Anyagi csőd, – elsőre annak tűnt – vagy egy valóra vált álom?

Ausztrália sokak számára bakancslistás hely, ahova szerzőnk, ViKiru történetein keresztül juthatunk el. A ködös Albionból, három gyermekkel indultak útnak Melbourne felé, és már a kezdet is sok kalandot tartogatott számukra, de a folytatás még csak ezután következik…Unatkozni nem fogunk, ez biztos, és majd megtudjuk, lesz-e a végén „Happy End…" (3. rész)

0
282
Anyagi csőd, - elsőre annak tűnt - vagy egy valóra vált álom?

Az előző rész tartalmából… a teljes cikk itt található >>> … „Kissé megzavarodva, az utazástól még kótyagos fejjel elgondolkodtam, januárban ilyen meleg van?? Azután leesett, nem az esős Angliában vagyunk már…ez itt Ausztrália, és nyár van.”

Easy Stay. Ez volt a neve az apartmannak, amit béreltünk, mindössze három napra, bízva abban, hogy mielőbb lesz albérletünk. De ekkor még nem is sejtettük, hogy hiába böngésztük Angliában heteken át az ügynökségek honlapjait kiadó lakások után, a valóságban ez soha nem ilyen egyszerű. Anyagi csőd, - elsőre annak tűnt - vagy egy valóra vált álom?

Az apartman kényelmes volt és tiszta, távol a város zajától a külvárosban. Itt nem voltak hatalmas, égbenyúló felhőkarcolók, csak a kertvárosokban megszokott kisházak, és egy-két emeletes társasház. 

A kimerítő repülőút után a férjemmel másra sem vágytunk, mint egy jó hosszú alvásra, vízszintesben. Ezt az álmot a gyerekek szét is zúzták azonnal, szinte közösen kiáltva fel – éjfél előtt persze – „Éhes vagyok!” Bőröndjeinkből hamar előkerültek a nyári holmik, rövid gatyát és pólót húztunk. Helyismeret híján ugyan, de nekivágtunk az éjszakának. Nagyon fülledt és meleg volt, korábban esett egy gyors zápor, ami hamar el is tűnt az utcákról a hőség miatt. 

Ahogy sétáltunk, vidáman éneklő, mezítlábasan sétálgató emberek jöttek velünk szembe. Pezsgett az éjszaka, mintha nem is hétköznap lenne.

Pár perces séta után felcsillant a gyerekek szeme, találtunk egy McDonalds-ot. Nem vagyunk hívei a gyors kajáknak, de legalább nem kínai volt. Miközben a sajtburgereket majszoltuk, felfedezve, hogy Ausztráliában teljesen más íze van, mint Angliában, nem is tudtuk, hogy pár utcával arrébb a St. Kilda tengerpart hosszan elnyúló, homokos partjai vannak. Később nagyon sokszor látogattunk el ide, hogy élvezhessük a 46 fokos melegben a hűs habokat. Anyagi csőd, - elsőre annak tűnt - vagy egy valóra vált álom?

Sajnos az első két nap nem éppen a terveknek megfelelően alakult. Az időeltolódás miatti fáradtság teljesen kibillentett mindannyiónkat a már megszokott bioritmusból. Éjszaka rendszerint, mint öt nagyon durván be-speed-ezett bagoly ültünk a tévé előtt, és megpróbáltunk mindent megtenni a férjemmel, hogy a gyerekek csöndben maradjanak, több-kevesebb sikerrel, tekintettel arra, hogy mások is laktak rajtunk kívül a szomszédos apartmanokban.

Nappal viszont ott nyúltunk ki, ahol a fáradság utolért minket. Megesett, hogy ez a villamoson volt, miközben leendő új otthonunkat kajtattuk. Emlékszem a megérkezésünk utáni másnapra, a férjem felkelt, miután aludt 27 teljes másodpercet, lezuhanyzott, felöltözött és csókot leheve az arcomra odasúgta, hogy elmegy megnézni pár lakást és az új munkahelyét. Én kedvesen, szinte teljesen “éberen” ezt válaszoltam: – Mennyéééhhhhaa… Majd ezután picit leült az ágyunkkal szemközti fotelbe, mondván csak egy pillanatra megpihen indulás előtt. Késő délután ébresztettem fel, amikor én is magamhoz tértem.

A következő napon erőt kellett vennünk magunkon, és el kellett indulnunk reggel. Ez három gyerekkel, tömegközlekedéssel, hőségben és jetlag-gel a nyakunkban nem is volt olyan könnyű. Több ügynökségnél is jártunk, sok különféle lakást láttunk.

Gondosan mérlegelnünk kellett, hová is költözzünk, hiszen Melbourne hatalmas metropolisz, és több mint 4 millió ember él ott. Az utcákon rengeteg, különféle nyelvet beszélnek, és majdnem 100 féle vallás megtalálható.

A költözés során rengeteg kiadás merült fel, voltak, amiket bekalkuláltunk, voltak, amik váratlanul értek minket. Ezzel senkit sem szeretnék untatni. Lényeg az, hogy a pénztárcánk igen üres volt, mire a bérlésig jutottunk. Kocsira már semmiképpen nem tudtunk költeni egy garast sem, ezért a belvárosba költöztünk Southbank-be. Találtunk egy nemrég épült negyven emeletes házat, ahol még rengeteg kiadó lakás volt, így a kilencedik emeleten kivettünk egy kétszobásat, üresen. 

A főbérlő hamar rábólintott a kérésünkre, hogy mielőbb beköltözhessünk, szóval a szerződés és mindenféle hivatalos papír kitöltése után megkaptuk a kulcsokat.

Másnap már költözhettünk is, ami nem igényelt különösebb szervezkedést, mert csak a bőröndjeinket kellett összepakolni és már indulhattunk is. Felhívtuk a már jól ismert taxitársaságot, és Southbank-be hajtattunk. A lakásnak sok előnye és hátránya is megmutatkozott elég hamar számunkra. Anyagi csőd, - elsőre annak tűnt - vagy egy valóra vált álom?

Nagyon jó helyen volt, rengeteg bolttal a közelében, az ingyenes közlekedési zónában (erről később bővebben is írok majd), a nyolcadik emeleten konditerem és uszoda, ami a lakók teljes körű igényét kielégítette, ingyen természetesen. Öt perc sétára a pálmafák övezte Yarra folyó partjától, és a CBD-től (Central Business District). Hamar felfedeztük, hogy a programok kilencven százaléka itt zajlik, és szinte nincs olyan hétvége, amikor ne lenne valamilyen rendezvény. Az utcákat és tereket ellepték mindenféle művészek. Voltak ott, akik csak festettek hobbiból, vagy különböző hangszereken játszva szórakoztatták az arra sétálókat. De akadtak olyanok is, akik táncoltak, vagy épp harcművészetüket mutatták be. Végig a folyóparton rengeteg étterem és bár várta a vendégeket.

Viszont arra csak később jöttünk rá, hogy a belvárost nem családosoknak találták ki. A lakásunk teljesen üres volt, mert tartalékok híján nem tudtunk bútorokat sem vásárolni. A két szobában volt két hatalmas beépített gardrób, szóval legalább a ruháinkat tudtuk hová tenni. Később mikor megismerkedtünk egy magyar csoporttal, kölcsönkaptunk egy asztalt és négy kempingszéket. Ez volt minden bútorunk az elkövetkezendő fél évben, ami később egy, majd másfél évre bővült.

Mire szombaton a nap nyugovóra tért a város felett, már a kilencedik emeletről csodálhattuk azt, az ablakunkból.  Anyagi csőd, - elsőre annak tűnt - vagy egy valóra vált álom?

 

Advertisement
FORRÁS1000 Words Magazine author: ViKiru | Pictures credit: Pixabay
Előző cikkKetten a kilók ellen
Következő cikkEhető héjú banán Japánban – Ki kóstolná meg?
Mivel nem szokásom a köntörfalazás, egyszerűen csak belevágok a közepébe. 37 vagyok és a férjemmel, illetve három gyermekünkkel élek már hét éve Angliában. Szenvedélyünk az utazás, és kisebb (másfél éves) kitérőt tettünk Ausztráliába, ahonnan pár hónapja költöztünk vissza Dél-Walesbe. Mindennapjaimat a családom körüli számtalan teendőm teszi ki. Három gyerek végtelen türelmet és figyelmet igényel, és olyan jó néha nem csak anyukának lenni. Ha éppen nem a gyerekek után rohanok, próbálom magamat is kiélni, ezért, és kedves régi ismerősöm, aki egyben a főszerkesztőnk is, kérésére vágtam bele az írásba. Korábban nem csináltam ilyet, szóval kérlek ne ítéljetek el túl elhamarkodottan! Magyarországon gyermekszakápolóként dolgoztam hosszú éveken át, közben végeztem el a tanítóképző főiskolát. Mindig szerettem gyerekekkel foglalkozni. Sajnos Angliában nem tudtam kamatoztatni tudásomat, erre először Melbourne-ben volt lehetőségem, ahol másfél évig tanítottam differenciált oktatásban hat és tíz év közötti gyerekeket a helyi magyar iskolában. Elsődleges célom a külföldön élő gyerekek megismertetése volt és ma is az, magyar nyelvünk szépségeivel. Tisztelem azokat a szülőket, akik veszik a fáradságot, és erőfeszítéseket tesznek azért, hogy gyermekeik ne felejtsék el honnan is jöttek. Még ha az élet, vagy hívjuk akármi másnak is, arra késztetett minket, hogy elhagyjuk hazánkat. A családom és persze a tanítás mellett, a harmadik szenvedélyem az utazás, túrázás. Amikor csak lehetőségünk van rá, még ha a nap nem is dugja ki a fejét a ködös Albionban túl gyakran, minket nem tarthat vissza egy kis eső, máris bakancsot húzunk és elindulunk felfedezni új otthonunkat. Azért írom, hogy ’új’, mert Wales, most épp a legfrissebb otthonunk. Viszont az, hogy milyen kaland vár még ránk, az a jövő titka. A cikkeimet Ausztráliáról és annak szépségeiről fogom írni, ahogy mi, népes családommal átéltük azt. Remélem ti is találtok benne sok mulatságos rész, és azt is, hogy sikerül úgy átadnom az általunk átélt kalandokat, mintha kicsit ti is velünk lettetek volna. Köszönöm, hogy szántál pár percet arra, hogy kicsit megismerj engem ezen a parányi bemutatkozáson keresztül.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.