonban hamar megváltozott. A perzselő hőség elillant a városból és olyankor bizony 15-20 fokot is zuhant a hőmérséklet. Ez nagyon kellemetlen tud lenni, ha a város másik végében vagy éppen rövidgatyóban, vagy kis szoknyában. Emiatt a sok esőzés miatt viszont örökzöld a növényzet, amely télen is zöldben pompázik.Anyagi csőd, - elsőre annak tűnt - vagy egy valóra vált álom?

Melbourne-ben sok kisebb-nagyobb park van, ahol rendszerint játszótér is található. A beköltözés után kissé monotonná váltak a napjaim, ellenben a férjemével, aki látástól-vakulásig dolgozott. Az üres lakásban nem sok kedvem volt ülni, ezért felfedeztünk egy hatalmas játszóteret a Royal Children Hospital mellett Miután nap-napután a fiamat leadtam az iskolába, a lányokkal egyenesen játszani mentünk. Gyönyörű, hatalmas terek, vizes játszórészekkel, fajátékokkal, csúzdákkal és hintákkal. A lányaim nagyon rajongtak ezért a helyért. Anyagi csőd, - elsőre annak tűnt - vagy egy valóra vált álom?

Még ha monoton is lett kissé az életem, és azt sem tudtam-tudtuk mi vár ránk az elkövetkező hónapokban, megpróbáltuk a lehető legjobban élvezni és felfedezni az új életünket.

Ami később már nem is volt annyira idegen tőlünk, és lassan, de biztosan megszokottá és rengeteg élményben gazdaggá vált.

. A fiam egyszer úgy nyilatkozott erről, hogy: - Anya, ez most olyan, mintha minden nap kempingeznénk! – akkor könny szökött a szemembe.
Advertisement
FORRÁS1000 Words Magazine author: ViKiru | Pictures credit: Pixabay | ViKiru
Előző cikkPárizs két oldala – 1. rész
Következő cikkTavaszváró virágcsokor / Egy tavaszi virágcsokor Neked – Tőlünk
Mivel nem szokásom a köntörfalazás, egyszerűen csak belevágok a közepébe. 37 vagyok és a férjemmel, illetve három gyermekünkkel élek már hét éve Angliában. Szenvedélyünk az utazás, és kisebb (másfél éves) kitérőt tettünk Ausztráliába, ahonnan pár hónapja költöztünk vissza Dél-Walesbe. Mindennapjaimat a családom körüli számtalan teendőm teszi ki. Három gyerek végtelen türelmet és figyelmet igényel, és olyan jó néha nem csak anyukának lenni. Ha éppen nem a gyerekek után rohanok, próbálom magamat is kiélni, ezért, és kedves régi ismerősöm, aki egyben a főszerkesztőnk is, kérésére vágtam bele az írásba. Korábban nem csináltam ilyet, szóval kérlek ne ítéljetek el túl elhamarkodottan! Magyarországon gyermekszakápolóként dolgoztam hosszú éveken át, közben végeztem el a tanítóképző főiskolát. Mindig szerettem gyerekekkel foglalkozni. Sajnos Angliában nem tudtam kamatoztatni tudásomat, erre először Melbourne-ben volt lehetőségem, ahol másfél évig tanítottam differenciált oktatásban hat és tíz év közötti gyerekeket a helyi magyar iskolában. Elsődleges célom a külföldön élő gyerekek megismertetése volt és ma is az, magyar nyelvünk szépségeivel. Tisztelem azokat a szülőket, akik veszik a fáradságot, és erőfeszítéseket tesznek azért, hogy gyermekeik ne felejtsék el honnan is jöttek. Még ha az élet, vagy hívjuk akármi másnak is, arra késztetett minket, hogy elhagyjuk hazánkat. A családom és persze a tanítás mellett, a harmadik szenvedélyem az utazás, túrázás. Amikor csak lehetőségünk van rá, még ha a nap nem is dugja ki a fejét a ködös Albionban túl gyakran, minket nem tarthat vissza egy kis eső, máris bakancsot húzunk és elindulunk felfedezni új otthonunkat. Azért írom, hogy ’új’, mert Wales, most épp a legfrissebb otthonunk. Viszont az, hogy milyen kaland vár még ránk, az a jövő titka. A cikkeimet Ausztráliáról és annak szépségeiről fogom írni, ahogy mi, népes családommal átéltük azt. Remélem ti is találtok benne sok mulatságos rész, és azt is, hogy sikerül úgy átadnom az általunk átélt kalandokat, mintha kicsit ti is velünk lettetek volna. Köszönöm, hogy szántál pár percet arra, hogy kicsit megismerj engem ezen a parányi bemutatkozáson keresztül.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.